Nyelvtudományi Közlemények 60. kötet (1958)

Tanulmányok - Benkő Loránd: Az irodalmi nyelvi „téves visszaütésről” 11,

Az irodalmi nyelvi „téves visszaütés"-ről 1. Ismeretes, hogy a hangváltozások kísérőjelenségeként rendszerint nyelvi bizonytalanságok, kettősségek szoktak föllépni, amikoris a hangváltozás körébe vonódott szavak kiejtése hosszabb-rövidebb ideig ingadozik a régi és az új változat között. Tehát például egy u^>o típusú hangfejlődéssel bizonyos ideig u ~ o típusú kettős alakúság jár együtt. Ez a belső nyelvi ingadozás igen sok esetben a nyelvérzék megzavarodását vonja maga után, ami viszont táptalaja annak, hogy a hangfejlődés -— legalábbis a kérdéses változás körébe tartozó vagy azokhoz hasonló hangtani felépítésű egyes szavakban — vógülis a korábbi hangtani helyzettel azonos alakokhoz kanyarodjék vissza. így érthető meg, hogy a nagyobb nyelvi hatóerejű hangtani változások lefolyásával párhuzamosan, illetőleg azt követően gyakran csak alkalmilag, de nem egyszer állandóbb jelleggel jelentkezni szoktak a nyelvben a kérdéses változással pontosan ellenkező irányú fejlődések is, azaz például az u >> o irányú fejlődéssel o > u irányú fejlődés párosul. A hangtani változásoknak és ,,ellen"-változásoknak ezt a szoros összefüggését — aligha lényegesebb túlzással — PAIS így fogalmazza meg:, ,ha valami hangváltozás lehetséges ós megtörténik, rendszerint lehetséges és meg is történik az ellenkezője is" (MNy. XLVI, 103). Ezeket a bizonyos szempontból,,függő" jellegű, egy korábban megindult hangfejlődés függvényeként jelentkező fordított irányú, visszafelé mutató hangtani változásokat a továbbiakban összefoglalóan ,,v i s s z a ü t é s"-eknek nevezem. A visszaütéseket létrehozó nyelvi helyzet többféle összetevő eredménye lehet, s e különféle helyzetekből többféle megoldás, többféle út vezet ,,kifelé". Ennek megfelelően a visszaütéseknek két fő és több altípusát lehet megkülönböztetni. A) A visszaütések első főtípusával — mivel a címben jelzett problémakörtől viszonylag távolabb esik — hamar végezhetünk. Ide olyan visszaütések tartoznak, amelyekben a hangfejlődésnek — mondhatni — közvetlen etimológiai alapja van: a kérdéses szó kiejtése a régi és az új alak közti ejtésben" ingadozás után a régi kiejtéshez tér vissza. Ha például a szl. kljucb >> m. kulcs szóalakból valamelyik nyelvjárástípusunkban nyíltabbá válás folytán — több más szó u >> o változásával egyidejűleg — kolcs alak is fejlődött, majd az e fejlődéssel együtt járó kulcs ~ kolcs ingadozásból, kétalakúságból a két azonos funkciójú alak egyikének szokásos kiküszöbölődésével történetesen a régebbi kulcs változat jutott diadalra, akkor a hangfejlődésben visszaütés történt (vö. BÁBCZI, Bevezetés a nyelvtudományba 64). A fordított irányú hangfejlődésnek ezt a fajtáját — a másik főtípustól való megkülönböztetéseképpen — „valódi visszaütés"-nek nevezhetjük. — Meg kell azonban