Nyelvtudományi Közlemények 57. kötet (1956)

Tanulmányok - Lakó György: Zsirai Miklós 3

4 LAKÓ GYÖEGY ben, hogy az ifjúság leendő nevelői jövendő élethivatásukhoz korszerű ismereteket. kapjanak. A Magyar Tudományos Akadémia 1932-ben levelező, 1945-ben pedig rendes és igazgató tagjává választotta. 1944-től 1952-ig elnöke volt a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak. Levelező tagja volt a helsinki Finnugor Társaságnak és a finn Kalevala Társaságnak. Tudományos munkájának gyümölcsei az 1930-as években érlelődtek meg. Kisebb folyóiratcikkek után 1930-ban jelenik meg a — sajnos — folytatás nélkül, maradt Finnugor Népnevek I. kötete, a Jugria (NyK. XLVII. és kny.). Jugria volt-e a magyarok őshazája ? Van-e e névnek köze az idegen nyelvekben élő, hasonló'hangalakú ungri, Hungária stb. nevekhez? Kik, hol, mikor és miért alkalmazták az Ugra, Jugria nevet a manysik meg a chantik őseire és földjére, illetőleg az ungri, Hungária nevet a magyarokra és országukra? — Ezek azok a kérdések, amelyek foglalkoztatják. Nyelvészeti érdeklődése átvitte tehát — éppúgy, mint előtte a legtöbb magyar nyelvészt, köztük kortársait is — az őstörténeti kutatások területére, vagyis — mai kifejezéssel élve úgy is mondhatjuk — a népek és nyelvük történetének együttes tanulmányozásába mélyedt bele. Kutatásait nagy történeti forrásanyagra alapozza. Ami nálunk az időben különösen szokatlan: jelentős menynyiségű orosz történeti forrásanyagot von be vizsgálódásai körébe, egyben alapos jártasságot árulva el az orosz és általában a szláv nyelvek történetében. A feltett kérdéseket szigorú módszerességgel és kritikával vizsgálja végig. Meggyőzően kimutatja, hogy a Jugria névnek és a magyarok idegen nyelvi nevének közük van egymáshoz: mindkettő az onogur népnévre megy vissza s névátvitel útján vált a ve^le másodlagosan jelzett népek nevévé. Amíg azonban a magyarokra az onogur nevet hihetőleg déli orosz törzsek alkalmazták, addig a manysik és chantik őseit bizonyára északi orosz törzsek illették ugyanezzel a névvel, s ebben a körülményben rejlik a magyarázata annak, hogy egyfelől a manysi—chantik egykori közös neve, másfelől pedig a magyarok idegen nyelvi neve különbözik egymástól. Az on(o)gur névből csak az orosz nyelvben fejlődhetett a későbbi ugra < jugra alak. E szófejtését a szerző földrajzi, etnológiai és történeti megállapításokkal támasztja alá. Eredményei megnyugtatóak, de ezeket nem a korlátolt áltudósok öntelt hangján, megfellebbezhetetlen tényékként tárja elénk. Mint igazi tudós tudja, hogy a több évezredes múlt nem nyitott könyv előttünk; édeskevés a biztos, tényszerű anyag, amire a kutató a történelem előtti időkben támaszkodhatik. Korábban ismeretlen nyelvi adatok és egyéb tudományos kutatási anyag kerülhet felszínre, s ezek módosíthatják a ina mégoly valószínűeknek látszó feltevéseket is. Ezért megállapításaiban a szerző mindvégig óvatos, hangja szerény. Megint manysi—chanti, de már szűkebb értelemben vett nyelvészeti kérdést dolgoz fel következő nagyobb tanulmányában, ,,Az obi-ugor igekötők"ben (Értekezések a Nyelv- és Széptudományi Osztály Köréből XXV/3. 1933). Bebizonyítja, hogy az obi-ugor igekötők nem idegen eredetűek, hanem rendszerük vitathatatlanul ősi előzményekből szervesen kikristályosodott történelmi képződmény. A manysi és a chanti igekötők genetikai kapcsolatban vannak egymással: kialakulásuk már az obi-ugor alapnyelvben megindult, továbbfejlődésük pedig az obi-ugorság különválása óta párhuzamosan folyik. E tanulmánynak is fontos magyar vonatkozása van: a magyar igekötők, amelyek közül mindössze háromnak-négynek van az obi-ugor igekötők közt etimológiai megfelelője, nyilvánvalóan nyelvünk különéletében fejlődtek ki,