Nyelvtudományi Közlemények 59. kötet (1957)
Kisebb közlemények - Fónagy Iván: A nyelvi jel sajátos jellegéről 151
KISEBB KÖZLEMÉNYEK A nyelvi jel sajátos jellegéről (Hozzászólás egy több évezredes vitához) ,, . . . Sehogysem tudom elhinni, hogy a névben valami másféle helyesség, valódiság is legyen, mint a megegyezés, a konvenció. Úgy gondolom ugyanis, ha valaki valaminek nevet ad, akkor az lesz annak a dolognak helyes, valódi neve." Ezt mondja Hermogenés Sokratésnak a Kratylosban.1 Elhangzottak már akkor a leglényegesebb érvek is a thesei-elv védelmében: 1. nyelvenkint változik a dolgok megjelölése, 2. a nevek, szavak hangalakja módosítható, 3. a hang jellege és a szó jelentése között nincsen szükségszerű kapcsolat, a hangok jellegüktől merőben eltérő jelentésű szavakban is szerepelhetnek, 4. az olyan szó is érthető, amelynek hangalakja semmiféle kapcsolatban sem áll a szó jelentésével. A vita ennek ellenére tovább folyt az ókorban, a középkorban. LOCKE csaknem 2000 évvel később ismét hangsúlyozni kénytelen az általános hiedelemmel szemben, hogy szó és jelentés között nincsen természetes kapcsolat.2 HBRDBE,3 és HUMBOLDT4 azonban ismét felkarolja a physei-elméletet. Úgy tűnik fel, hogy az évezredes vita folyamán az ellentétes vélemények bizonyos függetlenséget mutatnak. Nem semmisítik meg egymást. A megcáfolt elmélet tovább él, mintha leperegne róla a kritika. A XX. században SATJSSURE állította a kérdést ismét előtérbe, jóllehet, íimint írja, ,,a nyelvi jel önkényességét senki sem vonja kétségbe".5 A jel önkényességét szoros összefüggésbe állítja a jel rendszerszerűségével (i. m. 163, 157). A nyelvi jel relatív, differenciatív, negatív. Kizárólag a hangok különbsége tartozik a nyelvhez, „teljesen lehetetlen, hogy a hang, az anyagi elem maga a nyelvhez tartozzék" (i. m. 164). A beszédszervek tevékenységét ezek szerint márcsak azért sem lehet összefüggésbe hozni a szavak jelentésével, mivel a beszédszervek szerepe kívül esik a nyelv területén, akárcsak a morsekészüléké (i. m. 163). Néhány évtizeddel a Cours megjelenése után ismét kiújult a harc. BBNVENISTE,6 LEROH 7 és mások kétségbe vonták a jel önkényes voltát. 1 PLATÓN Összes Művei. Budapest, 1943. I, 501. 2 An Essay Concerning Humán Understanding. III. k., II. fej. 1. §. ' 3 Preisschrift. 3. Abschnitt II, 2. 4 Über die Verschiedenheiten des menschlichen Sprachbaues. Gesammelte Schriften Vn. 1907., 65. 5 Cours de linguistique générale. Paris, 1931., 100. 6 Nature du signe linguistique : Acta Linguistica I (1939). 7 Vom Wesen des sprachlichexi Zeichens : Acta Lingustical (1939). Vö. CH. BALLY, L'arbitraire du signe. Valeur et signification: Le Francais moderné VIII (1940) és A. SECHEHAYE, CH. BALLY, H. FREI, Pour l'arbitraire du signe: Acta Linguistica II
