Nyelvtudományi Közlemények 57. kötet (1956)

Tanulmányok - Lakó György: Zsirai Miklós 3

6 LAKÓ GYÖRGY PÁPAY pontosabb fonetikai átírását s a magyaron kívül a német fordítást is. A második világháború befejeződése után megújult Akadémiánk megértő támogatásával ezen első kötetet már 1951-ben követte a második kötet. Ilyenformán igen jelentős az a munka is, amelyet ZsiRAinak már sikerült elvégeznie: tisztázva REGULY hangjelölésének fő sajátságait, sajtó alá rendezett összesen hat terjedelmes chanti hőséneket, s ezáltal a kutatás számára hozzáférhetővé tette egy, más forrásból egyáltalán nem ismert s közben teljesen kihalt chanti nyelvjárás emlékeinek a többségét. Űgy hittük, a kiadás*munkája be is fejeződik az első ötéves tervidőszak folyamán. Reményünk nem vált valóra. REGULY chanti nyelvi szöveggyűjteményének szomorú tragédiája, hogy nemcsak gyűjtője maga, hanem előbb első, áldozatos gondozója, PÁPAY JÓZSEF, most pedig a második, ZSIRAI MIKLÓS is idő előtt kidőlt a sorból, s így a Reguly-hagyaték ismét árvaságra jutott. ZSIRAI MIKLÓS irodalmi munkásságából a már említetteken kívül tudománytörténeti dolgozatainak és méltatásainak a csoportját kell még kiemelnünk. ZSIRAI tudománytörténeti érdeklődésének csírája bizonyára a REGULY személye és élettörténete meg a Reguly-hagyaték sorsa iránti érdeklődés volt. eredményei pedig egyrészt a Finnugor Rokonságunk már említett tudománytörténeti része, másrészt a Nyelvtudományi Közleményekben, a Magyar Nyelvben és másutt megjelent tudománytörténeti méltatásai. Újabban ZSIRAI tudománytörténeti érdeklődését mégcsak erősíthette ötéves tudoL mányos tervünknek az a pontja, amely haladó hagyományaink feltárását és megismertetését minden téren feladatunkká tette. ZSIRAI e követelménynek a nyelvtudomány terén nagyszabásúan és rendszeres munkával kívánt eleget tenni: ,,A modern nyelvtudomány magyar úttörői" címen 1952-ben új tanulmánysorozatot indított meg, amelynek első számaként SAJNOVICS és GYARMATHI munkásságának az értékelését mutatta be. A folytatásra már nem kerülhetett sor; betegsége ebben is megakadályozta. Annyit azonban eddigi tudománytörténeti munkásságáról is bízvást elmondhatunk, hogy régi nagy nyelvészeinknek az eredményeit ZsiRAinál nagyobb hozzáértéssel senki sem értékelte, s korunk jeles nyelvtudósainak az érdemeit nála szebben senki sem méltatta. ZSIRAI MIKLÓS több évtizeden keresztül a magyar nyelvtudomány irányítói közé tartozott. Nagymértékben részt vett e tudomány feladatainak kijelölésében, munkamódszere kérdéseinek tisztázásában. Filozófiai képzettsége, sokoldalú tájékozottsága, nagy olvasottsága tették erre képessé és hivatottá. Aránylag kevés dolgozatában mélyedt bele az apró részletekbe, de — amint Orom című, alaktani cikke (MNy. XXIII.) mutatja — e téren is tudott kiválót alkotni. A nyelvi jelenségeket általában nagy perspektívában látta. Mi sem állt. tőle távolabb, mint a pozitivizmus, az adatok öncélú, magyarázat nélküli halmozása. Világos képet alkotott magának az uráli nyelveken kívül egyéb ismertebb nyelvcsaládok jellemző sajátságairól is. Ilyen ismeretek birtokában például ,,Nyelvünk alkata" című dolgozatában (a ,,Mi a magyar?" című gyűjteményes kötetben: A Magyar Szemle Könyvei XV. 1939) és több, a nagyközönség számára írt cikkében fölényes biztonsággal utasította vissza a faji gőg megszállottjainak téves és megtévesztésre szánt tanait, amelyeket szerzőik a nyelvek különféle sajátságainak helytelen értelmezése útján is megpróbáltak alátámasztani. Elvi jelentőségű cikkei közül az ,,Alapszó-besugárzás a szóképzésben" címűt (MNy. XLI.) kell még kiemelnünk, amelyben a magyar és a rokon nyelvek