Nyelvtudományi Közlemények 57. kötet (1956)

Tanulmányok - Fodor István: Alanytalan mondatok a mai orosz nyelvben 160

166 FODOR ISTVÁN fő e03dyxe noceucmbieaAO u euAo). Csak ezután esik szó arról, hogy egyes igék instrumentális vonzatúak (xeamum dowcdeM) stb. A bővítettség-bővítetlenség valamennyi csoport fontos altípusát adja, holott nyilvánvalóan mindkét szerkezet vagylagosan előfordulhat bármelyik típusban a tárgykör kívánalmai szerint, s legfeljebb lexikai tényezők korlátozzák a bővítés eseteit. E kérdésre még később visszatérünk. A Grammatika az alanytalan szerkezeteket így osztályozza: 1) személytelen mondatok személytelen igével (-CR képzővel és anélkül), (2) személytelen mondatok személyes igével személytelen használatban (-CR képzővel és anélkül), (3) személytelen mondatok állítmányi határozó szóval (npe^HKaraBHoe Hapetme), vagyis állapotszófajtával, (4) személytelen mondatok szenvedő rövidalakú (npaTKoe) igenévvel, és (5) személytelen mondatok tagadással vagy tagadó szerkezettel. A Grammatika a főnévi igenévi mondatokat külön fejezetben tárgyalja. A határozatlan számnévi szerkezetekről és egy megjegyzésben a gyűjtőszámneves kifejezésekről is az alanytalan mondatok között tesz említést (36—37). A létezés igéivel alkotott szerkezeteket a 3. csoportban sorolja fel. Ezzel elérkeztünk napjainkig. Láthatjuk, hogy az alanytalanság, illetve személytelenség körébe tartozó jelenségek osztályozása szinte annyiféle módon történt, ahány kutató próbálkozott vele. Egyesek csak egy szempontot vettek figyelembe (PESKOVSZKIJ morfológikus-szintaktikai, VONDRÁK jelentéstani, GALKINA—FEDORUK inkább morfológikus osztályozása), vagy több szempontot vegyítettek (MIKLOSICH). AZ utóbbi eljárás többé-kevésbé mindenütt megnyilvánul, különösen GALKINA—FEDORTJK tanulmányában. Ez az áttekinthetőséget erősen zavarja. Még viszonylag SAHMATOvnál látható legtisztábban az anyag különféle elvek szerinti csoportosítása, azonban a rendszerezés mégis vegyes jellegű, mert a szerző pszichologista felfogása miatt egészen más természetű kérdésekkel keveredik össze. A Grammatika következetesen egy szempont alapján taglalja az alanytalan mondatokat. Ez a munka nem monográfia, hanem normatív nyelvtan, tehát nem kérhetjük tőle számon sem a jelentéstani osztályozás elkülönítését, sem az elvi kérdések tárgyalását. Mindezt figyelembevéve a Grammatikának az alanytalan mondatokról szóló fejezete az orosz nyelvi anyag eddigi legjobb feldolgozásának tekinthető. A korábbi munkák bírálatából azt a következtetést vonhatjuk le, hogy s,z egj szempont szerinti osztályozás nem helyes, mert ezt a sokrétű jelenséget nem lehet ilyen eljárással részletesen taglalni. De nem helyes az sem, ha több szempontot alkalmazunk ugyanabban az osztályozásban. Ez sem vezethet kielégítő eredményre, mert logikai zavart idéz elő. A helyes megoldást véleményünk szerint akkor érhetjük el, ha anyagunkat több oldalról megvilágítva külön-külön, de önmagában következetesen, csoportosítjuk. Gyökeresen szakítanunk kell tehát azzal a hagyományos gyakorlattal, amely — bármilyen elv szerinti rendszerezésről van is szó — feltétlenül különválasztja az elsőd-Jeges, természeti vagy testi jelenségeket jelentő személytelen igéket (ceemaemmoiUHum), bár ezek alaktanilag együvé tartoznak, továbbá a szükségességet jelentő alaktanilag különböző típust (HCtdo, nywiHO — npuxodumcR). Ugyanakkor tudomásul kell vennünk, hogy a jelentéstani osztályozás során egymás mellé kerül a 3ydUm és MHe ZOAOÖHO, s ezzel egyidejűleg a formailag azonos ebtxodwn különválik a AOMUtn típusától. Az alanytalan mondatok kérdése alapjában véve szintaktikai kérdés. Minden szintaktikai probléma vizsgálatához szorosan hozzátartozik morfo-