Nyelvtudományi Közlemények 59. kötet (1957)
Kisebb közlemények - Fónagy Iván: A nyelvi jel sajátos jellegéről 151
A NYELVI JEL SAJÁTOS JELLEGÉRŐL 157 ír Sztálin: ,,Nem is szólva azokról, a tisztesség ne essék szólván 'forradalmárokról', akik azzal kezdik az artel megszervezését, hogy leszedik a templomok harangjait. Leszedi a harangot — ez aztán a for-r-radalmár!"37 Amikor a hangváltozás folyamán egy zártabb ejtésű magánhangzó kerül a nyíltabb ejtésű változat mellé (vagy megfordítva), a nyelvközösség tagjai többnyire a zártabb magánhangzót finomabbnak érzik a nyíltabb változatnál. így például finomabbnak, illetve nőiesebbek érzik a grammatikusok a XVI. és XVII. században a zárt e-t, mint a nyílt £-t,38 az a -J- r helyébe lépő e + r-t (THLTROT I. 10 és kk.), az angol grammatikusok az á monoftongizálódása során előállott e változatot. ,,Valde delicate pronunciant" írják az angol grammatikusok azokról, akik az ai monoftongizálódása során e-t ejtettek (HORN-LEHNERT, i. m. 286), stb. Azt is sejtetik olykor a kortársak, hogy miért. HENRI ESTIENNE szerint az udvaroncok a Frances, Angles kiejtést azért kedvelik jobban, mint a ,,helyes" Francoes, Angloes-t, mivel az ilyen ejtésmód finomabb (,,plus mignard"), s mivel a hölgyeknek kevésbé kell ilyenkor kitárniok ajkaikat.39 Ebben az összefüggésben említhető meg, hogy a tátott szájjal való nevetést Gogoly Holt lelkek-ében ösztönösen illetlennek érzi Csicsikov. Amikor a tábornok teli torokból nevet (hahahahal), ,,Csicsikov is nevetett, de a tábornok iránti tiszteletből e hangra: hehehe!"i0 Az undor, a gyűlölet hatására ösztönösen bekövetkező garatszűkülettől (faukale Enge),41 a magyarban és számos más nyelvben haragot vagy nagyfokú határozottságot tükröző (nem fonemikus) glottális záron keresztül a magánhangzók és mássalhangzók konvencionális meggyújtásáig az érzelmet kifejező ejtésmódok gazdag skálája színezi a beszédet. A variáns és a kifejezésre jutó érzelmi, hangulati tartalom közötti kapcsolat különféle lehet. Lehet szimptomatikus (feltétlen, vagy feltételes reflex), lehet szimbolikus jellegű. Többnyire a képzési mozzanat határozza meg a variáns jellegét, olykor azonban a hanghatás42 minden esetben természetes, kauzális kapcsolatról van szó. A változat materiális sajátságai folytán válik kifejezővé. Ezek a sajátságok éppoly kevéssé tudatosak, mint az a gyakran bonyolult kauzális lánc, mely egy adott érzelemtől, velleitástól a variáns létrejöttéhez vezet. Csupán a beszédhang hangulatában tükröződik mindez. Többnyire azt is bajos meghatározni, vajon konvencionális vagy teljesen spontán megnyilvánulással állunk-e szemben. Számunkra most az a lényeges, hogy az érzelem és a nyelvi forma között nem szűnik meg a természetes kapcsolat a kifejezésmód konvencionálizálódásával sem. Ez az oka annak, hogy az ejtésváltozatok és a hanglejtés esetében a mennyiségi különbségek is jelentősek. Az önkényes nyelvi hangok csupán 37 Akiknek a siker a fejükbe szállt. A leninizmus kérdései. Budapest, 1948., 319. 38 Vö. THTJROT, De la prononciation francaise. Paris, 1881., 60 k. 39 Deux dialogues dü nouveau langage francois italianizé. Ed. P. RISTELHTJBER, Paris, 1885., II, 252. 40 SZABÓ ENDRE fordítása. 315. Erre az adatra ZOLNAI BÉLA professzor hívta fel a figyelmemet. Az ajaknyílás expresszív szerepére már P. PASSY utalt. Vö. Etude sur les changements phonétiques et leurs caractéres généraux. Paris, 1890., 222. 41 Vö. F. TROYAN, Der Ausdruck der Sprechstimme. Wien — Düsseldorf, 1952. 183 kk., 146 kk. 42 A szász ember, írja GABELENTZ, ,,ha tompa, mély jelenségekről beszél, tompítja, mélyíti hangját", és schröcMiche, tűje Fünsternüss-t mond. Vö. Die Sprachwissenschaft. Xeipzig, 189., 362.
