Nyelvtudományi Közlemények 60. kötet (1958)

Tanulmányok - Fodor István: A nyelvtani nem kialakulása I. 339

350 FODOR ISTVÁN illetve nősténynévképzők kialakulásáról állít, de ezzel nem jutunk közel problémánk megoldásához. Ha ugyanis a változó nemű szófajok megoszlása nem alakult volna ki, akkor e képzők sem lettek volna elegendők a "genus kategóriájának kifejlődéséhez. Hiszen a genust nem ismerő nyelvekben, a finnugor, a török-tatár nyelvcsaládban, a japánban és a BRUGMANN által is említett yoruba nyelvben szintén van nőnév- és nőstónynóvképző, s ezek egyikemásika szintén alapszóbesugárzás útján keletkezhetett, a genus kategóriája mégsem alakult ki bennük. A probléma kulcspontja nem a képzőkben és a főnévben, hanem a változó nemű szófajták megoszlásának kialakulásában keresendő. E tekintetben pedig BRUGMANN nem nyilatkozik kielégítő módon. MEILLET (Le génre) más oldalról közelíti meg a kérdést. Nem morfologikus és szemantikai magyarázatot ad, hanem szintaktikai összefüggéseket keres. Úgy véli, hogy az indogermán alapnyelvben a három nem elkülönülése nem egyidejűleg ment végbe. Először a nem semlegesnem (génre animé) és a semlegesnem (génre inanimé) vált külön. E kettéválásnak az volt az oka, hogy bizonyos mondattani helyzetekben szükségesnek mutatkozott az alany és a tárgy megkülönböztetése, amely kezdetben a nominativus és- accusativus azonosság miatt nem volt lehetséges. Bizonyos mondattani helyzetekben ugyanis üót casus formai azonossága félreértésekre adott okot, mint például ebben ? ^tételezett ősszláv mondatban: synh viditb otbcb. A kezdetben szabad szórer, miatt nem lehetett az alanyt a tárgytól, az ágenst a patienstől megk Jnböztetni. A nyelv fejlődése ezen a nehézségen úgy segített, hogy a tá> /at kifejező accusativus külön suffixumot kapott, de csak azokban az esef .ben, amikor erre feltótlenül szükség volt. Ágensként főleg személyek, éle Ayek vagy .megelevenített fogalmak álltak, a többi dolog általában pa ens volt. Az ember üti, vágja a fát, de a fa nem üti, vágja az embert. F irt a tárgyak nevei kevésbé szerepeltek nominativusként, tehát c főneveknél nominativus és accusativus nem igényelt fon. i megkülönböztetést. így e jnevek casus rectusa egyaránt kifejezett nominativust és accusativust, szemoen a másik csoporttal. Ebből az előbbi csoportból lett a semlegesnem. Valóban, az indogermán alapnyelvet jellemzi a semlegesnemű szavak nominativusának ós accusativusának formai azonossága annyira, hogy az évezredes fejlődés ií csak egészen csekély számú kivételt tudott létrehozni. A következő lépés MEILLET szerint az volt, hogy a génre animé-n bel" is hasadás történt, mert a természetes nem hatására a hímnem és a nőnem különvált. MEILLET (Le génre) érthetetlen módon ezt az utóbbi folyamatot egyáltalában nem részletezi, hanem csak deklarálja. Mint fontos körülményre azonban rámutat, hogy a melléknév egyeztetésének kialakulása nélkül ez a különválás nem történt volna meg. Ezzel az utóbbi megállapításával egyetértünk, azzal a kiegészítéssel, hogy ez a génre animé és a génre inanimé szétválására is vonatkozik, hiszen a nominativus és accusativus formai azonossága, illetve különbsége olyan nyelvekben is előfordul, ahol nincs egyeztetés,- és a genus kategóriája sem fejlődött ki. A finnugor nyelvekben a tárgy jelölt volta mellett találunk feltehetően eredetibb jelöletlen alakokat is, amelyek szintén bizonyos szintaktikai feltótelek függvényeként oszlanak meg használatuk szempontjából, mégsem eredményezték a genus kategóriáját. A finnugor és főleg magyar adatokra vonatkozóan lásd KLEMM (271— 83). MEILLET még csak azt hozza fel a három nem időrendi keletkezésének és kialakulása jellegének különbözőségére, hogy a melléknevek ragozásában