Nyelvtudományi Közlemények 56. kötet (1955)
Tanulmányok - Erkki Itkonen: A finnugor nyelvek hangsúlyviszonyairól 3
A finnugor nyelvek hangsúlyviszonyairól* Előadásomban, amely a finnugor nyelvek hangsúlyviszonyairól szól, hangsúly szón a dinamikus va gy exspiratorikus hangsúlyt értem, azaz SÉTÁL A meghatározása szerint „azt a kisebb vagy nagyobb kilégzési erőt, amelyet a hang vagy a szótag képzése közben felhasználunk"1 . Ez a meghatározás elvi szempontból nem egészen pontos ugyan, hiszen Finnországban az utóbbi években végzett kísérleti fonetikai kutatások megmutatták, hogy a hangsúly és a kilégzés ereje, azaz intenzitása nem teljesen azonos, fogalmak. Kettejük között olyasféle különbség állhat fenn, mint a hang kvantitása és fizikai tartama között. Ez utóbbiak viszonyát pedig úgy lehetne jellemezni, hogy a kvantitás az időtartamról alkotott szubjektív elképzelésünk2 . Előadásomban nem térek ki tehát a zenei hangsúlyra, mert ennek a finnugor nyelvekben nincs és valószínűleg soha nem is volt jelentősége, legfeljebb bizonyos különleges esetekben, amikor pl. a magyar és a cseremisz nyelv a kérdést a hangmagasság egyébként szokatlan emelésével fejezi ki (cser. tola-t 'jössz' : tola-t 'jössz?')3 . A dinamikus hangsúly kérdése szintén annyira kiterjedt, hogy minden szempontból, tehát a szótaghangsúly, a szóhangsúly és a mondathangsúly szempontjából való tárgyalása nem kerülhet ez alkalommal sorra. A szótaghangsúly, az intenzitásnak egy meghatározott szótagon belüli váltakozása, lényeges pl. az olyan változatos hangrendszerben, mint amilyen a lapp nyelvé. De kétlem, hogy a legtöbb finnugor nyelv szótaghangsúlyának vizsgálata sok olyan megállapítást eredményezne, amely a nyelvtörténet szempontjából fontos lenne. Még inkább vonatkozik ez a mondathangsúlyr a, amelynek jelentőségét az egyes nyelvek hangsúlyozási rendszere szempontjából gyakran talán túlértékelték. Az új-grammatikusok vezető teoretikusai, pl. WUNDT is, azt tanították, hogy a mondathangsúly, vagyis az az egységes egész, amelyet a mondat különböző szavai alkotnak a hangsúlyviszonyok szempontjából, a szóhangsúlyhoz képest * Előadás a Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának felolvasó ülésén 1954. szeptember 10-én. 1 Suomen kielioppi 12 9. 2 M. SADENIEMI (Metriikkamme perusteet 61) a hangsúlyt pszichikai akcentusnak tartja, s azt állítja, hogy a finn nyelvben a főhangsúly az intenzitás jelentékeny emelkedésével jár, a mellékhangsúly azonban nem (i. m. 69). PENTTILÁ azonban már korábban is kétkedését fejezte ki arra vonatkozólag, hogy a mellékhangsúly nem jelenti az intenzitás emelkedését (Suomen kielen áánne- ja oikeinkirjoitusoppi 21). 3 Hasonló jelenség talán az obi-ugor nyelvekben is megfigyelhető, I. KNÖFFLER: Nyr. LXV, 98. . 1*
