Nyelvtudományi Közlemények 61. kötet (1959)
Tanulmányok - Deme László: A saussure-i tanítások magyar visszhangjához 3
18 DEMB LÁSZLÓ a pozsonyi ARAHY A. LÁSZLÓ. „Kolon nyelvjárásának hangtana" című munkájának (1944) vannak persze komoly pozitívumai is. így például helyesen i és termékenyen fejleszti benne tovább LAZicziusnak a nyelvjárások osztályozásáband és jellemzésében kiegészítésként alkalmazott módszertani tételét a nyelvjárási fonémaállomány funkcionális megterheltségének vizsgalatát. Bemutatja: milyen gyümölcsöző s mennyire a valósághoz vezető az, ha a nyelvjárást nem pusztán fonémái számával jellemezzük, hanem azzal is, sőt elsősorban azzal, hogy e fonémáknak mekkora a terheltségük, milyen arányú a felhasználásuk. Igaz: a tiszta leírásra való túlzott törekvés itt is eredményez bizonyos nehézségeket, mivel ARANY a fonómák megterheltségét teljesen önmagukban nézi, egyetlen másik nyelvjáráséhoz sem viszonyítva; pedig a részrendszerek vizsgálatában sohasem magukban vett képük a legfontosabb és legjellemzőbb, hanem mindig a többi részrendszerhez viszonyított kép, az azokkal való egyezések s a tőlük való eltérések bemutatása. Ám az alapgondolat itt mindenesetre hasznos, a túlzás pedig könnyen lehántható. Kevésbé szerencsés azonban a nyelvjárás történeti vizsgálatának módszere. ARANY itt a strukturalizmusnak abból a tételéből indulhatott ki, amely szerint a nyelv „belső összefüggések szövedékéből álló önálló entitás" (HjELMSLEvtől idézi TAMÁS: III. kongr. 40), és csak az. Márpedig ha a nyelv történelmi háttér és társadalmi kapcsolatok nélküli önálló rendszer, akkor mindent saját magából kell megmagyaráznunk benne, még változásait is. Hogyan fest ez a gyakorlatban? Ügy, hogy az í-zést mint az í hang fokozott > megterheltségét, s a nyílt ó'-zést, mint az ó'-nek az #-vel szemben való szaporulatát nem a hangtörtóneti tények, az í-vé, illetőleg ó'-vó fejlődések magya- ; rázzák, hanem a rendszernek egyensúlyi törekvései. Mert ARANY szerint azért váltak bizonyos ű-k ó'-kké, hogy ellensúlyozzák a felső nyelvállásúak megterheltségóben az *-zés okozta többletet. S így magyarázza az i előtti t, d, n, l palatalizációját is: hogy az nem okoz rendszertani bomlást, mert ellensúlyozzák ezt a házre-íéle hasonulatlan magánhangzójú formák. (Bírálatát röviden 1. BÁRCZI: Bevezetés 70—1; némileg részletesebben: DEME: A magyar -nyelvjárások 24—6 és még több megjegyzésben).13 kétlem. Ám az említett mag mindössze* annyi, hogy a nyelv elemei rendszert alkotnak, s ez korántsem a strukturalizmus felfedezése; a részletekben elért pozitív eredmények értékét pedig eléggé kedvezőtlenül ellensúlyozza az a tévedés, hogy minden a rendszerszerűségből ered s azzal magyarázandó. Nézetem szerint a strukturalizmusban éppen az a sajátosan strukturalista, ami helytelen; vagy megfordítva : éppen a helytelen az, ami strukturalista. Végeredményben a strukturalizmus nem abból a helyes saussure-i tételből nőtt ki, hogy a nyelv szinkrón rendszer — ez még nem vezetne sem izmushoz, sem tévedéshez — ; hanem abból a helytelen saussure-i megfogalmazás- ] ból, hogy a nyelv csak a szinkróniában rendszer, illetőleg hogy amennyiben rendszer, annyiban csak szinkrón, s hogy ezért a szinkróniának és a diakróniának nincs dolga egymással; továbbá abból, hogy a rendszer önálló és önelvű, minden külső kapcsolattól független. 13 HAJDÚ PÉTER ARANY A. LÁSZLÓ erényeként említette, hogy a LAZICZIUS Bevezetése óta (1932) saját műve megírásáig (1944) megjelent fonológiai irodalmat egyedül ő összegezte magyar nyelven. Ezt magam is jelentős érdemének tartom; s az már korántsem az ő hibájából van, hogy könyve alig néhány példányban került el hozzánk, s így mint ismertető is jóformán hatástalan maradt. — Abban azonban már nem osztom HAJDÚ nézetét, hogy ARANY mérsékelt strukturalista lenne, minthogy TRTJBETZKOY alapján áll. Mert igaz ugyan, hogy TRUBETZKOYtól indul el; ám korántsem áll meg az ő szintjén, hanem jóval messzebb megy nála, elsősorban itt bemutatott . történeti magyarázataiban, melyeket semmiképp sem neveznék mérsékeltnek.
