Nyelvtudományi Közlemények 60. kötet (1958)
Tanulmányok - Ujváry Lajos: A nyelvi jelek szerkezete és funkciója 369
% A NYELVI JELEK SZERKEZETE ÉS FUNKCIÓJA 373 .hozzá asszociált formával való érzékeltetése ugyanis nemcsak az ilyen elemi nyelvi jelek viszonylagos állandóságát s ezzel társadalmivá válását biztosítja, hanem azok számát is tetemesen csökkenti. Az, amit a szóval a tudatunkban éppen tükröződő valóságmozzanatból mint lényegeset, vagyis a valóságtükröződések egy csoportját illetően állandót kiemelünk, nemcsak ebben az egy mozzanatban van meg, hanem rengeteg másik, bennünk már régebben tükröződött mozzanatban is, a jelölendők végtelen sokaságát tehát aránylag csekély számú szóval jelölhetjük. Mi több, a közösnek, állandónak ezzel a kiemelésével ós külön formához asszociálásával a bennünk tükröződött valóságmozzanatok bizonyos fokig maguktól rendeződnek, osztályozódnak is, és így számunkra is, a velünk egy nyelvet beszélők számára is könnyen ós biztosan nyilvántarthatókká válnak. Hogy ez utóbbi körülmény már nemcsak az érintkezés szempontjából, hanem a valóság megismerése s a benne való eligazodás szempontjából is döntő jelentőségű, nem szorul bizonyításra. A valóságot megismerni, benne eligazodni s a szerzett ismereteket megtartani legalább olyan fontos érdekünk, mint az, hogy embertársainkkal érintkezhessünk. Mindkettőt az egy nyelvet beszélők tartósan azonos nyelvi jeleinek, vagyis a szavaknak birtoklása teszi lehetővé, ezért ebben a birtoklásban mi a magunk részéről nem csupán az érintkezés elengedhetetlen föltételét, hanem a nyelvnek az érintkezéssel egyenrangú, második funkcióját látjuk.10 4. Föntebb az összetett, pontosabban több rószképzet jelölőjéből esetről esetre szerkesztett, egyszeri és egyedi nyelvi képletet, vagyis a mondatot, sőt a mondatokból alakított nagyobb érintkezési egységeket is nyelvi jelnek minősítettük.11 A jel sajátos természetéről a szóval kapcsolatban most elmondottak után azonban föl kell vetnünk a kórdóst: nyelvi jelek-e csakugyan ezek is, s ha igen, hogyan viszonylanak a tartósan azonos jelekhez, s mi az ezekétől nyilván különböző, sajátos funkciójuk? A jel egyik lényeges vonása az, hogy nem a vele jelölt dolog meghatározó jegyeinek összességét, hanem e jegyeknek csak egy részét öleli fel, sűríti össze a tartalomba és teszi érzékelhetővé a formával. így nézve a kérdést, a mondat, sőt a mondatnál nagyobb érintkezési egység is kétségtelenül nyelvi jel. Hiszen ha még annyi részkópzet nyelvi jeléből szerkesztjük is össze a mondatot, s még annyi teljes képzet nyelvi jeléből, azaz mondatból alakítjuk is ki az ennél nagyobb érintkezési egységet, a bennünk tükröződő valóságnak minden meghatározó jegyét sem az egyik, sem a másik nem tartalmazhatja. Az esetről esetre szerkesztett nyelvi jel is, akárcsak a szó, válogat a meghatározó jegyek közt: egyeseket közülük mint lényegeseket kiemel, tartalommá sűrít és a formával érzékeltet, a többieket pedig elejti, mintegy kirekeszti magából. Ha azonban nem csupán a benne foglalt meghatározó jegyek teljessége, helyesebben sohasem teljes volta szempontjából vetjük egybe a teljes képzet 10 „In ihrer Gcsammtheit bestimmen die Wörter einer Sprache in ihrer Gliederung und in ihren Beziehungen zueinander die Möglichkeiten der Setzung, alsó das, was von der Wirklichkeit erfasst werden kann und wie es erfasst werden kann. Wir nennen das das Weltbild der betreffenden Sprache." (PORZIG, i. m. 366.) 11 „Nyelvi jelminden olyan nyelvi elem, melyben megkülönböztethető a forma — a tártai om (a jelentés) — s ezeknek valamire való vonatkozása, illetőleg a. velük jelölt, jelentett „dolog" (akár konkrét, akár absztrakt)" — mondja C. K. OGDEN és J. A. RICHARDS nyomán MABTINKÓ (Általános nyelvészet, stilisztika, nyelvjárástörténet, 1956, 188); majd pár sorral alább még határozottabban: „Aszó, szószerkezet, mondat, sőt akár ezen is túlmenő nyelvi egység — mind jel."
