Nyelvtudományi Közlemények 59. kötet (1957)
Kisebb közlemények - Fónagy Iván: A nyelvi jel sajátos jellegéről 151
154 FÓNAGY IVÁN hogy a kérdő hanglejtés messzemenő egyezést mutat egymással nem rokon nyelvekben.26 Ha önkényesnek tekintenők a hanglejtést, különösen érthetetlen maradna, hogyan lehetséges, hogy az öröm, izgalom, örömteljes csodálkozás általában magas hangfekvésben s a hanglejtés élénkebb ingadozásában jut kifejezésre, szomorúságnak, kedvtelenségnek viszont mélyebb hangfekvés és egyenletesebb hanglejtés felel meg. Ha a hanglejtés a közlés tudatosan használt, önkényes eszköze lenne, hogyan beszélhetnénk „áruló hangról", hogyan csendülhetne ki a hanglejtésből a szomorúság vagy az öröm a beszélő akarata ellenére is. Hogyan árulhatná el a hang gondosan leplezett haragját vagy belső bizonytalanságát. A hanglejtésformákat természetes szálak fűzik a kifejezett tartalomhoz. Ez abból is kiviláglik, hogy a hanglejtés megél bizonyos fokig konvenció nélkül is. Az idegen szavak semmit sem mondanak számunkra. Amikor azonban számunkra ismeretlen nyelven szólal meg egy hang a rádióban, a hanglejtés, a hangsúly, a beszédtempó sejteni engedi: híreket hallunk-e vagy a gyűlölet szenvedélyes kitörését egy rádiójáték keretében. Ha a hanglejtésformák merőben önkényesek lennének, sohasem jöhetett volna létre az a nemzetközi nyelv, amelyet zenének nevezünk. Akár lefordítják, akár nem fordítják le a Carmen szövegét magyarra, a zene megérteti, mikor tetet közönyt, nyugalmat, mikor tükröz kirobbanó szenvedélyt Carmen hangja.27 Bárhol is adják elő a Varázsfuvolát, a zeneértő hallgató figyelmét nem kerüli el, hogy az első kvintettben előbb félzárlattal, majd teljes zárlattal énekelik az ,,Auf wie-ie-de-ersehen"-t. A félzárlat világosan érzékelteti a francia, a magyar, az orosz hallgatókkal, hogy ez a búcsú nyitott ajtót hagy, hogj^ a szereplők nem tudtak még elszakadni egymástól.28 Folytatni lehetne a sort. Ahogyan folytatni lehetett volna a hanglejtés konvencionális jellegét bizonyító példák felsorolását is. N. J. TRUBETZKOY elválasztja a szerinte konvencionális, önkényes intellektuális hanglejtésformákat és a természetes, szimptomatikus érzelmet kifejező hanglejtést.29 Valójában azonban az érzelmek tükrözése is konvencionális, nyelvenkint kisebb-nagyobb mértékben eltérő hanglejtésformák segítségével történik; de nem tekinthetjük önkényesnek a kérdés és kijelentés nyelvrokonságon túlnövő, általános hanglejtésformáit sem. Az intellektuális és affektív hanglejtésformák szétválasztásával nem választottuk szét az önkényes és természetes elemet. Nem választhatók szét más módon sem. A hanglejtés természetes és ugyanakkor történelmileg determinált. A lényegében ugyanazt a tartalmat tükröző hanglejtésformák közül hol az egyik, hol a másik rögződött a különböző nyelvekben. A hanglejtésforma konvencionálissá vált anélkül, hogy ezáltal megszakadt volna a forma és 26 Probleme der Frage : Nachrichten von der Akademie der Wissenschaft in Göttingen. Philologisch-Historische Klasse. Jhrg. 1942. Nr. 3-4, 153 k., 363 kk. 27 Vö. J. COMBARIEU, Les rapports de la musique et de la poésie. Paris, 1894., 31. — A beszéd és zene kapcsolatára, a zenei nyelvre vonatkozóan számos szép és értékes gondolatot találunk SZABOLCSI BENCE ,,A melódia története" című munkájában (Budapest, 1950.). 28 Ennek nyelvi megfelelőjére JESPERSENnél találhatunk példát, aki megemlíti, hogy a két búcsúzó közül az első magasabb hangfekvésben mondja többnyire a Viszontlátásra!-t, mint a második, s a hanglejtés is csupán a jelenetét lezáró válaszban éri el az alaphangot (Lehrbuch der Phonetik. Leipzig —Berlin, 1904., 228). 29 Grundzüge der Phonologie : TCLP. VII (1939), 198-202 és 24-26.
