Nyelvtudományi Közlemények 62. kötet (1960)
Tanulmányok - Kovács Ferenc: Az uráli számnevek problémája 111
112 KOVÁCS EERENO Ez azért feltűnő, mert a számneveket a testrészek nevei, a primitív élet használati tárgyainak, a természeti jelenségeknek stb. az elnevezései mellett általában a nyelvrokonság perdöntő bizonyítékanyagának szokták tekinteni. Bármily feltűnő is azonban a számnévi egyezések hiánya a finnugor és a szamojéd nyelvek között, ezzel a kérdéssel eddig senki sem foglalkozott behatóbban. Ha valamelyik kutató mégis tárgyalja a kérdést, beéri a tény egyszerű konstatálásával, anélkül azonban, hogy a számnévi egyezések finnugor—szamojéd relációban meglevő hiányának okát tudná vagy igyekeznék adni. SETÄLÄ például a következőket írja:3 „Die Übereinstimmung der Zahlwörter wird ja oft als ein wichtiges Zeugnis der Sprachverwandtschaft angeführt, wie sie es auch in der Regel ist, wenn eine positive Übereinstimmung vorhanden ist. Aber das Fehlen der gemeinsamen Zahlwörter beweist nicht das Entgegengesetzte.4 Erstens hat man in der Sprache auf einem sehr primitiven Standpunkt nicht viel Zahlwörter, wie auch die Erfahrung mit den Sprachen der Naturvölker lehrt. Andererseits scheint auch das Sprachmaterial auf diesem Gebiet ziemlich beweglich zu sein. Eine Ersetzung der Erbwörter durch Entlehnung ist eine garnicht seltene Erscheinung. . . Aber auch die Neubildung ist auf diesem Gebiet tätig. . . Wir können natürlich nicht wissen, ob in der »uralischen« Ursprache nur sehr wenige Zahlwörter ausgebildet waren oder ob das eventuell vorhanden Gewesene später in beiden Sprachfamilien durch Neues ersetzt worden ist. Mir scheint das Letztere wahrscheinlicher zu sein, auch deshalb, weil es ein ursprachliches Suffix zur Bildung der Ordinalzahlen gibt, wenn dieses Suffix nicht eine wesentlich andere Bedeutung gehabt hat." SETÄLÄ álláspontját ennek alapján a következőképpen lehetne összefoglalni: az a körülmény, hogy a finnugor és a szamojéd nyelvek között oly kevés számnévi egyezés állapítható meg — vagy egyáltalán semmi egyezés nem állapítható meg —, nem bizonyít semmit a finnugor és a szamojéd nyelvek ősrokonsága ellen. A hangsúly nála természetszerűleg arra a tételre esik, hogy a finnugor és a szamojéd nyelvek egymással a számnévi egyezések hiánya ellenére is ősrokonságban állanak. Ily módon ő csupán érinti a kérdést és csak általános jellegű deklarációkat tesz, anélkül, hogy a számnévi egyezések hiányának okát voltaképpen ki akarná deríteni. SETÄLÄ szóban forgó munkájában nem is tűzött ki maga elé ilyen célt, s éppen ezért nincs is jogunk azt tőle számon kérni. Viszont úgy érezzük, hogy a kérdés eléggé nagyfontosságú ahhoz, hogy ismételten — és immáron differenciáltabban — foglalkozzunk vele. 4. Hogyan is állunk hát a finnugor és a szamojéd számnevek egyeztetésére vonatkozó eddigi kísérletekkel? B. COLLIJSTDEB — más összefüggésben, az indoeurópai és uráli ősrokonság kérdésének tárgyalása során — áttekinti az idevonatkozó eddigi kísérleteket. A következőket írja:5 3 JSFOU. XXX/6 , 94-5. 1. 4 Én ritkítottam. — K. F. 6 B. COLLINDER, Indo-uralisches Sprachgut. 10—1. 1. — Lásd még: KAI DONNER, Uralilaisista lukusanoista: Virittäjä XXXVII, 386—9.
