Nyelvtudományi Közlemények 59. kötet (1957)

Tanulmányok - Loványi Gyula: A Magyar Nyelvészet 3

A MAGYAB NYELVÉSZET 25 tréfából nevetségül, mások agygyengeségből űzték". — RIEDL SZENDE (I, 30), a nyelvtudomány kérdéseit tárgyalva, megjegyzi: „Hogy jelen alkalommal Horvát Istvánt, Dankovszkyt s a régebbiek közül Otrokocsit nem említem, csak annak tulajdonítható, hogy én ezen férfiakat a nyelvészek közé nem sorozhatom". — ROSTY ZSIGMOND (III, 217) álláspontja meg ez: „A nem hívők . . . kik — a finn, vagy helyesebben urál-altaji népek mostani sorsát és állapotát tekintve — az atyafiságot szégyellik, és így azt ignorálni akarják . . . de a kitagadás által magamat csak nevetségessé tenném anélkül, hogy a rokonság megszűnnék". Ennyit HuNFALVYék elvi szempontjairól. Vegyük most szemügyre az ellenséges tábornak azokat a tagjait, akikkel a Magyar Nyelvészet pörbe szállt. Az álomképeket hajszolok közül, HORVÁT ISTVÁN halála után, MÁTYÁS FLÓRIÁN, a képzett szanszkritista volt a legsúlyosabb ellenfél. Nyelvhasonlító zsengéje Magyar-árja nyelvhasonlatok címen a Magyar Nyelvészetben, mindjárt megindulása után (I, 234—52) jelent meg. Ebben a szerző azt fejtegeti, hogy a magyarság élete korai szakaszában görög, szláv és német szomszédságban élt, latin térítőkkel is érintkezett, de még korábban más népekkel is keveredett. Történelmi adatokkal is bizonyítható, mondja, — de nem bizonyítja — hogy a magyar a honfoglalás idején a műveltségnek legalább azon a fokán állt, mint az itt tanyázó német és szláv népek. „Erősíti e tudatot a hasonlító nyelvészet is, mely keleti művelt népnél ráismer pallérozást feltétező több magyar szavainkra, melyeket korlátolt nézet jelen szomszédainktól hisz kölcsönzöttnek" (I, 238). íme néhány példa egybevetései közül: barbély (borbély): újperzsa; barázda: újp.; beszéd: szkr., újp., gör.; betyár: újp., zend; billikom: újp.; borostyán: újp.; búza: újp.; cseresznye: újp.; dupla: újp.; cseléd: szkr., újp.; pecsenye: szkr.; pénz: szkr., újp.; társ: újp.; törköly: újp. Vagy másfélszáz, ilyen egybeállítással ismertet meg bennünket MÁTYÁS. HuNFALVYt csupán a szinte túlzásba vitt audiatur et altéra pars elve késztethette a cikk közzétételére. Jellemző rá az a megjegyzése (III, 87), hogy a dolgozathoz a szerző előzetes tudtával fűzött észrevételeket, mert tudományos ügyről lévén szó, nem szabad a személyt tekinteni, hanem csak a dolgot. — Ezek az észrevételek — mintegy száz lapalji jegyzet — csak előcsatározás számba mennek, sejtetve a későbbi heves ütközeteket. 1857-i akadémiai fölolvasásában HUNFALVY élesen szembeszáll MÁTYÁS-sal. Ugyanezt cselekszi kevéssel utána CSENGERY ANTAL. S megindult az „ár ja-ugor" háború. Még ugyanebben az esztendőben megjelent MÁTYÁS két füzete. Az egyik címe: Magyar-árja nyelvhasonlatok (38 1.), a másiké: A magyar nyelv finnitési törekvések ellenében (67 1.). A következő évben megjelent a harmadik füzet: Észrevételek finnező véleményre a magyar ős vallásról, nyelvészeti viták és újabb magyar-árja nyelvhasonlatok (61 1.). Az akadémiai emlékbeszédet MÁTYÁsróí BÉKEFI RÉMIG tartotta. Ebben (XIII. köt. 7) úgy nyilatkozik, hogy HUNFALVY kritikája erős, „majdnem lesújtó". Aki azonban elolvassa HUNFALVY bírálatait (III, 67—84, 87—113; IV, 232—7), az a „majdnem" szót alighanem a „végzetesen" szóval cseréli föl. HUNFALVY mindjárt első értekezésének elején (III, 68) idézi MÁTYÁS-nak azt a kijelentését, hogy „Sajnovics az ügy kárára a jeges tenger partjaihoz vetődvén, a' gyagyogó lapp szájából magyar hangokat véle hallani".