Nyelvtudományi Közlemények 56. kötet (1955)
Tanulmányok - Erkki Itkonen: A finnugor nyelvek hangsúlyviszonyairól 3
A FINNUGOR NYELVEK HANGSÚLYVISZONYAIRÓL 5 rendszerhez kötött szóhangsúllyal találkozunk, kivéve az erzámordvint, amelynek legtöbb nyelvjárásában a szavak szótagjai kb. egyforma nyomatékúak, illetőleg tetszés szerint nyomatékosíthatók. A finnugor nyelvek között nincsen tehát olyan típusú nyelv, mint az orosz, amelyben világos, minden esetben ugyanúgy megnyilvánuló dinamikus intervallumok, de általános érvényű szabályokban nem rögzíthető hangsúlyozási eljárások uralkodnak. A rendszerhez kötött hangsúlyozások ismét két csoportra oszlanak, az egyik csoportot ^alkotják azok a nyelvek, amelyekben a hangsúly kötött, azaz a főhangsúly minden szóban egységesen egy bizonyos meghatározott szótagra esik; a másik csoportba tartoznak viszont a mozgó vagy váltakozó hangsúlyú nyelvek, ahol a főhangsúly különböző szavakban különböző szótagokra esik meghatározott szabályok szerint. A finnugor nyelvekben mind a kötött, mind a váltakozó hangsúlyozási mód előfordul. Legmegfelelőbbnek látszik, ha vizsgálatainkat a finnugor nyelvek legnyugatibb ágával, a balti-finn nyelvekkel kezdjük. A hangsúlyozást tekintve ez a csoport egységes, úgyhogy elég lesz csupán a finn nyelvre kitérnünk, amely a szavak szótagszáma tekintetében általában közelebb áll a közfinn állapothoz, mint a többi balti-finn nyelv. A finn hangsúlyt akképpen lehetne jellemezni, hogy a főhangsúly mindig az első szótagra esik, a mellékhangsúly pedig négytagú szavakban a harmadik szótagra. Például ju-mala-tori7 'istentelen', ka-lasta.mme 'halászunk'. Öt- és ennél többtagú szavakban a mellékhangsúly a harmadik szótagon van, ha ennek időtartama felülmúlja a negyedikét (pl. gen. ju-mala.ttoman — a harmadik szótag hosszú, a negyedik rövid), de a negyedik szótagra esik a mellékhangsúly, ha az hosszabb, mint a harmadik (például partit, ju-malato.nta — a harmadik szótag rövid, a negyedik hosszú). Ha a harmadik és a negyedik szótag egyaránt rövid, a hangsúly helye ingadozó. A főhangsúlyt, valamint többtagú szavakban a mellékhangsúlyt követő szótag hangsúlytalan. Az utolsó szótagon, még a háromtagú szavakban sincs mellékhangsúly (például ka-lasta 'halássz!', imp. egyes szám 2. személy; ju-mála 'isten')8 . A finn nyelv hangsúlyozása — amint látjuk — fonetikai megalapozottságú. A finn hangsúlyozást MEINHOF mechanikusnak nevezte9 , mert az intenzitás a szó elején a legnagyobb és onnét kezdve állandóan gyengül. Az intenzitás gyengülése azonban nem egyenletes, hanem általában minden második szótagra esik egy bizonyos nyomaték-emelkedés. Ilyenformán ez a hangsúlyozás egyben ritmikus is: a hangsúlyos és hangsúlytalan szótagok váltakozásából ritmus születik, amelynek elemei a kétszótagú (egy hangsúlyos és egy hangsúlytalan szótagból álló) vagy a háromszótagú (egy hangsúlyos és két hangsúlytalan szótagot alkotó) beszédütemek. Az ilyen hangsúlyozást JESPERSEN „ritmikus nyomaték"-nak (rhythmischer Druck)10 , MEINHOF „ritmikus hangsúly "-nak (rhythmischer Akzent)11 , BEHA-7 A sor felső részén álló pont (= •) a főhangsúlyt, a sor alsó részén álló pont (= .) a mellékhangsúlyt jelöli. 8 Vö. pl. SÉTÁBA i. h.; SADENIEMI i. m. 72 — 76, ahol többek között részletesen tárgyaltatnak a mellékhangsúly ingadozásában megnyilvánuló különleges esetek. 9 Die Entstehung flektierender Sprachen 36. 10 Lehrbnch der Phonetik 214 kk. 111. m. 37.
