Nyelvtudományi Közlemények 60. kötet (1958)

Tanulmányok - Sebestyén Árpád: Bálint S., Szegedi szótár (ism.) 498

502 ISMEETETÉSEK — SZEMLE kezesére álló anyag jelölése igen heterogén lehetett. Az egységesítő átírás, különösen a már nyomtatásban is megjelent anyagon semmi esetre sem lett volna helyes. Azt is számításba kell vennünk, hogy nyelvjárási jelölésünk tulajdonképpen csak az 1941-es népnyelvkutató értekezlet óta törekszik határozott elvi alapokon nyugvó, a finnugor átírás jelbozótját megritkító, folyamatosan olvasható átírási rendszer kialakítására. Ez szinte csak most, a nyelvatlasz munkálatai során valósul meg (vö. erre DEME LÁSZLÓ, A magyar nyelvjárások hangjainak jelölése: MNyelvj. II, 18; KÁLMÁN BÉLA, A hangjelölés: A Magyar Nyelvatlasz munkamódszere. Szerk. BÁECZI GÉZA. Bp. 1955, 93). Márpedig BÁLINT professzor adatainak tekintélyes része nyilván régebbi feljegyzés. Ennek ellenőrző újrajegyzése sem az időt, sem a fáradságot nem érte volna meg. Mindenesetre megnyugtató, amit még erről a szerző mond: „Ismételten hangsúlyozom azonban, hogy ahol a legcsekélyebb* eltérés, sajátság, illetőleg kétség mutatkozik, ott természetesen mindig a fonetikus jelöléshez folyamodom." (Bevezetés 21.) Ilyenformán ugyan a kitűzött elv gyakran szenved csorbát a hangtani hűség javára, de ez — minthogy az elv helyessége amúgyis vitatható — inkább javára válik a szótárnak. Van azonban a nyelvjárásnak néhány olyan hangtani jellemvonása, melyeknek tisztázása, szükségesnek látszik legalább kiegészítőloa;. Ilyen pl. a zártszótagi -l, -r, -j nyújtó hatása. Magam a szótár szalma, pojva, sarjú; téföl, konkoj, vödör adataival ellentétben szalma, pöjva, sárju; tejföl, konkoj, vödör alakokat jegyeztem. A jelenség, megfigyelésem szerint eléggé általános Szegeden és Tápén (csak itt jártam) egyaránt. Ugyanott több ízben hallottam legalább variánsként magasabban képzett é-t: szép, méz, lelök, édesapját, ékéséröm, egésségös stb. Érzésem szerint a vegyes hangrendű szavak é-je gyakran zártabb a szokásosnál: deszka, szerda, szecska, gyertyával stb. Az effélék jelöletlenül maradását bizonyára a szerző tudatosan — talán túlságosan is — egyszerűsített átírási módszere magyarázza, de mégis megvan az a sajnálatos következménye, hogy a szótár nem minden hangtani jelenség vizsgálatára alkalmas. 10. Mindent összevetve, a legnagyobb öröm hangján üdvözöljük BÁLINT SÁNDOR Szegedi Szótárát. A benne foglalt, minden eddigi hasonló szótárunkénál gazdagabb leíró és történeti nyelvi anyag nélkülözhetetlen kézikönyvvé avatja mindazok számára, akik nyelvünk történetével vagy mai állapotával kívánnak foglalkozni. Külön hálával tartozunk az Akadémiai Kiadónak, mely — mint DEME utószavából (I,'41 — 2) kiderül — terven fölül vállalta a kiadás áldozatát. Bár a megszerkesztésre és nyomdai előállítására a sietség itt-ott rossz hatással volt — elég sok pl. a betűhiba —, BÁLINT SÁNDOR szótárában nyelvtudományunk művelői eléggé nem értékelhető és bizonyára majd bőven kamatozó, értékes tudományos befektetést nyertek. SEBESTYÉN ÁRPÁD A Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának Közleményei Az alábbiakban a Nyelvtudományi Közlemények LIX. kötetében (217—22. 1.) közöltek folytatásaként a címben jelzett folyóirat legutóbbi bárom kötetének nyelvészeti vonatkozású cikkeit, értekezéseit ismertetem. X. kötet. 1956. 1. Az I. Orientalisztikai Konferencia anyaga. a) NÉMETH GYULA: Bulgária török nyelvjárásainak felosztásához (1 — 53, térképmellékletek szójegyzékekkel 54—60. 1.). Hozzászólások (61-9. 1.). Bulgária (és az egész Balkán félsziget) török nyelvjárásai két nagy csoportra: egy keletire és egy nyugatira oszthatók. Az értekezés tárgya a Bulgária kisebb, északnyugati részén beszélt nyugat-rumóliai nyelvjárás. A határvonal, amely ezt a keleti nyelvjárástól elválasztja, egybeesik a bolgár nyelv két fő nyelvjárása közti határral, nyilván azonos földrajzi és történeti tényezők eredményeként. NÉMETH GYULA megrajzolja a kérdéses nyelvjárás fő sajátságainak hangtörténeti hátterét: nagy részük igen régi korokra visszavezethető hangfejlődési tendenciák eredmén ve.