Nyelvtudományi Közlemények 59. kötet (1957)
Tanulmányok - Vértes Edit: A birtoklás fogalmának kifejezései a finnugor nyelvekben 102
112 VÉBTES EDIT -annehmen" (WIED., Gramm. syrj. 149—50; vö. WIED., Vers. Gr. syrj. § 50; LITKIN, Mai. no KOMH rp. 25; WIED., Gramm. Wotj. 83). Arra vonatkozóan, hogy az adess., abl., és elat. közül melyik milyen esetben szolgál az önállóan használt birtokos névmás alapjául, V. J. LITKIN (CoBpeMemibiH KOMH H3biK 198—9) ad közelebbi felvilágosítást. A finn-volgai nyelvekben a személyes névmás genitivusa szerepel főnévként használt birtokos névmásként (CASTR., El. gr. tscher 22; WIED., Versuch. Gr. Tscher. 63; BEKÉ, Cser. nyt. 264; GABELENTZ, Vers. Md. Gr. 256; VHAEL, Gr. Fenn, 42; RENVALL, Finsk Spr. 75; KOCKSTRÖM, 21; WELLEWILL, 36; KOSKINEN, 17—8; ROSENQVIST, 29; WIED., Gr. Ehstn. Spr. 427—8; SJÖGREN, Liv. Gr. 121; MARK, SUSToim. LIV, 55, 70). WT IEDEMANN szerint ,, . . . selbst Casusformen eines declinirten Wortes sind in gewissen Fállen noch einer Declination in zweiter Potenz fáhig" (Vers. Gr. tscher. Spr. 23) s ezt, úgy látszik, a birtokos névmások igazolják (i. m. 63); „a főnévileg álló személynévmás és genitivusa ragozható is: kE. menenem (o: mdndndm) ,,enyémet", tenenem (o: tdhdndm) „tiédet" BEKÉ, i. m. 264, vö. CASTR., El. gr. tscher. 22). A kérdést legrészletesebben WIEDEMANN (Gram. ehstn. Spr. 427—8) tárgyalja: „Von dem reflexiven oma gibt es . . . omane (eigen, gehörig) auch von minu ist mir ein eben so gebildetes minune (mir gehörig) vorgekommen," s szerinte ezeknek analógiájára sinune, temane stb. is képezhető lenne. De a továbbiakban megjegyzi, hogy ,,als Possessive dienen allgemein die Genitive der persönlichen Pronomina . . . und der reflexiven . . . alléin stehend können sie nur für den prádicativen Nominativ gelten, . . . für andere Casus des absolut stehenden deutschen Possessivs müssen Umschreibungen gebraucht werden". 5. Az eddigiekben még nem volt szó a lehetőségről, ha nem valakinek a birtokáról van szó, hanem éppen a birtoklás ténye az állítás; más szóval nem vizsgáltuk még meg, mi a finnugor megfelelője az indoeurópai 'habere' igének, s hogyan fejezik ki a finnugor nyelvek ennek az igének alanyát és tárgyát. A finn és a magyar szerkezeti egyezések során már FOGEL is a különleges jellegzetességek között hatodiknak azt állapította meg, hogy »nincs habeo igéjük, helyette a magyarban „vagyion" a finnben on (,esf) használatos« (FgrRok. 479). Később WIEDEMANN már említett 14 pontja közül 11.-nek a ,habere' ige megfelelőjének a hiányát tartja (i. m. 507, vö. WIED., Versuch einer Gramm. d. syrj. Sprache, 1847, 19). Legújabb kutatóink is figyelemre méltónak tartják ezt a tényt az uráli és az indoeurópai nyelvek sajátos jegyeinek a szembeállításával kapcsolatban. ,,Bemerkenswert ist auch das Fehlen des Verbs habén in den uralischen Sprachen, da seine Verwendung in den germanischen und romanischen Sprachen ganz besonders geeignet ist, den Gegensatz zwischen Subjekt und Objekt zu betonén" (RAV., FUF. XXVII, 131; vö. KERESZTES K., MNy. LI, 56, jegyz.). KERTÉSZ MANÓ A finnugor személyragozás némely használatáról írt értekezésében összeállította a 'habere' megfelelőit az ugor, a permi és a volgai nyelvekből (NyK. XLIII, 403-14; vö. még BEKÉ, SUSAik. XXX/11, 2-7). Szerinte feltűnő finnugor sajátság ,,a van, lesz igének személyragos alanynyal kapcsolt használata a bírás kifejezésére" (403), s a birtokos e mellett a szerkezet mellett genitivusban, ill. a permi nyelvekben adessivusban van. (A magyarban vitatható, hogy genitivus vagy dativus-e a -nak, vö. 404). Vagyis az 'aliquis habét aliquid' kifejezés finnugor nyelvi megfelelőiben az indoeurópai ige tárgya alanyként szerepel,
