Nyelvtudományi Közlemények 57. kötet (1956)

Tanulmányok - Fodor István: Alanytalan mondatok a mai orosz nyelvben 160

164 FODOR ISTVÁN alanyhoz való viszonyára is. Szerinte az első csoportnál az alany megléte el sem képzelhető, a második csoportban a logikai alany accusativus formájában jelenik meg, a harmadik csoportnál ellipszisről van szó, a negyediknél pedig a logikai alany dativüsban áll. SAHMATOV kimerítőbben vizsgálja meg tehát a problémát, mint OVSZJANYIKO—KULIKOVSZKIJ, de az ő kísérlete is csak vázlatban maradt. . PESKOVSZKIJ külön fejezetben foglalkozik az alanytalanság kérdésével a nem éppen helyesnek mondható ,,Igei személytelen mondatok" címen (nnarojibHbie 6e3JiHHHbie npeflJioweHHfl). A tárgyalás folyamán kiderül ugyanis, hogy nemcsak igei és személytelen mondátokról van szó, hanem az egész nagy témakörről, beleértve a névszói állítmányú alanytalan mondatokat is, PESKOVSZKIJ kizárólag a jelenség morfológiai oldalával foglalkozik, az egyes szerkezetek jelentéstani vonatkozásaira legfeljebb csak utalás történik. A személytelen igék jelentésének két típusát említi: az emberi test belsejében végbemenő folyamatok és az elemi jelenségek jelentéskörébe tartozókat. PESKOVSZKIJ osztályozása hét csoportból áll: (1) Személytelen összetett állítmány, amely személytelen segédigéből, vagy -o-ra végződő személytelen állítmányú szavakból áll (MM ÚUAO eeceAO, eeceAO KamambCR), (2) ugyanaz a szerkezet alaktalan (6ec(})opMeHHbie cjiOBa) szavakból (nado, HyMCHO, MOMCHO, HeoőxodüMO), (3) melléknévi igenévi összetett állítmány szenvedő melléknévi rövid alakú (KpaTKoe) igenévből (őbíAO 3ü6bimo), (4) személytelen ige esetleg főnév dativusával és főnévi igenévből álló szerkezet (CAyHUAOCb MHe öbímb), (5) tagadó mondatok személytelen használatú személyes igékből genitivusban álló főnévi vonzattal (neöbíAO HU epouia), (6) ugyanez a szerkezet szenvedő melléknévi igenévvel (Mepu ne noAODtceHO) és végül (7) személytelen használatú személyes igéből vagy személytelen szenvedő melléknévi igenévből álló összetett állítmány és határozószó (MÜAO 6biA0, nac öblAO deoe). PESKOVSZKIJ tehát alaktani különbségekből kiindulva igyekszik szintaktikai osztályozást adni, és ezt az alapelvet következetesen meg is valósítja. A felosztás hibája az, hogy egyes csoportok között nincs azonos értékű különbség. Igya harmadik és a hatodik csoport lényegében azonos, hiszen a csoportosítás szempontjából közömbös az, hogy a szenvedő melléknévi igenév állító vagy tagadó mondatban szerepel-e, továbbá, hogy van-e bővítménye, vagy nincs. Csupán a létezés tagadása esik külön elbírálás alá a tagadó mondatok közül (ezt a szerkezetet PESKOVSZKIJ az ötödik csoportba foglalja), mert az lényegesen különbözik a többi szerkezettől, köztük saját állító mondatbeli alakpárjától. VINOGEADOV mivel műve kizárólag alaktani kérdésekkel foglalkozik, csak a személytelen igéket vizsgálja meg. A fontosabb problémákat csupán érinti, s így mindössze utalásokat tesz a szóbanforgó igék morfológiai sajátságaira. Jelentéstani szempontból azonban osztályozza őket, és nyolc csoportot állapít meg: (1) a létezés, állapot igéi, (2) a természeti jelenségeket, (3) az elemi jelenségeket, (4) a sorsra vonatkozó elképzeléseket, (5) a szervezet belső tulajdonságait és élettani állapotát, változásait, 6) külső jelenségek érzetét, valamint (7) az ember lelki élményeit jelentő igék, és végül (8) elég homályos megfogalmazásban ide vonja az eddigiekben fel nem sorolt igéket („raaroJibi, 03HaqaioiiiHe craxHHHyK) HanpaBJieHHOCTb jieücTBUn H~a cyö-beKT HJIH npHcymyio KOiviy-HHÖyflb npeApacnoJiotfteHHOCTb K AeikTBHio, cnocoÖHOCTb KaK 6bi HeBOJib-Horo npoHBJieHHH KaKoro-HHÖyAb AéfícTBHH, a TaK>Ke, HanpoTHB, oTcyTCTBHe B K0M-HH6yAb BOJieBbix HMnyjibcoB, pacnojioweHHH K KaKOMy-HHÖyAb AeHCTBHio").