Nyelvtudományi Közlemények 61. kötet (1959)
Tanulmányok - Klemm I. Antal: A mondat és a mondatrészek eredete 45
A MONDAT ÉS A MONDATRÉSZEK EREDETE 5! A permi nyelvekben személynévmásokon az eredeti tárgyrag: fgr. *-m volt, ez eredetileg egyesszámú 1. személyű birtokos személyrag volt. Ennek elveszte után: votj. -ez, -az, -iz, zürj. -es egyesszámú harmadik személyű birtokos személyrag került a szó végére determináld jelül, ebből: votj. -&, zürj. -e. Votj. mone, tons, zürj. mene, tene 'engemet, tégedet' stb. keletkezett. Előfordul a 2. személyű birtokos személyrag is tárgyragul: dl, ti stb. (Vö. BUDENZ, Ugrische Sprachstudien II, 38; UOTILA: NyK. L, 475; SyrjChrest. 48). Á cseremiszben a tárgy ragja gyanánt a fgr. *-m fordul elő főneveken és névmásokon. A többesszámban is előfordul (WICHMANJST, TscherTexte 113). A mordvinban szintén a fgr. *-m (> -n, -n) szerepel tárgyragul főneveken és névmásokon. (LEWY: MSFOu. LXVII, 238 kk.) A finnben a fgr. *-m > -n szolgál tárgyragul főneveken; névmásokon pedig a -t mutatónévmási eredetű determináló jel: minut, sinut, hanet; meidat, teidát, heidát; kenet, kénen (ZSIRAI: MelichEml. 487). A lappban -m, -b, -v, -u szolgál tárgyragul, a kólái lappban elveszett a tárgyrag, hasonlóképpen a norvég lappban is (egyszótagú szavak kivételével). A magyarban nincs meg a finnugor *-m tárgyrag, hanem helyette a -t használatos, amely a fgr. Ha ('ez') mutató névmásból származó determináló elem. BTJDENZ (Ugrische Sprachstudien II, 62, 66) és SIMONYI (A magyar nyelv 1905, 439) szerint a -t tárgyrag eredetileg determináló elem volt és előtte a tulajdonképpeni fgr. *-m tárgyrag: *-mí > *-nt > -t. Minthogy hangtani kifogások merültek fel e magyarázat ellen, azért SZINNYEI (NyH.7 137; Fgr-Sprw.2 60) a fát, kezet-féle tárgyragos alakokat egyszerűen -m tárgyrag nélküli determinált alakoknak magyarázta. Más magyarázat is merült fel a -t tárgyrag eredetére. Némelyek szerint a -t tárgyrag azonos a locativusi -t raggal. Valószínűbb magyarázat szerintem: a tárgy és a határozó eredetileg ragtalan volt, mert jelzői voltak az igenévi állítmánynak. Az igenóv ily jelzőjét idővel tárgynak kezdték érteni, ha az igenévi állítmány átható (tranzitív) cselekvést fejezett ki pl. Atyám favágó. Ha pedig az igenóvi állítmány bennható (intranzitív) cselekvést fejezett ki, akkor határozónak lehetett érteni az igenév jelzőjót: Madár fa-ülő 'fán ül'. Midőn ezután az, igenévi állítmányból verbum finitum lett, akkor az ily ragtalan tárgyhoz. a determináló fgr. Ha ('ez') mutatónévmást függesztették és erre azután a mondatbeli összefüggésből tárgy, illetőleg határozó szerepet kezdtek ráérteni. Végső elemzésben a -t locativusrag is mutatónévmási eredetű. Szerintem tehát nem a locativus -t ragból keletkezett a -t tárgyrag, hanem mindkettő' mutatónévmási eredetű. BEKÉ (Nyr. LX, 64) szerint a -t tárgyrag második személyű birtokos szemólyragból keletkezett. HAKULINEN (SKKK. I, 86) szerint a jfinn minut, sinut, hanet szemólynévmási egyesszámú tárgyalakok a többesszámú meidat, teidát, heiddt analógiás hatásából keletkeztek a fgr. alapnyelv- kora után. PATKANOW—FTJCHS (Laut- und Formenlehre der südostjakischen Dialekte 80) szerint a déli osztjákban személynóvmásokon előforduló -t tárgyrag (mant, nurfd, tuat, tuvat; minat, tinat, mnat; mur\at, nérp,t, Ugat) talán azonos a finn személynévmásokon előforduló (minut, sinut, hanet stb./ -t tárgyraggal és a magyar -t tárgyraggal. OJANSUTJ (Itámerensuomalaisten kielten pronomini-oppia 116—119) nem* azonosítja a finn -t tárgyragot sem
