Nyelvtudományi Közlemények 60. kötet (1958)

Tanulmányok - Sebestyén Árpád: Bálint S., Szegedi szótár (ism.) 498

500 ISMEETETÉSEK — SZEMLE hiányait a vele azonos községből származó, kiváló nyelv járáskutató szerkesztő kipótolhatta. Ezáltal a szótár hangtanilag hitelessé vált, és elesett az az időnként megismétlődő panasz, hogy a néprajzosok és a nyelvjáráskutatók feljegyzései egymás számára gyakran nem használhatók (vö. I. OK. VI, 85). 4. Ennek a regionális szótársorozatnak negyedik tagjaként született meg BÁLINT SÁNDOR műve. A szótár iránti érdeklődést eleve biztosítja az a tény, hogy egy közismerten jellegzetes nyelvjárási terület, az alföldi ö-ző vidék anyagát öleli fel. Nyelvjárásainknak köztudomásúlag az a legfeltűnőbb színező sajátsága, hogy bennük egy-egy — általában másutt is meglevő — hang jóval nagyobb megterheltségű. így szoktunk beszélni í-ző, é-ző, ö-ző, e-ző, a-zó stb. nyelvjárásról (vö. ÜEME LÁSZLÓ, Nyelvatlaszunk funkciója és további problémái Bp. 1956, 99 kk.). Szeged mint az ö-zés gócpontja cl az országos köztudatban a fonetikailag iskolázatlanok körében is. Az ö-zés nyelvünknek egyik legérdekesebb sajátsága. E hang finnugor kori meglétét a STEINITZ által feltett fgr. redukált o-ben (vö. Vokalismus 89, 90 stb.) kutatóink zöme nem látja bizonyítottnak (vö. BÁRCZI, Hangtört.2

25.) Nyelvemlékeinkben is csak viszonylag későn mutatható ki teljes biztonsággal. Legnagyobb valószínűség szerint belső fejleménynek kell tartanunk. Létrejöhetett nyíltabbá válás (ü > ö), labializáció fe > ö), bizonyos hangkapcsolatok (pl. -//-) labializáló hatása, nyelvjárásközi analógia stb. eredményeként. A mai köznyelvhez és más nyelvjárásokhoz mért terheltségbeli többlete — a tulajdonképpeni ö-zés — jelentkezési helyzete változatos. Feltűnik hangsúlyos helyzetben (böcsülel, öveg), hangsúlytalan szótagban (köröszt, embör), szuffixum előtt vagy szuffixumban (kényös, meszöl, bűvön, neztök stb.) és abszolút szó végen (összö) is. E típusok nem jelentkeznek mind együtt, egy nyelvjárásban. Az abszolút szóvégi és az illeszkedéscs ö-zés pl. hiányzik éppen a szegedi, egyébként legerősebben ö-ző nyelvjárásunkból; itt tehát össze, bűvenn stb. található. Ez világosan utal az ö-zés kialakulásának hangtani és Imületi eltéréseire. (Az ö-zés újabb összefoglaló tárgyalását lásd DEME LÁSZLÓ, NyAF. 106, 156, 272 stb. és BÁRCZI, Hangtöii .2

25, 58 kk.'). A SzegSz. egyik nagy haszna éppen az lesz, hogy színes és gazdag anyaga módot ad majd a kutatóknak e sokszor tárgyalt, de maradéktalanul máig sem tisztázott kérdés tüzetes tanulmányozására is. 5. BÁLINT SÁNDOR a néprajz professzora a Szegedi Tudományegyetemen. Személyében minden fellélel együtt volt ahhoz, hogy kiváló népnyelvi szótárt alkosson. Születése óta benne él a szegedi nyelvjárásban. A szótár Bevezetésében ezt írja: „Törzsökös szegedi, alsóvárosi parasztszülék[!] gyermekének születtem, tehát a szegedi népnyelv anyanyelvem. . . Kapcsolataim azóta sem szakadtak meg egy pilllanatra sem a szegedi nyelvi hagyományokkal, a tájszólás közösségével." Több mint három évtizede szorgalmas kutatója a szegedi nép életének, körülményeinek, regisztrálója, nyelvének. Időközben több tucatnyi kisebb-nagyobb, népével fogkilkozó írása is napvilágot látott, köztük számos nyelvjárási tárgyú is, mint pl. A szegedi népnyelv (Délvidéki Szemle 1942), Szegedi tájszavak (SzegFüz. 1935, 1936: Nép és Nvelv 1941), A szegedi népnyelv szólásai (MNy. XXXV, 333), Rokonságnevek és kapcsolatok Szegeden (Nyr. LXXVII, 241) stb. Ezek nemcsak a szerző jó nyelvészeti felkészültségének bizonyítékai, hanem a néprajzi és nyelvtudományi komplex kérdésfeltevés követendő példaképei is. Bízvást mondhatjuk, hogy BÁLINT professzor a szegedi nép, Szeged városa jelenének és múltjának egyik legszakavatottabb ismerője. Sok évtizedes gyűjtőmunkájával fölhalmozott és történeti kutatások útján megtetézett hatalmas anyaga arra indította, hogy a szinkron nyelvkincsen kívül a nyelvjárás történeti anyagát is belefoglalja szótárába, s e téren túlmenjen a korábbi, hasonló szótárak gyakorlatán. A SzegSz. tehát leíró és történeti regionális szótár. 6. A szegedi nyelvjárás történeti anyaga nak összegyűjtésével a szerző rendkívül nehéz és kényes feladatot vállalt magára. Mai nyelvtudományunknak egyik vezérgondolata, hogy régi nyelvünk vizsgálatában fokozottan kell figyelnünk a nyelvjárásosság szempontjaira (vö. DEME, NyAF. 289 — 305 stb.; BÁRCZI, UO. 327 — 8). Ez esetben arról van szó, hogy egy nyelvjárás saját nyelvemlék-anyagát kellett a szerzőnek körültekintő forráskritikai munkával összeválogatnia, illetőleg az e nyelvjárással kapcsolatba került szépírók műveiből kiszemelgetnie, mi az, amit e nyelvjárás sajátságai közül felhasználtak. • BÁLINT professzor a középkori latin oklevelek magyar szórványaitól elindulva, a kódexirodalom szegedi származásúnak valószínűsíthető darabjain keresztül, majd a XVII—XVIII. század szegedi nyelvjárásban író tollforgatóin át eljut a XIX. és XX. századi kisebb-nagyobb mértékben szegedi nyelvi hatást tükröző írókig és tudósokig. Ezek közt — a régebbi, kevésbé ismerteket nem számítva — olyan kiválóságok nyelvkincsét szűrte meg, mint Dugonics, Tömörkény, Móra, Juhász Gyula,