Nyelvtudományi Közlemények 59. kötet (1957)

Tanulmányok - Károly Sándor: Az istenadta-féle szerkezetek személyragos alakjának szófaji jellegéről 130

AZ ISTENADTA-FÉLE SZERKEZETEK SZEMÉLYRAGOS TAGJÁNAK SZÓFAJI JELLEGÉRŐL 137 ragozás ; JJa mi szerkezetünkben a személyragos alakok szembeállíthatók a melléknévi igenevek birtokos személyragos alakjaival, mint emezektől eltérő, és határozottan az igei ragozás felé eltérő alakok ; cjami szerkezetünk ragozásában egymás mellett is élnek, párhuzamosan igei és birtokos személyragok ; d) a főnévi (és a határozói) igenév személy ragozása eltér ugyan némileg a birtokos személyragozástól, de nem az igei ragozás felé, hanem más, speciális irányban. Ezeknek a megfontolása után én pusztán leíró szempontból is — tekintetbe véve mind a funkciót, mind az alakot — sajátos, ígenéviigei személyrágozásról beszélnék szerkezetünkkel kapcsolatban, s e személyragozás a leíró nyelvtanban mint szerkezetünkre jellemző sajátos ragozástípus kapna helyet — a birtokos személyragozás, a főnévi igenévi szemólyragozás (és esetleg egyéb, pl. névutói személyragozás) mellett — a névszói személyragozásokról szóló fejezetben. f ».; 5. A -t formánsos szóalak szófaji értékelése Összegezve a leíró szempontú elemzést : a szél ringatta ág-féle szerkezetek -t, -tt formánsos elemét a jelentéstani és a mondattani elemzés alapján inkább igenévnek, az egyes szóalakok elszigetelt alaki vizsgálata alapján inkább igének, az egész paradigmasorban való, a szemólyragok szempontjából történő elemzés szerint hol igének, hol igené vnek kell tekintenünk. Végeredményben tehát a puszta leíró elemzés alapján oda jutunk, hogy sem az igenévi, sem az igei jelleg mellett nem foglalhatunk határozottan állást, mert ha ezt tennők, egy sor komoly és álláspontunkat megingató ellenvetéssel találnék magunkat szemben. Ezért leghelyesebb szerkezetünk -t, -tt formánsos elemét annak tartani, aminek a sokoldalú elemzés mutatja : kettős szófaji jellegű szónak, igenóvi-igei jelzőnek, személyragozását is sajátos, igenéví-i g e i személyfagozásnak, bővítményét pedig — úgy, ahogy a szellő űzött felhőféle szerkezet igenévi tagjának a bővítményét is — alanyi bővítménynek, ez felel meg ugyanis leginkább a kettős : igenévi-igei jellegnek. Elképzelhető lenne, hogy az én tanítottam gyermek, te választottad könyv, magam sütötte kenyér-íéle szerkezetek -t, -tt formánsos elemét igenévnek, az én fogtam hal, a te őrizted ház, az ő tanította gyermek, a mi adtuk könyv, a ti választottátok ruha-féle szerkezetek -t, -tt formánsos elemét igének vesszük, a szóalak alaki viselkedése alapján. De az ilyen megoldás sem lenne megnyugtató, mert sokszor egyazon szerkezeten belül is ellentmondó alaki jegyeket találunk, pl. a magam fogta hal, a munkások készítette áru-féle szerkezetekben a nem egyeztetés az igenévi, a tőhangzó, illetőleg a -ja, -je személyrag ; elemének hiánya az igei jelleg mellett szól. S ha ehhez még hozzászámítjuk a jelentéstani szempontot, akkor az derülne ki, hogy Szerkezeteink -t, -tt formánsos elemét alaki szempontból igének, jelentéstani szempontból igenévnek kellene tartanunk, s ez az ellentét különösen az egyidejűséget kifejező -t, -tt elemű szó esetében (pl. szél ringatta ág) volna szembetűnő. Arra is lehetne gondolni, hogy az alaki szempontot teljesen mellőzzük. Ezt az eljárást azonban nem tartanám helyesnek annak ellenére, hogy egy rövid kis közleményben magam egy alkalommal így tanácsoltam (Nyr. LXXX, 153).