Nyelvtudományi Közlemények 59. kötet (1957)

Tanulmányok - Károly Sándor: Az istenadta-féle szerkezetek személyragos alakjának szófaji jellegéről 130

134 KÁKOLY SÁNDOR lóforgató malom-íé\e szerkezet is (KLEMM, TörtMondt. 394). A jelző bővítménye másrészt felfogható birtokos]elzőnek, s ez ebben az esetben éppúgy genitívus subjectivus, mint az isten adása, szél zúgása vagy akár az ő választottja-íéle szerkezetben a deverbálís főnév jelzője. Birtokos személyragos szó jelzőül ritka, bár szerkézettanilag nem ellenkezik a finnugor nyelvek rendszerével, lásd a fia veréb, tyúkalja csirke, nagyja munka-íéle szerkezeteket és más rokonnyelvi szerkezeteket (vö. pl.: KLEMM, TörtMondt. 306; FOKOS : Nyr. LXIV, 96). Akik a mi szerkezetünk jelzőjét igealaknak veszik, azok alanyos szerkezetnek minősítik az istenadtát (vö. SZABÓ DÉNES, A mai magyar nyelv. Egyetemi jegyzet. 1955. 287), akik a jelzőt igenévnek, azok a szerkezetet birtokos jelzős szerkezetnek. Ha igealaknak tekintjük a jelzőt, akkor különösnek kell tartanunk a tárgyas ragozású igealak használatát tárgyi szerepű mondatrész nélkül. (A nem járja, nem viszed el szárazon-féiékhen a tárgy valamikor megvolt, vagy még ma is odaértendő, vö. KLEMM, TörtMondt. 272). Ez kétségtelenül szerkezettani ellentmondás, függetlenül most attól, hogy hogyan alakulhattak ki az ilyen szerkezetek. Igealaknak jelzőkónt való alkalmazása szintén különös és a magyar nyelv rendszerére nem jellemző. Igaz ugyan, hogy van tedd ide tedd oda ember, térj meg utca stb. (ezeket éppen SIMONYI gyűjtötte össze először, vö. Nyr. VII, 434—44 ; vö. még PROHÁSZKA : Nyr. LXXIX, 190—4), de ezek játszi, tréfás képzések, alkalmi jellegű, frazeológiailag kötött szókapcsolatok, amelyeknek sajátos stilisztikai értékük van, ós Szerintem rendszertani szempontból nem állíthatók egy sorba az istenadta ember, szél ringatta á^-félékkel. Nehéz lenne megérteni, hogy rendesen miért csak múlt idejű igealakkal alkotunk ilyen szerkezeteket, és miért nincs a lóforgató malom, tíz ember kapáló szőlő-iéleknek megfelelő ló forgatja malom, tíz ember kapálja szőlő-íéle. (A tréfás nem szeretem ember, szeretem komámasszony-félék vannak, de ezeket, ahogy az előbb említettem, nem érzem annyira a grammatikai szerkezetek bizonyos kötött formájú rendszerébe tartozónak, mint az istenadta-íéleket.) Végeredményben jelentéstani és mondattani, szerkezettani szempontból helyesebbnek látszik, ha szerkezetünket igenévi jelzős szerkezetnek vesszük, de a jelző bővítményét nem birtokos jelzőnek, hanem alanynak, úgy, ahogy általában a személy ragtalan melléknévi igeneves szerkezetekben (szellő űzött felhő, kecskerágó fű) vagy határozói igeneves szerkezetekben (bika rugaszkodván) is alanynak vesszük az igenévi cselekvés végrehajtóját (bár nem a mondat alanyának!). Nehézséget jelent azonban a személyrag jellegének a meghatározása és a tőhöz való kapcsolódásának elemzése. 3. A -t formánsos szóalak alaki elemzése A) A szóalak töve Mint már említettem, a -t, -tt formánsos igealakra a személyragosság, az ugyanilyen igenévre a személyragtalanság a jellemző. Az istenadta-íé\e személyragos szerkezetek aránylag ritkán fordulnak elő, ezeknél gyakrabban használjuk a személyragos igeneveket alkalmi főnévként : az én választottam, a te olyan okoskodással, hogy a porlepte könyv ebből a mondatból keletkezett : ezt a könyvet á por lepte a porlepett könyv-et is. le leket vezetni olyan mondatból, amelyben a lepett ige : egy könyvet por lepett, vagy ez olyan könyv, amelyet por lepett.