Nyelvtudományi Közlemények 61. kötet (1959)

Tanulmányok - Fodor István: A nyelvtani nem kialakulása II. 29

A NYELVTANI NEM KIALAKULÁSA II.

31 nyelvcsaládra vonatkozóan sem lehet teljes biztossággal a genus hiányáról beszélni. A genus nem szükségszerű voltát nemcsak az a tény támasztja alá, hogy igen sok nyelvben teljesen hiányzik, hanem az is, hogy sok nyelvből, ahol megvolt, kiveszett. A többi nyelvtani kategória szükségszerűségéről nincs minden kutató meggyőződve. Érdekes, hogy VÉLTEN éppen a genust (illetve a személyt) minden nyelvben szükségszerűnek gondolja, de a többi kategória, szükségszerűségét tagadja. Mégis általában több joggal lehet állítani, hogy minden egyéb nyelvtani kategória jelen van a világ valamennyi nyelvében, nyilván azért, mert •szükség volt kifejlődésükre. S valóban, ha olykor vitatható is egyes nyelvekben valamelyik kategória megléte, az kétségtelen, hogy ha egyszer már kifejlődött, végig megmarad, eltűnésére nincs példa, s nem is lehet rá számítani. Ez a helyzet a szófajok, a mondatrészek, a casusok, a numerus, a személy stb. esetében. A szófajok kialakulása több nyelvcsaládban hosszú fejlődés eredménye volt. Sok nyelvben még ma sem különültek el teljesen, sőt a kínai vagy a poliszintétikus nyelvek körében csak tág értelemben beszélhetünk szófaj okról. De ahol létrejöttek, ott eltűnésüknek semmi nyoma sincs. Több primitív nyelvben, pl. a taszmániai bennszülöttek nyelvében, a numerus kategóriája úgyszólván teljesen hiányzik. De egyetlen adatunk sincsen arra, hogy e kategória valamely nyelvben kiveszett volna. Nem ez a helyzet a genus tekintetében. Sok nyelvben egyáltalában nem fejlődött ki, ós ugyancsak sok nyelvből kiveszett, ahol egyébként rendkívül változatos formákban élt. Ez a körülmény is arra mutat, hogy a genus nem szükségszerű kategóriája a nyelvnek. Kifejlődésének körülményei szintén erre mutatnak. A névszói osztályok kialakulásánál semmi sem kényszerítette a főnévtől függő szófajokat az egyeztetés alkalmazására, csupán lehetőségük nyílt erre. Az indogermán alapnyelvben, elfogadva MEILLET elméletének alapgondolatát, a nominativus és accusativus alaktani megkülönböztetésének nem kellett volna a kongruenciához vezetni. Az ősszláv nyelvben kifejlődött élő-élettelen megkülönböztetés a mai nyugati szláv nyelveket kivéve megmaradt az eredeti szintaktikai keretek közt, s nem tekinthető egyébnek, mint a genitivus egy különleges funkciójának. Ilyen élő-élettelen megkülönböztetés halvány formában a japánban is megtalálható, anélkül, hogy genus jellegű kategóriává fejlődött volna. A többesszámot a japán (amennyiben egyáltalán jelöli) szuffixumokkal vagy szokettőzéssel fejezi ki. Némely suffixum kizárólag élőlényeket vagy személyeket jelentő--főnévhez járul: gata, tachi, ra (pl. kodomo — kodomora 'gyermekek', yakunin — yakunintachi 'tisztviselők', fujin — fujingata 'nők'). Ha a különféle nyelvcsaládok körében folytatott vizsgálatok eredményeit általános nyelvészeti szempontból összegezzük, akkor azt tapasztaljuk, ho gy a genus kialakulása három irányból indulhat el a nyelvi jelenségek háromoldalának megfelelően : morfológikus, szintaktikus és lexikális összefüggések területéről. Ez a felsorolás csak alaptípusokat jelöl, mert egyik tényező sem található meg tisztán. Különösen a morfológikus és szintaktikai erők szólnak bele feltétlenül a genus kialakulásába, hiszen létezésének feltétele függ tőlük. Az indogermán alapnyelvben a nem elkülönülése főleg morfológikus ós szintaktikus jelenségek összejátszásából adódott, az afrikai és talán az. ausztráliai nyelvekben lexikális tényezők erősebben befolyásolták elindulását. Amikor