Nyelvtudományi Közlemények 59. kötet (1957)
Tanulmányok - Károly Sándor: Az istenadta-féle szerkezetek személyragos alakjának szófaji jellegéről 130
AZ ISTENADTA-FÉLE SZERKEZETEK SZEMÉLYRAGOS TAGJÁNAK SZÓFAJI JELLEGÉRŐL 149 Ezt érthetővé teszi a szerkezet jellege. A nomen acti is, meg az igenév is befejezettséget jelöl. A nomen acti esetében azonban a befejezett cselekvéstörténés testet ölt, a cselekvés eredménye többé-kevésbé elszakad magától a ' cselekvéstől-törtónéstől. Az igenóv esetében a cselekvés-történés jelentéshez nem járul valami új, valamilyen tárgynak a jelentése, viszont a cselekvéstörténés egy tőle jelentés szempontjából független tárgyra irányul (cseppenet = nomen acti; cseppenet víz ~ cseppent víz = igenév). Érthető, hogy a mi szerkezetünkben a tiszta cselekvés jelentést kifejező igenévre volt szükség annál is inkább, mivel még a cselekvés kiindulópontja is meg volt nevezve (isten adatnyáj), ami még inkább kidomborította a donamikus mozzanatot. Ezzel szoros összefüggésben a jelzői funkció is ígenevet kívánt és nem nomen actít, hiszen amikor az igenév és a nomen acti alakilag elkülönülőben volt egymástól, az igenévi alak éppen a jelzői funkcióban alakult ki. C) Az igei és igenévi alak sokáig egybeesett. Hogy amikor az ígenéví alak kezd elkülönülni a nomen acti alakjától, mindjárt kialakul-e az igei használat is, ezt nem tudjuk. De akár mindjárt, akár később alakul ki múlt idejű igénk, ez alakilag azonos volt az igenóvvel. "Én is kevésbé tartom valószínűnek — éppúgy mint KLEMM is és FOKOS is —, hogy a mi szerkezetünkben csak ragtalan igenév szerepelt volna, s csak a ragos igealakok hatására járult volna később személyrag az igenóvhez (guta ütött ember x guta ütötte az embert = guta ütötte ember). Valószínűbb az, hogy a mi szerkezetünkben is megvolt a személyragos alak éppen úgy, mint az igében, sőt esetleg még az ige elkülönülése előtt. A mi szerkezetünk személyragos igeneve és az ugyancsak személyragos ige között nem volt alaki különbség : *isten odutta gyermek ~ *isten odutta az gyermeket, ezért igealaknak is érezhették. D) Az ígenévi és az igei alak elkülönülésekor a mi szerkezetünk személyragos igenevei az igealakokkal együtt fejlődtek, a guta ütött-íélék személy -ragtalan igenevei pedig az igenévi alakokkal együtt. így áll elő a XIV—XV. századra az isten adta adtájébnalz és az istentől adott öűfofí-jának az alaki különbsége. Ennek az a következménye, hogy a mi szerkezetünk eredeti igenevét még inkább igének érzik. Persze jelentése, funkciója következtében igenéví jellege is megmarad. De általában nem cserélik fel az istenadtát az isten 'adottjával (mint a bagonyai ráolvasásokban, ami szórványos jelenség lehetett), mert az így kialakult félig igei, félig ígenévi jelleg igen alkalmas volt annak a kettősségnek a kifejezésére, amellyel FOKOS jellemezte szerkezetünket. így ha szerkezetünk eredetét illetően nem is fogadhatjuk el ARENDT-nek unum (deus-deditid) cor-féle elméletét, múlt idejű igealakunk kialakulása után igen erősen érezhették a mi szerkezetünkben is az ,,igét" és az igés mondattal szemben, de mintegy azzal egyértékűen az igeneves szerkezet pregnánsságát. Igenévi és igei jelleget magábafoglaló, kettős arculatú szerkezetre más példát is említhetek. Első kódexeinkben gyakori a vala dícsértetett-tipusú szerkezet, amely szórendjével igenévi, de szenvedő alakjávái igei jelleget mutat; még szembetűnőbb a kettősség e szerkezet többes számú valának megdicsértettek-ioim.'k]ú változatában, s még ennél is különösebb vegyülókalak a valának megnyitattanak és a meg vannak számláltattanak. (Részletesebben vö. KÁROLY i. m. 127 kk.) E) A következő és utolsó lépés a szerkezet fejlődésében a tárgyas ragozású igealakok bekerülése a paradigmába, s így kétféle : birtokos (vagy ha úgy tetszik: igenévi) és tárgyas igei személyragok váltakozó használata. Az ilyen ragkeveredésre is említek két példát. Az egyiket Nagykőrös nyelvéből :
