Nyelvtudományi Közlemények 59. kötet (1957)

Tanulmányok - Korompay Bertalan: Széljegyzetek a Kalevala összeállításának problémájához 35

SZÉLJEGYZETEK A KALEVALA ÖSSZEÁLLÍTÁSÁNAK PKOBLÉMÁJÁHOZ 43 elnyújtva, cseppfolyósítva, mint az újabb kiadásban; az eredeti zamat nyersebben és töményebben érvényesül. Az egész kiadvány valóban olyan hatást tesz, mint egy népköltési gyűjtemény. Az összeállítás hitelét nagyban emeli, hogy a szerkesztő az összeállításkor fölöslegessé vált variánsokat nem mellőzte, hanem függelékben közölte valami száz lapon a második kötet végén. A Régi-Kalevala ezáltal magát kínálta fel ellenőrzésül. Problémái nyitva állottak a filológiai vizsgálódás előtt. Egész befejezetlenségében megőrizte kísérleti jellegét. A törekvés, hogy egészbe simuljon, boruljon össze, még szűzies naívsággal jelentkezik; érezni, még nincs messze az idő, amikor az egység gondolata felmerült; élményszerűség frissesége lengi át a szép könyvnek mind a fejtegető, magyarázó részét, mind pedig verses kivitelezését. Ezek alapján aligha vagyunk ellentétben az észlelhető tényekkel, ha annak a nézetünknek adunk kifejezést, hogy a Régi-Kalevala is a rekonstruálás szellemében született. Mint összeállítás nem más az, mint „feltöltése" az énekeknek addig a szélső határig, ameddig az eredeti népköltészet hanghordozásának eposzivá növesztését még jól elviselhette. A szerkesztőtől beiktatott áthidaló verses szakaszok rövidsége s általában a népi forrásból ki nem mutatható verssoroknak roppant csekély száma (VKK II. 523, vö. uo. 511 és KT 52) arról tanúskodik, hogy az eposz „helyreállítója" még nem szűnt meg hozzáigazítani minden törekvését az elképzelt népi alkotás múltba helyezett ideáljához. Nem különben erre vall, hogy gondosan kerülte — mint KAUKONEN kimutatta — az énekek keresztyén elemeinek felhasználását. Pogány eposz lebegett tehát szeme előtt célként, s hogy keresztyén elnevezéseket megfelelő pogány nevekkel cserélt fel, az megint nem önkényesség volt eljárásában, hanem arról való meggyőződése folyománya, hogy az eredeti énekekben szereplő pogány istenségek csak a keresztyén műveltség hatása alatt adtak helyet keresztyén szentek neveinek. (VKK II. 491 sk.) Érdekes megfigyelnünk, hogy az utóbbi vonatkozásban mily ellenkező tendencia érvényesült az Uj-Kalevala kidolgozásában. A keresztyén szentek, fogalmak neveit ugyan ott sem állította vissza a szövegben, de mégis arra törekedett — ez sok részletből félreérthetetlenül megállapítható —, hogy a pogány ősköltészetet szellemében közelebb hozza a finn emberek vallásosságához! Ez kitetszik a mitológiai konstrukció szerkezetéből — abból, hogy a finn hősök, mint Váinámöinen stb., mindenütt az Isten, a Teremtő s Ukko (öreg isten) alárendeltségében élnek —, de meglátszik a részletekből is: pl. abból, hogy az Új-Kalevala minden lapjáról egy kultúrált idegrendszerű modern ember érzésvilága reagál a nagy mindenséget igazgató kozmikus istenség akaratára. A Régi-Kalevalában az epikus énekeknek ez a korszerű hangszerelése még nincs meg, s azért annak ebben a tekintetben is megállapíthatjuk a népköltészethez közelebb maradását, álláspontjának kompromisszumos jellegét. A Régi-Kalevala összeállítása — 1834 végén — nézetem szerint az az időbeli határ, amelyen túl Lönnrot — mint már a mű előszava sejtetni engedi — hovatovább kiábrándul őseposz-hitéből (az axiómából). Innen fogva már csak összeállítási gyakorlatában folytatja a rekonstruálásnak immár szemlélettől üres, külsőséges módszerét; maga azonban letesz a töredékes ősi epikának konstruktív újjáalakításáról annyival inkább, mert a lehetőség szerint hű akar maradni eposza egyszer már megtalált szerkezetéhez, s nincs is szükség rá, hogy helyette mást, jobbat keressen. — De éppen ennyi ihlete elég is volt