Nyelvtudományi Közlemények 61. kötet (1959)

Tanulmányok - Kiss Lajos: Móva 106

106 KISS LAJOS Vagy éppenséggel a költői nyelvben: Feketébb az éjnél, mondd, van-e szín. (A német elbeszélés mesterei. 1957, I, 431.) Ez a felsorolás persze távolról sem teljes. Csupán néhány útjelző annak igazolására, hogy a kötőszós vagy kötőszó nélküli mondatok közt nem tartalmi és nem grammatikai, hanem stilisztikai, értékkülönbség van. (NB.: A felsorolt példamondatokban megfigyelhető, hogy a kötőszó nélküliség nem önmagában, hanem számos más tényezővel összhangban válik az expreszszivitás fokozásának eszközévé. Ilyenek pl. a ritmus, a műfaj, a szituáció és természetesen a tartalom. Semmiképpen sem tekinthető az expresszivitás fokozásának eszközéül a kötőszó hiánya egy ilyen című újságcikkben: „Pandit asszony követelte: vegyék fel Kínát az ENSZ-be.") BBNKŐ LÁSZLÓ Móva 1873 óta adatolható Szegedről, Bács, Csanád és Pest megyék területéről a 'kalákaszerűen végzett munka' jelentésű móva (Nyr. II, 92, XIV, 479, XXVII, 177, 413; MTsz. I, 1486; SzegSz. II, 169). Szegeden a raóra-nak meglehetősen népes szócsaládja is van: kukoricámévá, móvamunka, móvás, móvául (móvájjú), móváz, tollmóva (SzegSz. I, 846, II, 170, 584). KJSTIEZSA szerint a móva valószínűleg egy szerb-horvát *mblva (*muva) 'beszéd, megbeszélés' átvétele. Ennek az egyeztetésnek azonban az a nehézsége, hogy ilyen szláv szó 'kaláka' jelentésben nem mutatható ki (SzUsz. I, 695). KOVÁCS FERENC a SZÓ szláv eredetében a felmerülő akadály ellenére sem kételkedik (NyK. LX, 262—3). A móva valóban szláv eredetű: a szerb móba 'kérés; kaláka' (HASz. VI, 910—1; VUK KARADZIC4 378) átvétele a szó utóbbi jelentésében. — "Minthogy a magyar móva ós a szerb móba egymással nyilvánvalóan néprajzi vonatkozásban is szervesen összefügg, érdemes felfigyelnünk a szerb móba kifejtő értelmezésére VUK KARADZIÓ szótárában: ,,A szerbeknél az a szokás, hogy nyári ünnepnapokon (amikor a maguk dolgát nem végezhetik) a nagygazdákhoz járnak móvába, azaz ingyenes, csupán étellel-itallal viszonzott „munkába. Móvamunkában többnyire aratni, olykor kaszálni, kukoricát kapálni, szénát gyűjteni, szilvát szedni, néha pedig fonni szoktak; ezért van az, hogy az aratóénekeket móvás-énekeknek is hívják. Móvába leginkább fiatal legények, leányok és menyecskék járnak, akik erre az alkalomra kiöltözködnek, felcicomázzák magukat, akárcsak húsvétkor vagy virágvasárnap, templomba vagy kolostorba menet. Aratás közben egész nap énekelnek, incselkednek, mókáznak és szórakoznak, vacsora után pedig táncolnak az éjszakába nyúlóan. Néhol, például a Szerémségben, a mezei munka végeztével a lányok kendőkből zászlókat csinálnak, és így vonulnak haza énekszóval, mint valami lakodalmas menet vagy katonaság. A gazda háza elé érve a zászlókat a földbe szúrják. A móvát általában olyankor rendezik, amikor nincsen böjt. A házigazdának úgy jól kell tartania a móvasokat