Nyelvtudományi Közlemények 60. kötet (1958)

Tanulmányok - Fodor István: A nyelvtani nem kialakulása I. 339

A NYELVTASI NEM KIALAKULÁSA 355 SPECHT tovább már nem is folytatja, s így a változó nemű szófajok szerepéről annyit sem mond, mint BRUCMANisr, funkciójukat e tekintetben teljesen másodlagosnak tartja (112, 117). SPECHT nézeteiben éles ellentét mutatkozik meg az állító és a bizonyító rész között. Az a kevés konkrét anyag, amelyben a genus létrejöttének alaktani tényezőit vizsgálja a szerző, éppenséggel nem szól a sexus mellett, hanem ellene. Itt nem is térünk ki az elmélet részletes cáfolására, hiszen a korábban elmondottak rá is vonatkoznak, csupán a -ni, -n:a stb. képző meglétének vagy hiányának ellentétéből kialakuló hímnem-—nőnem különbségről szeretnénk annyit megjegyezni, hogy ez az ellentét legfeljebb a kettő egyikébe sem tartozó csoport, vagyis a semlegesnem teljes hiánya esetében állhatna fent. Elfogadhatónak tartjuk viszont SPECHTnek azon nem egyedülálló és új véleményét, amely a genus és a nóvragozási tövek egymástól független voltára vonatkozik. SPECHT egyébként BmiGMAisrisr elméletére nem hivatkozik. Az indogermán nyelvcsaládra vonatkozóan még egy igen jelentős elmélettel kell foglalkoznunk: HÍRT (320—47) gondolatairól van szó. HÍRT ismeri BRUGMANN ós MEILLET munkáit (kivéve persze MEILLET Essai-jót), de nézeteiket nem fogadja el. Cáfolatukra nem tér ki, csak a maga gondolatait fejtegeti, amelyekben a névmásnak van döntő szerepe. MEILLET tanulmányával azért annyiban hasonlóságot mutat HÍRT nézete, hogy ő is elválasztja a semlegesnemet a két másik nemtől, más eredetűnek tartja, s hogy a hímnemet és nőnemet szintén a természetes nem visszatükröződésének véli. A szerző azonban lényegesen eltér MEiLLET-től a semlegesnem kialakulása kérdésében. Ezt szintén régebbi eredetűnek tartja a hímnemhez és a nőnemhez képest, de nem azért, mert ennek accusativusa és nóminativusa egybeesett, hanem mivel olyan korábbi állapot maradványának tekinti, amelyben a genuskülönbség még nem létezett. Indokolásában világosan meglátszik, hogy MEiLLET-vel e tekintetben egyáltalában nem egyezik. A sémlegesnem szerinte alaktanilag casus indefinitus (ius, maré, VÖCOQ), az- -om suffixum névmási eredetű későbbi fejlemény. HÍRT is számbaveszi a szintaxis tanúságát, de másképpen, mint MEILLET. AZ inkongruenciának azt a fajtáját, amidőn semlegesnemű melléknév vagy névmás vonatkozik nem semlegesnemű főnévre, éppen a genusnólküli állapot maradványának tartja, s nem a melléknév vagy névmás főnévi jellegének. Példái: omnium rerum mors est extremum, ővx áyafióv noÁvxoiQavírj. HÍRT elméletének lényegét a hímnem és a nőnem keletkezésének fejtegetésében találjuk meg. Határozottan kimondja, hogy a genuskülönbség nem függ össze a főnévragozással, mert a deklinációnak eredetileg a nemekhez semmi köze sem volt: egy-egy tőhöz különböző nemű főnevek is tartoztak. Ezzel szemben a névmás, közelebbről a mutató névmás, illetve a harmadik személyű személyes névmás eredeti alakkülönbsége váltotta ki a többi névmás és a melléknév megoszlásának kifejlődését, amely végül is a kongruencia segélyével a genus kategóriáját eredményezte. E névmások (gör. 6, r\, óiráni sa, sd, lat. is, ea, óind aj-ám, ij-ám stb.) alakkülönbségében az á és I elem jelezte a nőnemet. Hogy miért? Erre a kérdésre HÍRT nem válaszol, mindössze BRUGMANN-nal szemben teszi azt az ellenvetést, hogy a sd vagy d névmás, illetve névmási elem sokkal nagyobb valószínűséggel bírt nő (sie) jelentéssel, mint a *ro« vagy *gyend a végződésük alapján. A hímnemet as is névmásfélékben az s hang jelezte, a semlegesnemet a d (330). A genus végső kialakításában, illetve az egyes főnevek hovatartozásában HÍRT a megelevenítésnek, szexualizálásnak tulajdonít nagy szerepet.