Nyelvtudományi Közlemények 59. kötet (1957)
Tanulmányok - N. Sebestyén Irén: Szamojéd jelzős szerkezetek 46
54 N. SEBESTYÉN IRÉN SALOnak a bolsaja-zemljai, a kanini, valamint az erdei maikovszkajai nyelvjárást képviselő szövegeiben olyan összetételeket találunk, amelyekben a rjae taghoz s formális elem járul. Ezt az é elemet valószínűleg azonosíthatjuk a nyenyec infinitivus jelével (LEHTISALO, AblSuff. 200 — 201) megjegyezve, hogy az infinitivusként használt alaknak melléknévi igenévi jelentése is van: (LEHT.) O. taríée rj a é é 'so seiend' (525) stb. Az é formális elemet tartalmazó nyenyec összetételek közül különösen érdekes a következő bolsaja-zemljai adat: élete nássarjséé rjöBt" tiéfiram"3 'zwei Brüder [fiútestvér-levő] zusammen brachte ich' (576); vö. illjk nás 'zwei Brüder' (356). A nássarjséé összetétel szerkezetileg pontosan megfelel a régi magyar Nemvaló személynévnek és a naplevő-íé\e szerkezeteknek. A nássarjséé-típusú nyenyec összetételek, amelyek számos adat szerint — éppenúgy, mint a rjae-val való összetételek — ragtalan határozók is lehetnek a mondatban, azt is bizonyítják, hogy a rjae tagnak a létigével való kapcsolata nem szűnt meg a nyelvérzék számára. Annak bizonyítékául, hogy — legalább is a maikovszkajai nyelvjárásban — a rjae tag nominális jellege sem homályosult el a nyelvérzék számára, olyan adatokra hivatkozhatom, amelyekben a rjae szóhoz -%m datisvusrag járul: t'h'kki t$j é it' é erj rj á e % Vd r)anika e j! 'láss uns mein Renntier zu zweien essen!' (132) stb. * RAVILA az uráli nyelvi anyag széleskörű és egyúttal mélyreható ismeretének birtokában az uráli mondat eredeti szerkezetére vonatkozólag nagyfontosságú elvi megállapításokra jutott, amelyeket ,,Über die Verwendung der Numeruszeichen in den uralischen Sprachen" című terjedelmes értekezésének (FUF: XXVII, 1 — 136) ,,Über den ursprünglichen Bau des uralischen Satzes" című fejezetében (108—136) fejtett ki. RAVILA elgondolásának alapj közismert tény, hogy a finnugor nyelvekben a verbum finitum alakjai történeti szempontból formális jelekkel képzett igenevek. (Külön kategóriát alkotnak a finnugor nyelvekben — és a szamojéd nyelvekben is — azok a verbum finitum alakok, amelyekben az alanyi ragozású indicativus sg. 3. sz. alak egyenlő az igetővel, illetőleg az ősi neutrális szóval). Egy ilyen finn mondatban, mint Lintu lentaa 'a madár repül', a lentaa állítmány — mai nyelvérzékünk szerint verbum finitum — történeti szempontból azonos a lentava igenévvel: lentaa < lentava. (A Kalevala és általában a rúnák nyelvében még sűrűn előfordulnak a tulevi típusú sg. 3. személyű igealakok. — A verbum finitum ind. pl. 3. sz. alakja a mai finnben is lentavüt, tehát igenév +1 plur. jel). A Lintu lenteta verbum finitumot tartalmazó mondat eszerint visszavezethető egy Lintu lentavS, kéttagú nominális mondatra. A pluralitás jelölésének vizsgálata alapján RAVILA eredményre jutott, hogy a pluralitás uráli eredetű t jele eredetileg csak a nominális állítmányhoz járult, a többesszámi állítmány mellett eredetileg egyesszámi alany állt, s az alanynak az állítmánnyal való számbeli megegyeztetése fokozatos fejlődés útján jött létre. — Ósi mondattani szabály az az ismert tény, hogy az uráli nyelvekben a jelző megelőzi jelzett szavát, vele mintegy összetételt alkot, s ennek következtében a többes jeleket és az esetragokat csak a jelzett szó veszi fel. RAVILA felfogása szerint az alany és az állítmány viszonya formai szempontból azonos tehát a jelző és a jelzett szó viszonyával, sőt végső fokon lényegében is azonos volt a két viszony,
