Nyelvtudományi Közlemények 61. kötet (1959)
Tanulmányok - Deme László: A saussure-i tanítások magyar visszhangjához 3
12 DEME LÁSZLÓ fanyar kommentárirodalom is; azután egyre inkább csak konkrét magyar és finnugor hangtörténeti meg magyar etimológiai cikkeire történnek utalások. Jellemző, hogy akiknek kedvet teremtett egy-egy elméleti kérdés megvizsgálásához, azoknak is főleg merev tételeivel ellenkezésben fordult ide az érdeklődésük. Ilyen volt TAMÁS, akiről később beszélnék; de ilyen volt például TOMPA JÓZSEF is. Vessünk egy pillantást LAZicziusnak TOMPAval való vitájára. Felfedezvén azt, hogy a toszok és képzett szók, illetőleg az egyszerű és az összetett szók kategóriái közt találhatók bizonyos átmenetek, LAZICZIUS a merev szinkrónia szempontjából vette vizsgálatba azt, ami tipikusan történeti kérdés; s mint aki nem ismer átmenetet, csak vagy-vagyot, a szókategóriák számát ezentúl a hagyományos háromról hatra kívánná bővíteni, Önálló műfajnak véve az átmeneteket is (NyK. LI, 14). TOMPA figyelmezteti rá,, hogy ha már az átmeneteket vizsgáljuk, legyünk figyelemmel arra, hogy ezek az említett típusok közt mindkét irányban megvannak; de azonkívül jelentkeznek például a ragos szavak és az alapszók, a ragos és a képzős szavak stb. között is; ám ő ezeket nem önálló kategóriáknak tartaná, csak érintkezési, történetileg tekintve átmeneti sávoknak az adott fő típusok között MNy. XXXVIII, 266). Rövid válaszában LAZICZIUS a két utóbbi ellenvetésről — a fontosabbakról — nem beszél; az elsőt pedig azzal utasítja el, hogy az a szinkróniát nem érdekli (i. h. 279). De bármelyik vitáját nézzük is LAZicziusnak, körülbelül ugyanezt látjuk mindig: ellenfelei a nyelvi tények felől támadják, amelyeket ő sokszor csak feliben-harmadában képes, s jobban nem is akar elméleteibe gyömöszölni; viszontválaszában is rendszerint módszertani kifogásokat támaszt a cikkíróval, nem pedig ellenérveket a felhozott tényekkel szemben; mindezt nemritkán fölényesen és gúnyosan (vö. pl. BALASSÁnak: MNy. XXXI, 48).s LAZicziusnak visszhangtalanságát, elszigetelődését, lényegében teljes kudarcát9 sokan emberi egyéniségével magyarázzák: merev, kategorikus, fölényes magatartásával. Igaz: olyan volt ő vitafeleivel, amilyen a nyelvvel szemben is: merev, kategorikus, fölényes. De magatartása ós visszhangja mégsem ilyen egyszerű ok—okozati viszonyban van; megvan ennek is a maga dialektikája. Mert LAZICZIUS kétségtelenül a legeurópaibb, a legmodernebb alakja e korban nyelvtudományunknak, legalábbis GOMBOCZ halála után; akik pedig bírálják, azok hátulról, egy elmaradottabb, kisebb stílű nézőpontból bírálják. S ez az, ami őt egyre inkább az elszigetelődésbe, a '-harcos 8 VÉRTES EDIT úgy gondolja, hogy LAZICZIUS hangneme csak élete végén, visszavonultsága éveiben vált elkeseredésében bántóvá. De vö. már korábbról pl. : „Csodálkoztam azon a tájékozatlanságon, amellyel a cikk megíródott" (MNy. XXXIII, 305). „sebtiben odavetett mondataiból nem könnyű kihüvelyezni a lényeget, már pedig vitatkozni csak akkor érdemes, ha mindkét fél világosan fogalmazza meg nézetét" (uo. 78). „Igaz, ez nem nagy újság — mondhatná valaki —, mert a nyelvészet berkeiben minden kis veréb már jó ideje ezt csiripeli" (uo. XXXV, 130). „Amint így javában gyönyörködtem ebben az épületes magyarázatban. . ." (uo. 131). „Az ellenben nem kétséges, hogy én minek tartom J. L.-t. Laikusnak. És ezért nem akartam vele vitázni. Laikusokkal nem lehet és nem is szabad vitatkozni" (uo. 176). „Ami mármost az újabb magyarázatot illeti, nekem persze néminemű kételyeim vannak a valószínűsége tekintetében. Ha — stílusosan — szójátékkal akarnám magam kifejezni, azt mondhatnám, hogy egy kicsit »garázdának« érzem a szófejtést hangalakilag is, tárgyilag is" (NyK. LI, 25). 9 Már ti. a magyarországi magyar nyelvtudomány oldaláról; vö. egy-két korábbi jegyzetemet. *
