Nyelvtudományi Közlemények 54. kötet (1953)

Tanulmányok - Deme László: A nyelv fejlődése belső törvényeinek kérdéséhez 10

A NYELV FEJLŐDÉSE BELSŐ TÖR\ÉNiTEINEK KÉKDÉSÉHEZ 11 a nyelv mindkét szektora, tehát szókincse éppúgy, mint nyelvtani rendszere, a meglévő alapra épül tovább, a meglévő alap kibővítése és tökéletesítése útján fejlődik, világossá válik előttünk a nyelv fejlődéséről szóló sztálini tanításnak néhány alaptétele : . 1. a nyelv fejlődésének alapvető törvénye, alaptendenciája a haladó fejlődés, vagyis a bővülés, tökéletesedés, csiszolódás ; 2. e haladó fejlődésnek alapvető — de nagyon gyakran nem közvetlen — oka : • a társadalomnak, a nyelv által szolgált népnek haladó fejlődése, vagyis anyagi és szellemi kultúrájának állandó növekedése, ismeretkörének állandó bővülése, ismereteinek fokozódó elmélyülése ; 3. e fejlődés nem robbanások útján, nem megsemmisülések és újrakeletkezések útján megy végbe, hanem a meglévőnek továbbfejlesztése útján. Aligha lenne azonban célravezető, ha „spekulatív úton, nyelvi tények nélkül" (vö. A SzTA. Nyelvtudományi Intézetének határozatai, NyIK. II/5, 73) próbálnék ezekből megfejteni a nyelv fejlődésének belső törvényeit : ezeket csak ,,az adott nyelv tényei és fejlődése alapján lehet megállapítani" (uo. 74). Ezért helyesebb lesz talán, ha mindenek előtt megpróbáljuk a fenti három tételt a magyar nyelv szókincsének és nyelvtani rendszerének néhány pontján konkretizálni. I. Nézzük először a szókincset. 1. A szókincs bővülő tendenciáját nem igen szokás kétségbe vonni. Az, hogy a nyelvből kieső és elavuló szavak száma lényegesen kisebb, mint a születő újaké, mindenki előtt világos, aki például régi nyelvemlékeket olvasgat, aki régebbi és újabb szótárakat hasonlít össze, vagy akárcsak figyelemmel kíséri nyelvünk mai mozgását, fejlődését. A szókincs bővülő, szaporodó jellegét tehát aligha kell bizonyítanunk. S bizonyára hasonlóan világos az is, hogy e szaporodás — kevés kivételt nem számítva — egyben tökéletesedés is. A jó és a jóságos ; a szép és a szépséges ; a jóság és a jóságosság ; az apa és az atya ; a régi, öreg, agg, ó; a kutya és az eb egymással nem azonosítható szavak, külön-külön eszközök, fogalmi- vagy hangulat- vagy stílusárnyalatukban egymástól eltérő elemek. A bővülés, az új' szó keletkezése tehát mindeme felsorolt esetekben egyúttal tökéletesedést is jelentett ; nemcsak mennyiségileg eggyel többet, hanem egyben egy kis lépést a felé is, hogy az addiginál finomabban és pontosabban tudjuk gondolataink közlésére a megfelelő eszközt megválasztani. De a fejlődés során nemcsak új szavak alakulnak, hanem a szóalkotás eszközei is bővülnek, differenciálódnak, finomodnak. A magyar nyelvnek külön életében, viszonylag nem régi időben egymásután több eszköz is alakult olyan melléknevek képzésére, amelyek az alapszóban megjelölt cselekvésre való hajlamosságot jelölik : az -ánk, -érik, az -ós, -ős, az -ékony, -ékeny és az -atag, -eteg (vö. KIS-ERŐS : Magyar nyelvtan, 322). A négy eszköz árnyalatilag más és más : az egyik a cselekvést inkább állandó tulajdonságként, a másik csak mint állandó lehetőséget vonatkoztatja a jelzett szóra stb. Mindenesetre : ezeknek csak eszközei esnek egybe, de az inessivus és illativus, illetőleg a jelentő és a felszólító mód különállása ezzel nem szűnik meg. Az egyes részletek látszólagos visszafejlődése tehát a nyelv egésze szempontjából rendszerint nem az.