Nyelvtudományi Közlemények 61. kötet (1959)

Tanulmányok - Fodor István: A nyelvtani nem kialakulása II. 29

A NYELVTANI NEM KIALAKULÁSA n. 33 használni nominativus gyanánt, ezenkívül egyeztetési ingadozásoknál a semlegesnem ragja is használatos volt e szerepben. Ezért mind a főneveknek, mind a mellékneveknek és a többi változó nemű szófajnak a hímnemben többféle nominativus ragja, volt használatban. A keleti és déli szláv nyelvekben hosszú fejlődós után a változatok nagyrészt kipusztultak a melléknevek ragozásában, úgyhogy csak egy vagy egykét rag maradt meg, de ezek funkciója azonos. A nyugati szláv nyelvekben a melléknevek és főnevek különböző ragjai közt funkciómegoszlás keletkezett mégpedig úgy, hogy a túlnyomórészt személyeket illetve élőlényeket jelentő főnevek többesszámú nominativusát jelölő -ve, -bje"(-ovbje) ragok az -i raggal együtt kiváltották a változó nemű szófajok ragjainak funkcióelkülönülésót. Eszerint az -iji rag csak személyt vagy élőlényt jelentő hímnemű főnév többesszámú nominativusának a funkcióját vállalta magára, az -yjí rag viszont csak élettelen vagy személytelen főnevek mellett fordul elő (cseh zdraví muzi 'egészséges férfiak'':— staré hrady 'régi várak'). A főnevek ragozásában a kétféle rag (-ve, -bje, -ovbje, -i ^ -yj funkciómegoszlása a különféle analógiás hatások következteben nem annyira merev, mint a változó nemű szófa jóknál. A változó nemű szófajok többesszám nominativusi hímnemű ragjainak különbözősége létrehozta a szóméiy-nem személy illetve az élő-élettelen genus-jellegű kategóriáját, hiszen a déli és keleti szláv nyelvekkel ellentétben itt már nemcsak a genitivus egy különleges funkciójáról van szó, hanem a változó nemű szófajok ragozásában, előállott megoszlásról. Az új genuskategória a régi genushármasságot nem szüntette meg, de a többesszámban vele összefonódva hátrább, szorította. Amint látjuk, a nyugati szláv nyelvek e jelenségének kialakulásában az alaktani ós a mondattani tényezőkön kívül a jelentéstani tényezőknek nagyobb szerep jutott, azonban ez egészen más megnyilvánulási formákat öltött, mint az afrikai vagy ausztráliai nyelvekben, ahogy ezt feljebb kifejtettük. Igen tanulságos lehet a genus eredete szempontjából az a nemrég tett felfedezés, amely szerint a XIII. századbeli mongol nyelv ismerte a hím- ós a nőnem különbségét. E kategória a nyelvtani rendszernek csak egy kis területére korlátozódott (esetleg nem a kialakulás stádiumában, hanem korábbi állapot csökevényeként). A kijelentő mód kétféle múlt idejének ragjai közül a -bi, -ligij-Wi alakok nőt jelentő alanyra vonatkozhattak szemben e ragok a vagy e magánhangzóelemet tartalmazó alakjaival, amelyek7csak férfit jelentő alany mellett állhattak. A személyt jelentő szavakban olykor magánhangzóharmóniával kifejezett természetes nemi megkülönböztetés (arsalan 'hímoroszlán* — erselen 'nőstényoroszlán') az említett jelenséggel bizonyos összefüggésben látszik állni, bár ez szinkronikus szempontból nem tekinthető genus jellegű megoszlásnak. A további vizsgálatok talán többet árulnak el a jelenség eredetére vonatkozóan. Az eddigiek nagyon kevés következtetést engednek bármely irányban levonni, s ezért a természetes nem. látszatra nagyobb szerepében sem lehet hinni. (A jelenség rövid ismertetésére és irodalmára vonatkozóan lásd SAISTZEJEV.) A kaukázusi nyelvek egy csoportjában a bantuhoz hasonló osztályrendszer meggyengülésének, sőt teljes leépülésének útjára vonatkozólag lásd DESERIJEV nézeteit. A szerző egyébként a névszói osztályrendszer kialakulása kérdésében a természetes nem elméletének híve (72 — 82). * Nyelvtudományi Közlemények • LXI.