Nyelvtudományi Közlemények 59. kötet (1957)
Kisebb közlemények - Vértes O. András: A magyar hangok időtartamvizsgálatának néhány adatáról 170
A MAGYAR HANGOK IDŐTAKTAMVIZ8GÁLATÁNAK NÉHÁNY ADATÁRÓL 171 és GoMBoezé; ugyanis valamely hangnak az egyes fonetikai helyzetekben való előfordulási gyakorisága nyelvtörténeti esetlegességektől függ, s így az átlag nem mindig világítana rá a fiziológiai szabályszerűségre. íme egy példa. Tegyük föl, hogy egy nyelv hangrendszerének időtartamviszonyaL megegyeznek nyelvünkéivel, tehát az i minden fonetikai helyzeten belül rövidebb az á-nál ; de ha a szóvégi (tehát aránylag hosszabb) i-re és a zöngétlen zárhang előtti (tehát aránylag rövidebb) a-ra igen sok, a többi,helyzetben levő i-re és a-ra pedig elenyészően kevés adat van, akkor a WEITKUS eljárása szerint kiszámított végeredmény mégis egyenlő (átlagos) időtartamúnak mutatja e két hangot (sőt megeshet, hogy a rövidebb hangot tünteti föl hosszabbnak) : vagyis e számítási mód elmoshatja a jellemző beszédfiziológiai különbségeket.1 A MEYER és GOMBOCZ kiszámította „fiziológiai átlag" — ha szabad így mondanom — független attól, hogy a nyelvben, illetőleg a beszéd folyamán a rószátlagok hány esetet képviselnek. Meggondolandó azonban, hogy sok függ a csoportosítástól. Ha például az l és az r előtti vokálisokat egy csoportba foglaljuk, akkor nemcsak néhány tized 99-vel eltérő eredményt kapunk, hanem a magánhangzók időtartami sorrendjében az é helyet cserél az «-val (é: 26.999, ü: 27.I99). Ugyancsak megváltozik az eredmény, ha például külön-külön részátlagnak tekintjük a p, a t és a k előtti magánhangzókét. Ezek a meggondolások voltaképpen nem érintik a fent említett kísérletekkel is megerősített MEYER-féle törvény érvényét, sőt rá szeretnénk mutatni arra, hogy egy fonetikai kézikönyvünknek a szerb nyelvre, illetőleg EKBLOMra hivatkozó ellenérve (LAZICZIUS, Fonetika 158) nem nagy súllyal esik latba; ugyanis EKBLOM munkájának (Beitráge zur Phonetik der serbischen Sprache. Kny. a Le Monde Orientál XI. kötetéből. 1917) kevés mérése egyenlőtlenül oszlik el különféle hangtani helyzetben levő magánhangzók között, de az eredmények egy része még így is MEYER mellett szól (vö. már BALASSA, Nyr. L, 10). ;-V-:; -,-*"•. 2. Alább helyesbítjük az idézett időtartamvizsgálatok nehany átlagszámítási (vagy inkább számolási) hibáját. Ellenőrző számításunk a MEYER és GOMBOCZ alkalmazta módszert követi. Érdekes, hogy az első magyar időtartammérések adatai alapján POIROT érdemes dolgozata megállapított több átlagot (JSFOu. XXXII, 41), de ezek közül egy sem egyezik GoMBOCzéival; alább helyesbítjük POIROT egy-két számítását is. a) A magánhangzók „média explosiva előtt hosszabbak, mmt tenms explosiva előtt" — írja GOMBOCZ (Nyelvtud. II, 97); az arány szerinte a rövidek körében 11.2: 10.9, a hosszúak között 26.1 : 24.7.2 E számarányokat talán már azért is feltűnőeknek tarthatjuk, mert az említett rövid hangok között kisebb a különbség (0.3 y),3 mint a megfelelő hosszúak között. Ha azonban a közölt adatok alapján (ZPhUSpr. 11) kiszámítjuk az átlagokat, a 11.2-es adat helyébe 13-at kell írnunk; tehát az arány 13:10.9 lesz. PomoT-nak MEYER és GOMBOCZ adatain alapuló átlagszámítása (13.9, 12.1: JSFOu. XXXII, 41) természetesen szintén téves. 1 A nyelvi gyakoriságra nem tekintő „fiziológiai átlagon"^kívül szükség lehet a gyakorisági együttható segítségével kiszámított „nyelvi átlagra". x j« 2 Ezek és a következő adatok egyszótagú, legföljebb egy mássalhangzóra vegzodo magvar hangsorokra vonatkoznak. ; " , * 3 Ezentúl a hangok időtartamának adatai mellé nem írjuk ki a (p-t, a szazad -másodperc jelét.
