Nyelvtudományi Közlemények 61. kötet (1959)

Tanulmányok - Balázs János: Hexendorf Edit, Szótanulmányok a szellemi élet középkori magyar kifejezésanyagának köréből (ism.) 142

144 ISMERTETÉSEK, SZEMLE magyaráz ige közkeletű volt. Összehasonlításul itt is kínálkoznak a hasonló szemléiétből eredt idegen kifejezések: a német verdeutschen, a francia franciser, az olasz italianizzare, az angol to english stb. Jellemző e szempontból az olasz volgarizzare ige, melynek jelentése 'vulgáris, azaz olasz nyelvre fordítani', ám szinte kizárólag csak latin vagy görög szöveget. Az európai nyelvek efféle kifejezéseit érdemes volna mind egybegyűjteni és számbavenni, majd egybevetni a megfelelő magyar kifejezésekkel. E tárgykör szavai tanulságos módon mutatják, hogy a középkori latin műveltség hatókörébe került területeken mindenütt szembenállt a helyi, vulgáris nyelv a nemzetközi latinnal: a fordítók feladata volt a latin művelődés elemeinek meghonosítása, „vulgarizálása", a nemzeti műveltségbe plántálása. HEXENDORF művének végleges és sokkal terjedelmesebb kidolgozásába bizonyára be fog majd iktatni egy fejezetet, ahol részletesen elemzi a hazánkba a középkor folyamán került latin műveltségi anyagot. Mert más jellegű feladatot, rótt a tolmácsolom a bibliai szövegek magyarítása, más jellegűt a kevésbé kötött szövegek fordítása. Más típusúak a szövegmagyarázó művek, más jellegűek a szójegyzékek, glosszák. Azt sem ári majd részletesebben kifejteni, hogy hányféle módon értelmezték a középkorban a biblia szövegét, melyek voltak a fő szövegértelmezési módok. Ezeket HEXENDORF a latin—magyar megfelelések c. függelékében sensus címszó alatt felsorolja (sensus allegoricus, sensus anagogicus, sensus historicus, sensus litteralis, sensus tropologicus vei morális; 84. 1.), ám — nyilván helyszűke miatt — tüzetesebben nem szól róluk. A bibliai értelmezéstan történetéből tudjuk, hogy mennyire lényeges kérdés volt a középkorban, sőt még később, a reformáció korában is, hogy a bibliafordítók és magyarázók az exegétáknak melyik iskoláját követték. Szent Jeromos, tudjuk, eleinte az allegorikus értelmezés híve volt, később azonban inkább a történelmi és grammatikai megalapozottságú szó szerintié. Lehetséges, hogy erre céloz az ÉrsK. 313. lapján olvasható s HEXENDORFtól is idézett az a megjegyzés, hogy Szent Jeromos írásait lelki magyarázásokra szerezte (i. m. 18). Ha a fordító itt Szent Jeromosra mint szövegmagyarázóra gondolt, ami fölöttébb valószínű, akkor megjegyzésével alighanem arra utalt, hogy e neves egyházatya a biblia allegorikus értelmezése (középkori magyar tohnácsolatok szerint a lelki értelem, vö. i. m. 84) felé hajlott. A kifejtett glosszázás is, melyről HEXENDORF — HORVÁTH JÁNOS nyomán —egy helyütt (i. m. 21) említést tesz, általános és széltében követett módszer volt más népek (az olaszok, franciák, németek, lengyelek, csehek stb.) középkori irodalmában is. Ezt is érdemes lesz majd figyelembe venni, s a glosszázás hazai típusait tanulságos lesz majd egybevetni a hasonló külföldi típusokkal. De nemcsak ebben, hanem a latin műveltség befogadásának más módozataiban is okvetlenül szemügyre kell majd venni az európai párhuzamokat. Nem lesz érdektelen tanulmányozni más olyan európai népeknek az írásbeliségre vonatkozó műszavait sem, amelyek — régebbi írásukat feledve vagy feladva — szintén a latin írásra tértek át. Efféle, akár csak futólagos kitekintés is igen gyümölcsöző lehet majd a jelen értekezés harmadik fejezetében tárgyalt anyag még részletesebb kidolgozása során. A szerző egyébként egy jegyzetben közli, hogy az írásbeli művelődés kezdeteire vonatkozó szóanyagot (az ír szót és családját) külön tanulmányban fogja majd kidolgozni (i. m. 35). Ott lehet helyénvaló némi egybevetés más nyelvek hasonló szóanyagával. A jelen értekezés harmadik fejezetében foglalkozik a szerző á betű főnév családjával (35—43). E jól tagolt részhez is volna pár megjegyzésem. A szerző összeállításából megtudjuk, hogy a betű az írásnak a betűnél kisebb elemi részét jelöli a JordK. egy helyén. A latin eredetiben apex szerepel, s ezt a DöbrK. vonejtás-sal magyarítja (i. m. 36). Hogy a latin helyesírástörténetben apex mit jelentett, nemrég részletesen kifejtettem (Studia Slavica IV, 257—8). Az exegetikai irodalomból tudjuk azonban, hogy a szóban forgó bibliai helyen a héber írás egy betűjelére történik célzás; a latin apex csak tökéletlenül fejezi ki azt, amire az eredeti görög szöveg vonatkozik. Erről az írástörténeti kérdésről^ Erasmus latin Újszövetség-fordításának ide vonatkozó jegyzetei részletes felvilágosítással szolgálnak (1. Le C 1 e r c, Desiderii Erasmi Roterod ami Opera Omnia, Leiden 1703—06 VI. kötet). A betű szerint való értelem-ről és magyarázat-ról szóló fejtegetések (40 — 1) megint eszünkbe idézik a bibliai értelmezéstanról fentebb mondottakat. A szavak tulajdonképpeni értelméhez ragaszkodó fordító a sensus litteralis-t igyekezett tolmácsolni anyanyelvén; a 'betű szerint való értelem' a latin exegetikai—jelentéstani műszónak tükörfordítása, úgy, mint a lélek szerint való értelem a sensus spirituális-nak. Ezek megvilágítására is érdemes lesz majd e rész bővebb kidolgozásában kissé részletesebben szólni az értelmezésmódokra vonatkozó latin műszavakról és azok jelentéséről. Az ábécé származékai között említi HEXENDORF a nyelvjárási bécéz-t és kibécéz-t, melyek — helyes megjegyzése szerint — a 'betűzgető olvasás', 'szemenkénti számba-