Nyelvtudományi Közlemények 57. kötet (1956)

Tanulmányok - Lakó György: Északi–manysi nyelvtanulmányok 14

ÉSZAKI-MANYSI NYELVTANULMÁNYOK 23 kever, kévir, kevur, keur 'das Innere; Höhlung (in einem Baume)', É. (VNyj. 18) Jciwr 'belső, kiwért 'belül, benn', kiwérhé 'be' stb. "••;•'••• v ; •• Magánhangzók paradigmatikus kvalitatív váltakozásai Egy és ugyanazon szó ragos-képzős alakjaiban gyakran más-más tornagánhangzó áll. E paradigmatikus magánhangzóváltakozásoknak egy része legalábbis az ősmanysi korig vezethető vissza, vö. GOMBOCZ: NyK. XXXV, 474—6, STEINITZ, FgrVok. 84— 6 és az itt említett irodalom. E magánhangzóváltakozásnak a szigvai nyelvjárásból az alábbi eseteit jegyeztem fel: tal 'tél' ~ teli 'télen'; mirj'kfte 'adni' ~ ma jen 'adj!'; ftin kfíe 'venni' ~ (iojeln Vedd!'. B) Magánhangzók az első szótagnál hátrább STEINITZ (268) szerint a szoszvai nyelvjárásban az első szótagnál hátrább — függetlenül a szótagszámtól redukált d, továbbá — bizonyos kombinatorikus helyzetben (w = § előtt) — az ^ és — kivételesen — az o hang fordul elő. Én a szigvai nyelvjárásban a következő hangokat jelöltem: a, (v), €, e, i, d (U, u, i, o). A zárójelben jelzett hangok kései eredetűek: kombinatorikus változatok, a környező hangok hatására hasonulás útján keletkeztek, stb. Ha az első szótagnál hátrább egy-egy nem várt hang előbukkan, magyarázata nemegyszer az lehet, hogy (elhomályosult) összetétellel van dolgunk, így tudjuk megmagyarázni pl. a másnut (ir. Mücnytn) 'ruha' szó u-ját: masniit < masn-ut < *masné-ut ^felvenni-, felölteni-való' (tkp. felöltő holmi, felvenni való valami), vö. É. (VNGy. IV, 325) masn-ut 'öltözet, ölteni való', FK. (VNGy. II, 598) masné 'ruha'. Ilyen alakulások még pl. (ROMB.) msnym 'rinma; ennivaló', aÜHym 'HanHTOK; innivaló' stb. A x^slöy (or. Xauyior) helynév utótagjában talán az E. lá% 'zug; öböl' szó rejlik. a. Gyakran fordul elő, mégpedig mind nyílt, mind pedig zárt szótagban: a\kfia 'egy', ax

la

'tető', anmahn 'íme', eru

ptar)k^s

'szeretni', %ÖQntar]-ja 'Konda (folyó)' stb. Zárt utolsó szótagban gyakran redukált v áll, pl. x^lvs '(ő) meghalt', náfirvm 'gyerek', to'rvs 'zavar, rendetlenség'. Első feljegyzéseimben ilyen helyzetben néhány esetben d-t jelöltem, pl. náfirdm 'gyerek', jo'mds 'jó'. Ugyanígy MUNKÁCSI, pl. nawrém, (VNyj. 49) jámés stb. STEINITZ (273) szerint az é ezekben az esetekben téves: á, v helyett áll. STETNiTznek bizonyára igaza van. Az. idetartozó esetekben ugyanis sohasem jelöltem f-s változatot. Az igazi 9-re pedig épp az jellemző, hogy a kiejtésben í-vel váltakozik. Az idetartozó esetekben az irodalmi nyelv sem használja az d- jelét (természetesen más módon sem jelöli a kérdéses hang redukáltságát), vö. ir. nyMCLCb = pwnws 'érdekes', éMac — jo'mvs 'jó', HRepaM = náfirvm 'gyerek' stb. Ez a körülmény is amellett szól, hogy a kérdéses szavakban az a-től különböző redukált magánhangzó áll. e és e. — STEINITZ (273) szerint a szoszvai nyelvjárásban fonéma-Ként csak az e van meg. Az e csak y előtt jelentkezik, tehát az előbbi kombina-