Nyelvtudományi Közlemények 59. kötet (1957)

Ismertetések, szemle - Jókay Zoltán: Emlékkönyv Pais Dezső hetvenedik születésnapjára 222

ISMERTETÉSEK, SZEMLE 223-ugor őskortól napjainking nincs olyan korszaka, amelyben Pais lényegeset, újat ne alkotott volna. Minden gondolat, ötlet, kezdemény, tudományos eredmény — mint vízben a hullámgyűrű —.. továbbrezdül egyre szélesedő körökben. Egy tudósélet eredményeit nemcsak müveinek sorozatán mérhetjük le, hanem alkotásainak, egyéniségének hatásán,. a belőlük kiinduló hullámgyűrűk intenzitásán is. Hetvenedik születésnapján a tiszteletére kiadott Emlékkönyv mintegy 120, más-más szerzőtől származó rövid tanulmánya, cikke bőségesen bizonyítja, hogy PAIS DEZSŐ tudós szelleme milyen nélkülözhetetlen vezérlő fényforrás ősi történelmünknek, nyelvünk fejlődésének, alakulásának vizsgálatában. Az Emlékkönyvben megjelent cikkekről, tanulmányokról MOLNÁR JÓZSEF (MNy. LH, 376 — 383.) röviden már beszámolt. Az alábbiakban csak a finnugor nyelvtudományt. közelebbről is érintő dolgozatokat ismertetjük röviden. * Hasznos, ösztönző munkát végzett HAJDÚ PÉTER ,,A szamojéd nyelvhasonlítás. Magyarországon" című dolgozatával (50 — 57.1.). Ismerteti az eddigi kutatások történetét és eredményeit. Rámutat e nyelvtudományi ág újabb fellendülésére és arra, hogy a szamojéd nyelvek vizsgálata nemcsak a finnugor, hanem a szibériai, sőt a belsőázsiai nyelvekre nézve is fontos. A szamojédok nagy szerepet játszottak Szibéria régi történetében, és nem kis részük van Szibéria nyelvi és etnikai arculatának kialakításában. ,,Az előttünk álló feladatok olyan nagyok és szétágazók, hogy a jelenleg rendelkezésre álló szakemberek aligha tudják azt elvégezni. Fiatal, új erők nevelése és munkába állítása , feltétlenül szükséges" — hangsúlyozza HAJDÚ cikke végén. BALÁZS JÁNOS (127 —133.1.) a leg- felsőfokjelet a fgr. eredetű le- tő -g (fgr. *-g^*-Jc) lativusragos alakjának magyarázza nyelvtörténeti és jelentéstani okfejtéssel. KLEMM IMRE készülő fgr. összehasonlító mondattanából mutatja be a létige mondattani szerepéről szóló részletet (224 — 230. 1.). Fő megállapítása az, hogy ,,a névszóiigei állítmány nem finnugor alapnyelvi sajátság, hanem az egyes finnugor nyelvek külön életében fejlődött a névszói állítmányból különböző mértékben." A jelentő módú múlt időben és a feltételes módban „természetszerűen" előforduló létige — KLEMM szerint — eredetileg igenév volt; az állítmány névszói része ennek jelzője, s mint ilyen eredetileg a többes számú létigenév mellett is egyes számban állt. KLEMMnek — úgy érezzük — mélyreható fejtegetései ellenére sem sikerül az ősi finnugor nominális mondatból következetesen és megnyugtató módon levezetnie az összetett állítmányú mondatot. Nyílt kérdés marad továbbra is a szamojéd és a mordvin nyelvek mód- és időjeles névszóinak problémája. Az ugyanis, hogy valamely nyelvben a névszó mód- és időjeleket vehessen fel, fejlett igeragozási rendszert feltételez, amely a nominális mondatszerkesztési típustól időben is igen messze esik. — A magyar nap — levő-íéle szerkezetekkel kapcsolatban felmerül bennünk az a kérdés is, hogy vajon lehetetlen feltevés-e az, hogy a létigenév nemcsak a múlt idejű és a feltételes módú, hanem a jelen idejű mondatokban is felléphetett, és a névszó itt is jelzői funkciót töltött be mellette. Nem meggyőző KLEMMnek az a régebbi felfogásával ellentétes, itt kifejtett új felfogása, hogy a határozót tartalmazó mondatokban a létige eredetileg megvolt s csak a fejlődés folyamán maradt el bizonyos esetekben. Úgy véljük, hogy a két felfogás között az igazság középen van: mindkét mondat típus élhetett egymás mellett párhuzamosan azon ősi kortól kezdve, amikor a szófajilag neutrális szó mondattani funkciója szerint kezdett differenciálódni, — egészen máig aszerint, hogy a létezés nyelvi kifejezését a beszédhelyzet vagy gondolattartalom megkívánta-e, vagy sem. Nyilvánvaló, hogy a két típus egymás kölcsönös és állandó hatásának van kitéve, és így érthető, hogy egyes nyelvekben az egyik, más nyelvekben a másik került uralomra, vagy — egyes nyelveken belül — bizonyos szerkezeti típusú mondatokban a létigés, más szerkezeti típusú mondatokban a létige nélküli forma lett általánossá. Egyes nyelvek viszont, így a szamojéd és a mordvin nyelvek, mint egyeztető megoldást, kifejlesztették a ragos és a ragtalan névszó sőt a határozószó igei ragozását. Hogy a szamojédban és a mordvinban határozóragos névszó, sőt határozószó is felveszi az igei mód- és időjeleket és személy ragokat, ebből — úgy látom — arra következtethetünk, hogy a ragtalan és a ragos alakokat itt nem szabad élesen elválasztanunk egymástól, hiszen a ragok többsége is névszói (főnévi és névmási) eredetű. TEMESI MIHÁLY kérdésfelvetése (242 —247.1.): tekinthetjük-e névszói állítmánynak a létige nélküli mondatokban állítmányi funkcióban megjelenő határozóragos, névutós vagy kiegészült személyes névmási alakokat, a fentiek szerint nemcsak a gya-