Nyelvtudományi Közlemények 58. kötet (1956)

Tanulmányok - I. Lakó György: A magyarországi finnugor nyelvtudomány jelene és jövő feladatai 9 - Hozzászólások: - Bárczi Géza 33 - N. Sebestyén Irén 33

34 HOZZÁSZÓLÁSOK LAKÓ GYÖRGY ELŐADÁSÁHOZ mány művelésével összefüggő problémákon is. Helyzetemből következik, hogy hozzászólásom magán viseli a szubjektivizmus bélyegét. Az előadó hangsúlyozta a gondolkozás szükségességét a finnugor nyelvtudomány művelésében. Nekem is az a meggyőződésem, hogy az erőltetett tempóban végzett mechanikus munka nem viszi előbbre a tudományt. A tudományos probléma atra cura, amely ránehezedik a kutató tudósra, bármilyenkedvvel, örömmel és elhivatottsággal végzi munkáját. A tudományos probléma álmatlan éjszakákat okozhat, átmenetileg csökkentheti a munkateljesítményt, de a gondolkozást, a problémákon való töprengést mégsem szabad kikapcsolni a kutató tudós életéből. A gondolkozás lehetősége nélkül nem fejlődhetik olyan tudomány, amelyben a részletkérdések megoldása is fontos feladat, s amelyben a nagy eredmények is részletkutatások eredményeire épülnek fel. A gondolkozásra tehát időt kell adni a fiataloknak és a vezető szerepet betöltőknek egyaránt. Teljesen egyetértek az előadóval abban is, hogy a jelen problémái a múltban gyökereznek. Ha végiglapozzuk a Nyelvtudományi Közlemények köteteit megindulásától az első világháború befejezéséig, megállapíthatjuk, hogy tudományunkban igazi virágzás és tervszerű munka csak BUDENZ működése idején volt. BUDENZ halála után is jelentek meg a Nyelvtudományi Közleményekben kitűnő dolgozatok, de szerzőik közül egyik-másiknak nevével a NyK. későbbi évfolyamaiban nem találkozunk. Miért maradtak meg e bölcsészdoktori diszszertációk a szerzők egyetlen nyelvészeti dolgozatának? Természetesen a balsors szerepét sem lehet figyelmen kívül hagyni. KARA FERENC, aki falusi néptanítóként tett érettségi vizsgát, hogy az egyetemen finnugor nyelvészeti tanulmányokat végezhessen, s aki annyira elmélyedt chanti stúdiumaiban, hogy Petőfiverseket fordított északi chanti nyelvre, meghalt, mielőtt tehetségét kifejthette volna. De mások, akiknek szintén gazdag ismereteik voltak, életben maradtak. Miért szakadtak el mégis a finnugor nyelvtudománytól ? Ennek okát az egyetemi oktatás hiányaiban és a szervezetlenségben látom. A finnugor nyelvtudomány fontos stúdium volt az egyetemen, az eredményeit összefoglaló Magyar Nyelvhasonlítás jelentőségét nem lehet lebecsülni a magyar tanárképzésben. De nem hallgathatjuk el egy nagy hiányát. A Magyar Nyelvhasonlítás alapján irreális kép alakult ki a hallgató lelkében a finnugor nyelvtudományról, kész, befejezett épületnek látta és el sem tudta képzelni, hol volna szükség még egy-egy téglára. Nem látta a problémákat, mert senki sem láttatta meg őket. A kezdő nyelvész doktori disszertációja témáját készen kapta, s mikor elkészült dolgozatával és megvált az egyetemtől, teljesen magára maradt. Kevesen voltak olyanok, akik különös elhivatottsággal rendelkeztek, akik a fővárosban maradhattak és MUNKÁCSI vagy SIMONYI baráti köréhez tartoztak. A vezetés és útmutatás hiánya miatt lemorzsolódott számos olyan fiatal kutató, aki kezdvezőbb körülmények között hasznos és becsületes munkása lehetett volna tudományunknak. A múlt hibái és mulasztásai alapján megfontolandónak tartanám, hogy vajon nem volna-e indokolt a színvonal emelése érdekében az aspirantúra nélkül készülő kandidátusi dolgozatokat bizonyos ellenőrzés alá helyezni, természetesen olyan módon, hogy a jelölt egyéni felelőssége teljes tudatában végezze munkáját, s ne a vezetőtől vagy a vezetőktől várja problémái tisztázását és megoldását. Ha az ellenőrző szerv egy bizottság volna, talán ki lehetne küszöbölni azokat a ferdeségeket, amelyek sajnálatos módon a lektori rendszer körül keletkeztek. Hogy megint a múltba térjek vissza, meg kell állapítanom, hogy abban az időben, amikor egyetemi tanulmányaimat végeztem, meglehetősen szoros