Nyelvtudományi Közlemények 57. kötet (1956)
Tanulmányok - Lakó György: Északi–manysi nyelvtanulmányok 14
22 LAKÓ GYÖEGY ü (ü). — Az ü hangot csak 1954-ben észleltem. KANNISTO (Vok. XII) ezt írja róla: „So ü wird sehr wenig von u nach ó hin artikuliert; die Artikulation offener als bei fi. w." Példák: lünsurj Jcfie 'sírni', süi 'fenyőerdő', sfykr-ja folyó neve (or. IHeKypbH), tür 'tó', ünlunkfie 'ülni', ür%atwrijc($£ 'várni', üs 'város', üsla^tu7].k^£ 'pihenni'. A x utáni ü talán az ü kombinatorikus változata: xül 'hal', xüriy 'tarisznya', gür^m 'három'. 1952-bol származó feljegyzéseimben csak ű-t jelöltem: müpnkes (helynév), tüfic -pi'nur)k(3e 'odatenni', tüp 'evező', üfi'si 'nővér', jünturjkfie 'varrni', tüji 'havazik', tűit 'hó' (az utóbbi három szóban meg a ^-val kezdődő szavakban BERECZKI közlése szerint is U van, nem pedig ü). s és é. — STETNITZ (263 — 5) szerint a szoszvai nyelvjárásban ma már csak az e hang fonéma; az é ennek kombinatorikus variánsa. Minthogy azonban KAÍÍNTSTÓ feljegyzései szerint az s mellett van é fonéma is, STEINITZ felteszi, hogy KANNISTO tanulmányútja idején még mind az Í, mind pedig az é fonéma megvolt, s ezek csak később estek egybe egy fonémába. A mai e és é ennek az egy fonémának a kombinatorikus változatai. Saját anyagom ennek a kérdésnek a szempontjából nem elegendő s nem is elég pontos. Bár « hangot már 1952-ben is jelöltem, valószínű, hogy nem ellenőrzött feljegyzéseim között vannak hibásak. A kérdés eldöntését megnehezíti egyrészt az a körülmény, hogy a kérdéses hangok körében mások feljegyzései szerint is előfordul ingadozás, pl. (KANN.) tírjuofie ~ téfjuGfí (Vd. 264, ill. 65), (KANN. 5) nifir ~ (ST. 267) hlwr, másrészt pedig az a tény, hogy a szigvai nyelvjárásban az idetartozó szavak egy része diftongussal hangzik, ill. esetleg előforduló monoftongusos változatukat nem volt alkalmam hallani. é-t jelöltem y előtt, jésített mássalhangzó előtt és után, de egyéb, nem ellenőrzött esetben is. Példák: téym 'eszem'; éiipdlay 'este' (Szo. éti, FUF. XIV, 36), nejr 'csikó'; nen 'ti (ktsz.)' (Szo. nein, FUF. XXVIII, 22), tén 'ők (ktsz.)' (Szo. tln uo.). Í nem fordul elő y előtt és jésített mássalhangzó szomszédságában, hanem csak egyéb helyzetekben, pl. íru>ptar\k$e 'szeretni', klr 'vas', n'ipak 'könyv', ti~m 'megevett (part. perf.)'. Néhány példámból az látszik, hogy a fentebb tárgyalt * < CK> diftongizálódással párhuzamosan e > és diftongizálódás is történt: néepak (~ nlpak) 'könyv' ^ Szo. ntpáa (44), nlpák, nipvk ST. 270, É. népek; veelum 'nyelv' ~ Szo. nllum (57); téspkan 'konyhakert' ~ P. tép-kán, AL. (NyK. XXII, 60) tép-kén, (A.) tép-kqn. Néhány idevonható szóban KANNISTO (Vok. 45—6) is jelöl diftongust: e?. Ebből az emelkedő diftongusból legfeljebb közbeeső fejlődési fokokon keresztül fejlődhetett az általam jelolt ée. i — Csak néhány szóban jelöltem: kniga 'könyv'; tiji 'ez'; klfort '(loc.)' '-ban, -ben' (apán k. 'bölcsődben'); kiforn (lat.) '-ba, -be' (apán k. 'bölcsődbe'). ÍSTEINITZ (266—7) szerint a szoszvai nyelvjárásban nincs l fonéma. Ennek a, megállapításnak a kniga mint orosz jövevényszó nem mond ellent. A tiji í-je bizonyára emfatikus nyúlás eredménye, vö. ti 'ez' és Szo. (Vd. 212) ír:': na"Y] t. 'du híer'. A fennmaradó harmadik szó (kí^dr, vö. ir. KMbip 'BHyTpeHHOCTb') ragos alakjait ugyan KANNISTO is í-vel írja: ki^rv, kifrrn (Vd. 217, ill. 222, 264), mégis valószínű, hqgy az i ezekben kései keletkezésű, vö. (A.)
