Nyelvtudományi Közlemények 59. kötet (1957)
Tanulmányok - Károly Sándor: Az istenadta-féle szerkezetek személyragos alakjának szófaji jellegéről 130
148 KÁROLY SÁNDOR tehát „osztják törSm pdrddm 'isten rendelte' lehet : isten rendelése vagy isteni rendelésű" (i. m. 9). Több példát említ arra is, hogy a rokonnyelvekben a szerkezet 2. tagját az igenévképző után még melléknévképzővel látják el (i. m. 25—6). KLEMM későbbi véleménye szerint (TörtMondt. 397) az istenadta-féle szerkezétben eredetileg eredményt jelentő főnév (nomen acti) volt, s ez birtokviszonyban volt a. megelőző szóval, amelyen később meg is jelölték a birtokos személyét, s az új személy ragos szerkezet együtt élt a régi ragtalannal. Midőn a mi melléknévi igenevünk kifejlődött a -t képzős nomen actiból, ez igenevet használták e szerkezetekben. Mivel az ilyen személyragos igenevek megegyeztek a tárgyas ragozású igealakokkal, ezért a nyelvérzék igealakoknak fogta fel az igeneveket, és tisztán tárgyas ragozású alakokat is alkalmazott e szerkezetekben. EJLEMívmek ezt az újabb magyarázatát teljesen valószínűnek tartom. Ha elfogadjuk azt, hogy szerkezetünk finnugor örökség, már pedig ezt el kell fogadnunk, s ha elismerjük, hogy -f-s múlt idejű igealakunk magyar fejlemény, már pedig ezt el kell ismernünk, akkor világos, hogy a mi szerkezetünk eredetileg névszói természetű volt. Hogy a -t elemű névszó pontosabban mi volt, s milyen mondattani viszonyban volt a megelőző szóval, ezt egyrészt aligha lehet pontosan meghatározni, de másrészt nem is szükséges, mert nem voltak élesen elhatárolt kategóriák. Ezt FOKOS szép elméleti fejtegetései is támogatják, de az az éles kettéválasztás, amit a kétféle szerkezet eredetéről mond (a guta ütött-ben igenév, a guta ütötté-ben nomen actionis3ü van, az előbbiben alany-állítmány, az utóbbiban birtokos-birtok viszony), mintha nem volna összhangban az általánosabb jellegű megállapításaival. A magam sütötte kenyér, az aggnők költötte regék-féle nem egyeztető szerkezetek s a régebbi többes számú alakok is mintha azt mutatnák, hogy ere- ' detileg birtokviszonyt fejezhetett ki a szerkezet. Ilyen birtokviszonyban igenév is lehetett, nomen acti is. A Nagykőrösről ismert magam sütése kenyérfélék mutatják, hogy lehetett a mi szerkezetünkben főnév. De igenév és főnév között még a nyelvemlókes korban sincsenek mindig éles határok, s még kevésbé lehettek azelőtt. Szép példája az igenév-főnév közti határ elmosódásának a kódexek korában a latin creatura szó fordítása. A Jókai-kódexben a teremtettben alkalmi főnévként használt igenevet kell látnunk, a következetesen hosszú -t jelölés miatt : 128 : teremtettet: creaturam, 148 : teremtetteket 49 : teremtettnek stb. Az Apor-kódexben jelzői szerepű igenév van : 56 : teremtet állatot, • 121: teremtewth allatoth stb. A Bécsi és a Müncheni kódexben viszont főnévként fordul elő (Ezt mutatja a t rövidsége, a t előtti magánhangzó nyíltsága és a t utáni magánhangzó zártsága.) : BócsiK. 31 : „méden teremtétécnec vra: Dominus totius creaturae" (vö. SzékK. 61 : „teremtetik allatoknak vra") ; MünchK. 121 : teremtetnie stb. (vö. KÁKOLY i. m. 142). B) Első adataink közül az istenvetete ^ istenvette, menyütete ^ menyütte párhuzam lehetett főnévi ~ igenévi (igei) párhuzam is. De a többi adataink mind igenévi (igei) alakok. A fejlődést úgy gondolom, ahogy KLEMM : az igenév alaki elkülönülése után szerkezeteinkben az igenévi ós nem a főnévi alakot használták. 30 Az is kiderül magának Foltosnak a fejtegetéséből, hogy nomen acti és nomen actionis között sem volt éles határ. Mégis a mi szerkezetünkkel kapcsolatban helyesebb nomen actiről beszélni (ahogy KLEMM teszi).
