Nyelvtudományi Közlemények 58. kötet (1956)

Tanulmányok - I. Lakó György: A magyarországi finnugor nyelvtudomány jelene és jövő feladatai 9 - Hozzászólások: - Bárczi Géza 33 - N. Sebestyén Irén 33

HOZZÁSZÓLÁSOK LAKÓ GYÖBGY ELŐADÁSÁHOZ 35 együttműködés volt a magyar és a finnugor tanszék között. Például abban a félévben, amikor SZINNYEI vogul szövegeket olvastatott, SIMONYI az összehasonlító módszer alkalmazásával szemináriumi dolgozatokat Íratott a vogul nyelvjárások alaktani kérdéseiről MUNKÁCSI műve alapján. Én magam doktori disszertációm témáját SiMONYitól kaptam, bár dolgozatomat SzrNNYEinek nyújtottam be. Ilyen együttműködésről természetesen ma már szó sem lehet. Mindkét tudományág kutatási területe olyan mértékben kiszélesedett, probléma-anyaga olyan mértékben gazdagodott és felhalmozódott, a részletkutatások olyan sok időt és elmélyedést kívánnak, hogy az ilyenfokú együttműködés egyszerűen lehetetlenné vált. Bizonyos együttműködésre azonban ma is szükség, van. Az egyetemi oktatásban kívánatos lenne, hogy minden magyar szakos hallgató, tehát egyúttal minden leendő magyar nyelvész egyetemi tanulmányai idején kötelezve legyen valamelyik finnugor nyelv tanulására és a finnugor nyelvtudomány problémáinak megismerésére, s kívánatos volna, hogy minden leendő finnugor nyelvész jól ismerje a régi magyar nyelvet és a magyar népnyelvet, valamint a történeti magyar nyelvtudomány problémáit. Ilyen ismeretek nélkül finnugor nyelvész nem végezhet például etimológiai kutatást. Finnországban hagyománnyá vált, hogy minden nyelvész valamelyik finn nyelvjárásnak saját kutatási alapján végzett pontos leírásával kezdi meg tudományos pályáját. SETÁLÁ, KANNISTO és más finnugor nyelvészek finn nyelv járástanulmányai ma is kiemelkedő alkotások. Bizonyára nem volna kárára a fiatal magyar finnugor nyelvészeknek, a manysi, chanti, komi vagy más finnugor nyelv későbbi specialistáinak sem, ha fonetikai laboratóriumban végzett előkészületek után szülőföldjük nyelvjárásának tanulmányozásával és leírásával kezdenék el munkásságukat. A finnugor, illetőleg az uráli nyelvtudomány eredményeit nálunk általában csak tudományunk művelői ismerik. Nem lehetne-e ezen segíteni? Nem kívánhatjuk természetesen még a magyar nyelvészektől sem, még sokkal kevésbé az irodalomtörténészektől, etnográfusoktól és történészektől, hogy kutató munkájuk rovására időt szakítsanak maguknak finnugor és uráli nyelvészeti dolgozatok bizonyító anyagának tanulmányozására. A finnek ezen úgy segítenek, hogy a finn és általában az uráli nyelvészeti kutatás fontos eredményeit szépen, egyszerűen és világosan megírt cikkekben teszik közzé a Virittájáben abban a meggyőződésben, hogy nemcsak az anyanyelvvel foglalkozó egyetemi hallgatóknak és pedagógusoknak, de még finn irodalomtörténészeknek, etnográfusoknak és történészeknek is tudomást kell szerezniük arról, hogy pl. milyen vokálisok voltak a közfinn nyelvben, hogy fejezte ki a pluralitást az uráli alapnyelv vagy milyen volt az uráli mondat eredeti szerkezete. A finnugor nyelvtudomány ma már nemzetközi tudomány, s az idegen nyelveken megjelent irodalom megismerése és felhasználása — mint az előadó is hangsúlyozta — nem könnyű feladat a fiatal kutatók számára. Nem könnyű dolog a finn nyelv megtanulása sem, már pedig enélkül senki sem lehet finnugor nyelvész. És nem könnyű dolog magának a nyelvi anyagnak a megismerése sem, különösen ha az egyes nyelvek specialistái számára is követelménynek tekintjük a többi finnugor nyelvben való bizonyos fokú jártasság megszerzését. Az összefüggések meglátásához — és ez a történeti-ösfzehasonlító nyelvtudomány igazi célja — távlat kell és nagy nyelvi anyag ismerete. Problémákat nem lehet spekulációval megoldani, tudományunkat csak a nyelvi tényekből levonható következtetések viszik előbbre. Ehhez sokat kell 3*