Nyelvtudományi Közlemények 60. kötet (1958)

Tanulmányok - Fodor István: A nyelvtani nem kialakulása I. 339

354 FODOR ISTVÁN valamint a négyféle feltételezett alapnyelvi többesjel egy korábbi teljes genuskülönbség maradványának tekinthető. Megjegyezzük, hogy a finnugor kérdő és vonatkozó névmások „heteronymiáját" BUBRICH (45 — 6) szintén egy eredeti névszói és névmási osztálykülönbség maradványának tekinti. VÉLTEN fejtegetéseiben igen csekély pozitívum található. Azt állítani, hogy a személy kategóriája a világ valamennyi nyelvében megvan, akkor is túlzás, ha e kategória fogalmát a szerző erősen átfogalmazta. A genus és numerus közötti összefüggés valóban reálisnak látszik, de nem ártott volna e tekintetben szintén több óvatosság. Vannak olyan nyelvek, ahol a numerus kifejlődött, a genusnak viszont nyoma sincs (VÉLTEN szerint eltűnt), például a. finnugor vagy a török-tatár nyelvek. A két kategória kialakulása lehet teljesen független egymástól, de kétségtelen tény az, hogy gyakran igen szorosan összefonódnak. E téren nem annyira általános, mint inkább speciális nyelvészeti vizsgálatokra van szükség. FIJELMSLEV (Animé J97) úgy véli, hogy végső elemzésben a genus és numerus kategóriája közös eredetű. A genus kialakulásának szükségességéről még később részletesebben beszélünk, itt csak annyit jegyzünk meg, hogy VÉLTEN bizonyítéka a négyféle finnugor többes jelről hamis, mert e négy rag nem vezethető vissza a finnugor alapnyelvre. Egyik finnugor nyelv sem ismeri mind a négyet, így ezek inkább különnyelvi fejlődós eredményei. (Lásd erre vonatkozóan RAVTLA tanulmányát). Teljesen más úton jár SPECHT, aki nagy tanulmányában (Ursprung) az indogermán genus keletkezéséről is véleményt mond. A kérdésnek nem szentel külön fejezetet, hanem más problémákkal kapcsolatban különféle helyeken (301—302, 306—307, 385—386, 391 stb.) szól néhány szót róla. E mozaikokból lehet összeállítani nézetét, amely keveréke a természetes nemről szóló elméletnek ós BRUGMANN gondolatainak. A szerző az idogermán tövek különbségeiben is az élő és élettelen megkülönböztetését véli felfedezni. Azt tartja, hogy az indogermán alapnyelv legősibb szókincsébe tartozó heteroklitikus szavak megelevenítés útján jöttek létre, ti. a primitív ember képzelőerejét a névmások útján átvitte a tövekre. Ha a fejtegetés misztikus burkát eldobjuk, a névmások szerepéről szóló Boppra visszavezethető gondolatnak legalább megvan az az előnye, hogy megpróbálja a természetes nem fogalmainak a nyelvbe való átültetését nyelvtanilag magyarázni. SPECHT úgy véli, hogy a genuskülönbség a névragozási tövek kialakulásától független, másodlagos jelenség. A folyamat úgy zajlott le, hogy a -ni, -nia stb. képző, amely egy n névmási elemet tartalmaz, kizárólag nem hímet, illetve nem férfit jelentő szavakhoz járult. Az az ellentót tehát, hogy e képzők csak nőt, nőstényt jelentő szavakban voltak találhatók, szemben e képzők hiányával a férfit, férfi foglalkozást jelentő szavaknál, a hímnem ós nőnem különválására vezetett. Az eredeti nőnemű jelentést egyébként SPECHT szerint nem az -a végződés, hanem az n névmási elem tartalmazta (óind pátni, gör. TZÓTVM, ólitván wiespatni; óegyh. bogyni stb.). A semlegesnem a szerző szerint a hímnem ós nőnem kialakulásával egyidejűleg jöhetett létre úgy, hogy elkülönült az a csoport, amely a hímnem ós nőnem ellentétes csoportjainak egyikébe sem tartozhatott. A semlegesnemet formailag a puszta tő fejezte ki, vagyis jelöletlen maradt.