Nyelvtudományi Közlemények 59. kötet (1957)

Tanulmányok - Loványi Gyula: A Magyar Nyelvészet 3

A MAGYAR NYELVÉSZET 33 napról napra élénkülő mozgalmat öröm nélkül szemlélni". Ez az idézet ARANYnak Az é-t i-re váltó tájszólásról című, 1855 körüli dolgozatából való, s bár nem nevezi meg a Magyar Nyelvészetet, föltehető, hogy elsősorban rá vonatkozik. Végül megemlítem — SIMONYI (NyK. XXIII, 6) nyomán — azt az előterjesztést, amelyet BUDENZ a Nyelvtudományi Közlemények szerkesztésének átvételekor, 1878-ban az Akadémia Nyelvtudományi Bizottságához eljuttatott. Belőle való az alábbi részlet: ,,[Hunfalvy] ... a Magyar Nyelvészetet, az első kizárólagosan nyelvészeti magyar folyóiratot, úgyszólván csak saját erejéből alapította meg, s annak hat évig folytatott kiadásával, mely a magyar összehasonlító nyelvészetnek újra való meghonosítására szolgált, ily folyóiratnak lehetőségét és messze való kihatását tényleg bebizonyította . .". 15. Immár csak az van hátra, hogy a Magyar Nyelvészet megszűnésének okait és a megszűnés körülményeit számbavegyük. A megszűnés oka ismert: 1862-ben megindult a M. Tud. Akadémia Nyelvtudományi Osztályának kiadásában és a Magyar Nyelvészet szerkesztőjének, HUNEALVY PÁLnak szerkesztésében a Nyelvtudományi Közlemények. A Nyelvtudományi Közlemények alapításának indítékait megtudjuk a szerkesztő előszavából (NyK. I, 1). Eszerint az Akadémia Nyelvtudományi Osztálya új tudományos erőkkel szaporodott, munkássága mind nagyobb teret kezdett igényelni, s ezt a Magyar Nyelvészet már nem tudta kielégíteni, de mint magánvállalat nem is lehetett az Akadémia közlönye. Lehetővé tette pedig az új szemle kiadását az Akadémiának az idők folyamán megjavult pénzügyi helyzete, s az, hogy az addig a Magyar Nyelvészetnek juttatott évi 250 forint előfizetési díj a folyóirat megszűntével szabaddá vált. A döntést az összes ülés 1862. január 25-én hozta. Az előszónak ezekhez a megállapításaihoz meg kell jegyeznünk, hogy sem az Akadémia Nyelvtudományi Osztályának tudományos erőkkel való gyarapodása, sem a publikációs lehetőségek növekedése nem mutatkozik az új nyelvészeti szemlében. 1862-ben, az első évfolyamban a Magyar Nyelvészet dolgozótársainak sorából kikerült írókon kívül csak egy cikkírót kapott a Nyelvtudományi Közlemények: FOGARASI JÁNOSt. 1864-ben TAKÁCS ISTVÁN, 1865-ben JOANNOVICS GYÖRGY, 1867-ben BARNA FERDINÁND, 1868-ban JÓNÁS JÁNOS és LINDNER ERNŐ, 1871-ben SZARVAS GÁBOR, KRIZA JÁNOS és EDELSÍACHER ANTAL jelentkezik új dolgozótársként. Az 1863., 1866., 1869. és 1870. évben nem növekedett új taggal a szerkesztői kör. Vagyis az első tíz esztendőben mindössze kilenc olyan dolgozótárs mutatkozott be a Nyelvtudományi Közleményekben, akiknek írásai a Magyar Nyelvészetben nem jelentek meg. — A terjedelemben történt ugyan változás, de az nem javulást, hanem rosszabbodást hozott. A Magyar Nyelvészet utolsó kötete ugyanis 35 íven jelent meg, a Nyelvtudományi Közlemények rendes terjedelme azonban csak 30 ív. Hogy mi a terv és a megvalósulás közötti eltérésnek a magyarázata, nem tudjuk. Olyan gátló körülmények merülhettek föl, amelyeket a megindulás idejében, még kevésbé korábban, nem lehetett előrelátni. • 3 Nyelvtudományi Közlemények LTX.