Nyelvtudományi Közlemények 56. kötet (1955)
Tanulmányok - Erkki Itkonen: A finnugor nyelvek hangsúlyviszonyairól 3
4 ERKKI ITKONEN elsődleges4 , ugyanúgy, mint ahogy maga a mondat is eredetibb a szónál. Nem tudom, hogy ezt a feltevést, amelyet néhány finnugor nyelvész is magáévá tett, mennyire erősítette meg az élő nyelvek vizsgálata. Mindenesetre éppen a finnugor nyelvek kivétel nélkül mind arra mutatnak, hogy a szóhangsúly az eredetibb, a mondathangsúly pedig másodlagos jelenség. A legtöbb finnugor nyelvben a szavak szóhangsúlya a mondathangsúlyon belül is nagyjából ugyanúgy őrződik meg, mint ahogyan az az önmagukban ejtett szavakban jelentkezik. Amennyiben pedig a mondatban eltérő a szavak hangsúlyozása, akkor ez rendesen olyan állandóan változó és sokszor csak egyéni tényezőktől függ, mint pl. a mondat ritmusa vagy a beszéd logikai és érzelmi tartalma5 . A dinamikus hangsúlynak az a fajtája, amelyre beszámolómban szorítkozom, a szóhangsúly, amelyet egyszerűen csak hangsúlynak vagy akcentuációnak is szoktak nevezni. A hangsúly esetében a szó különböző szótagjainak egymásközti nyomatékeloszlásával van dolgunk. A nyelvek hangrendszerében kisebb vagy nagyobb mértékben mindenütt észrévehető a szóhangsúly hatása, éppen ezért a hangsúly kutatásának a hangtani vizsgálatok fontos részét kell alkotnia. A hangsúlyozási típusok felosztásában több felosztási elv jöhet számításba. Vannak pl. olyan nyelvek, amelyekben a szó hangsúlyát kizárólag fonetikai, azaz a nyelv külső kifejezési formáihoz, a hangrendszerhez tartozó tényezők szabják meg. Ezek közül a legfontosabbak a szótagszám, a szótagok intenzitásának csúcsát képező magánhangzók n y í 1 á s f o k a, valamint a szótagok nyílt vagy zárt volta, illetőleg az, hogy magánhangzóra vagy mássalhangzóra végződnek-e a szótagok. Vannak azonban olyan nyelvek is, amelyeknek a szóhangsúlyozásában lélektani tényezők hatását láthatjuk. Az ilyen hangsúlyozási rendszerek úgy keletkezhettek, hogy a nyelvérzék bizonyos szórészeket, gyakran a tövet, de olykor például a ragot, funkciójánál fogva más szórészeknél fontosabbnak, lényegesebbnek érzett, és azzal, hogy a nyomaték maximumát erre a szórészre helyezte, mintegy kiemelte azt környezete fölé6 . A finnugor nyelvekben mindkét hangsúlyozási típust, tehát a fonetikai és a pszichikai tényezőktől függő morfológiai hangsúlyozást is megtaláljuk. Az előbbi típus kétségtelenül gyakoribb, mint az utóbbi, de olykor egymás mellett ugyanabban a nyelvben egyszerre is megtalálhatók. Beszélnek még rendszerhez kötött és rendszerhez nem kötött hangsúlyozásról is. A finnugor nyelvekben mindenütt 4 L. pl. WOTDT, Völkerpsychologie 1/2, 393; SCHMITT, Untersuchungen zur allgemeinen Akzentlehre 30. 5 A régibb finnugor nyelvészek közül K. F. KARJALAINEN igen világosan hangsúlyozta a szóhangsúlynak a mondathangsúlyhoz képest primár voltát. Az osztják hangsúlyviszonyokat fejtegetve ezt^írja: „PAASONEN kommt zudem Schlusse, dass'die Wörter als solche' im Kond. 'keine feste Betonung habén, sondern dieselbe erst im Satzgefüge bekommen, in welchem sie je nach dem verschiedenen Bestande desselben wechseln kann'. Ich glaube, PAASONEN hat bei Niederschreibung des zitierten Satzes ausser Acht gelassen (wenn bei ihm 'im Satzgefüge' — in Verbindung mit anderenWörtern), dass ein isoliertes Wort auch einen 'Satz' ausmachen kann, in welchem wohl eine feste Betonung vorkommt (obwohl vielleicht bei verschiedenen Personen, ja in verschiedenen Stimmungen verschieden). Man muss wohl die Sache so auffassen und ausdrücken, dass die Betonung der isolierten Wörter im Satzgefüge vielerlei Verschiebungen unterworfen ist. Und dieser Auffassung gemáss habé ich gerade die Betonung der isolierten Wörter der folgenden Darstellung zu Grundé gelegt" (OL. 269 — 270). "e Vö. pl. BÁRCZI, Fonetika 32 — 34.
