Nyelvtudományi Közlemények 61. kötet (1959)

Tanulmányok - Vértes O. András: Hegedűs Lajos 111

112 ISMERTETÉSEK, SZEMLE hamburgi, müncheni fonetikai, népnyelv kutató, illetőleg elektro-akusztikai intézetben, s hosszabb időt töltött Finnországban. Az említett helyek jelentős részén önálló hangtani kutatásokat is végzett. Új állomáshelyén csak rövid ideig maradt; 1944-ben, debreceni magántanári képesítésének évóbe"ri búcsút mondott a gimnáziumnak: a pécsi Dunántúli Tudományos Intézet nópnyelvkutató osztályára nevezték ki. Itt dolgozott egészen 1949-ig, közben cselekvő részt vállalva a pécsi pedagógiai főiskola szervezésében és magyar nyelvészeti oktatásában. Ekkor s a következő évben a Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetében megalakította a fonetikai laboratóriumot, amelyet haláláig vezetett. Irodalmi munkássága mintegy száz közleményre terjed. Gazdag aratásának minden értékét ezúttal nem tudjuk számba venni: nem szólunk etimonjairól, a tabu kérdését vizsgáló tanulmányáról, s több más dolgozatáról sem. Hegedűs Lajosnak, egyik legjelesebb fonetikusunknak, elsősorban hangtani kutatásairól kell megemlékeznünk. Munkáinak jelentős részében vizsgálja egyes hangok ós hangkapcsolatok képzésmódját. Megmérte az elszigetelten ejtett magyar magánhangzók ejtése alatti -ajak nyílás hosszát és szélességét. Az illabiálisokra vonatkozó adatai azért is figyelemre méltók, mert jeles fonetikusaink megfigyelésével szemben a nyelvemelkedéssel párhuzamosan az ajakrés szélének és hosszának megrövidülését állapította meg; így például mérése szerint az g, ajakrésének hosszúsága 50 mm, szélessége29 mm, az * hangé már csak 42 mm-es, illetőleg 11 mm-es (Fonetikai tanulmányok. II. Mozgófényképfelvételek az ajkakról artikuláció közben: NyK. XLVIII [1933], 270—3; Kinematographie der Mundlippen wáhrend der Artikulation: ArchNPhonExp. VIII—IX [1933], 82—5). Két közleményében is feldolgozza a magyar magánhangzók képzéséről készített röntgenfelvételeit. Az egyikben a szájüreg és a garatüreg térfogatának néhány fontos adatát közli (Röntgenfelvételek a száj- ós garatüreg változásairól magánhangzók képzése közben:' NyK. L [1936], 111—7), a másikban összehasonlítja a magyar magánhangzók képzését az angolokóval és a németekével (Röntgenaufnahme von ungarischen Vokalen : ArchNPhonExp. XIII [1937], 72—8). Magyar palatogrammokról készített planiméteres mérése alapján kimondta azt a törvényszerűséget, hogy szókezdő zár- és réshangjain' képzésekor a nyelv ós a szájpadlás érintkezése nagyobb, mint szóközi helyzet ben (NyK. LI [1941—3], 72). Mint az afrik áták harmincas évekbeli vitájának egyik részvevője (Az affrikáták kérdéséhez: MNy. XXXII [1936], 17—20; Fonetikai széljegyzetek: uo. 189—91.; Die Natúr der ungarischen Affrikaten: ArchNPhonExp. XV [1939], 97—102), élete végéig érdekelte ez a kérdés. Legutóbb megjelent tanulmányában palatogrammok, kimogrammok, oszcillogramok, hangmagasság- és hangnyomásmérések alapján, valamint normálisan és visszafelé forgatott magnetofonszalag hangjának megfigyelésével számos érvet sorakoztatott fel annak bizonyítására, hogy a magyar afrikáták fiziológiai és akusztikai szempontból összetett hangok (Neuere Untersuchungen über die ungarischen Affrikaten: Phonetica II [1958], 153—83). A gemináták természetét vizsgáló értekezése — számos új kísérlete alapján — megerősíti azt a nézetet, amely szerint a gerhináta és a szorosabb