Nyelvtudományi Közlemények 60. kötet (1958)
Tanulmányok - Fodor István: A nyelvtani nem kialakulása I. 339
A NYELVTANI NEM KIALAKULÁSA 351 a semlegesnemet a másik két nemtől a nominativus ós accusativus azonossága, a nőnemet a hímnemtől viszont elsősorban szóképzésbeli különbség választja el. A bonus és hona alakok közt a nem szempontjából a különbség lényege a bono- és hona- tő eltérésében rejlik. A legtöbb nőnemű alak a hímnemű alakból származik. Pl. a participium praesens -ont-/-nt~ hímnemű tövéből képződött a nőnemű -nti-, -ntjá- alak. A francia tudós későbbi tanulmányában (Essai) szükségesnek találja, hogy bővebben foglalkozzék a hímnem és nőnem különválásával. Nem adja fel korábbi nézetét, tehát a génre animé kettéválását lényegében a természetes nem hatására vezeti vissza, de már hangsúlyozza az egyeztetés fontos szerepét e jelenség létrejöttében. Az egyeztetésben a főszerepet azonban MEILLET nem a melléknévnek tulajdonítja, hanem ugyancsak a névmásnak, mégpedig a *sojsa (hímnem szanszkr. sá, gör. ő, gót sa — nőnem szanszkr. sá, gör. *ha > ion-att. r), gót so) mutatónévmásnak. Az egyeztetés innen terjedt volna át a *tojta mutatónévmásra, amely csak a nominativus ós accusativus eseteiben mutat tő különbséget. Az analógia ereje folytán a megoszlás tovább terjedhetett a többi melléknévre az elvont jelentésű (un, entier, merne) melléknévi névmások, ül. számnevek közvetítésével. Ami a főneveket illeti, a *gyena szerepe kevésbé volt lényeges, ezzel szemben nagyobb jelentőséget tulajdonít MEILLET a nőt, női foglalkozást jelölő képzőknek, amelyek a nő ágens voltát emelik ki (lat. -trix, masc. genitor — fem. genetrix; *~n-yá-: szanszkr. pátni, gör. nóxvta stb.). MEILLET e későbbi tanulmányában sem jut tovább BRTTGMAior-nál a megoszlás kérdésében, csak abban különbözik tőle, hogy más, kevésbé elfogadható lehetőséget keres az egyeztetés kialakulására. Nem látjuk bizonyítottnak, miért kellett az általa úttörőnek vélt *sojsa névmás két alakjának a női agensképzőket alak szerint követni. Különben is az az állítás, hogy a szóban forgó mutatónévmás két alakrendszerrel bírt, a megoszlás előzetes meglétét feltételezi. MEILLET tehát a ,,filius ante patrem" egyik esetét akarja tanulmányában elfogadtatni. Amíg a génre animé ós inanimé külön-1 válása tekintetében MEILLET érvei az elméletet alaposan körülbástyázzák, k addig a génre animé kettéválásának útját rozoga palánkok sem védik. EzzeJ I szemben elfogadható MEILLET azon nézete, amely egyébként e tanulmány • alapgondolatát adja, hogy a génre animé kettéválása hosszú folyamat ered-Wmenye volt, s csak az indogermán alapnyelv dialektusainak teljes differen• ciálódása idején fejeződött be. E Összefoglalva MEILLET gondolatait megállapíthatjuk, hogy a francia "tudós BnuGMANisrhoz hasonlóan új oldalról lát hozzá a genus problémájának megoldásához. Különösen jelentős az a nézete, hogy a három genusalak nem \ egyidejűleg keletkezett, s hogy nem azonos okok váltották ki az elkülönülést. í Kétségtelenül érdekes, bár a genus kialakulásában bizonyítékul nem szolgáló í összehasonlítást állít elénk MEILLET (Le génre I, 215 — 29) azt bizonyítván, hogy a víz, a tűz fogalmainak neve más-más genusú az indogermán nyelvekben aszerint, hogy aktívnak vagy passzívnak képzelték-e őket (víz' : szanszkr. iidakám ntr — ápah fem.; 'tűz': szanszkr. agníh fem. — gör. nvq ntr.), továbbá hogy egyes égitestek, testrészek stb. neve is éppen aktívnak vagy passzívnak vélt tulajdonsága miatt lett éppen olyan nemű. MEILLET elméletének magvát egyébként már korábban megtaláljuk. A természetes nem gondolatának hívei között is vannak olyanok, akik a nemek kiválását különböző időpontokra teszik, s közülük egyesek a semlegesnem.
