Nyelvtudományi Közlemények 53. kötet (1952)
Tanulmányok - Tamás Lajos: A szókincs kérdése a sztálini elmélet megvilágításában 3
A SZÓKINCS KÉRDÉSE 9 változás, fejlődés állapotában van, az új a keletkezés, a régi az elhalás állapotában. Á választ maga SZTÁLIN elvtárs adja meg, amikor megállapítja, hogy az alapszókincs „igen sokáig él, évszázadokon át" s hogy alapjában marad meg, nem pedig a maga érintetlenül teljes egészében. Ugyancsak szem előtt kell tartanunk azt a fontos útmutatást, hogy az alapszókincs évszázadok folyamán gyűlik fel (23), ami szintén utal bizonyos, természetesen kisebb arányú változások ténylegesen ki is mutatható lehetőségére. Az alapszókincs, bármilyen lassan, de szintén bővül, gyarapszik, egyes elemei el is avulnak s idegennyelvi hatások számára is hozzáfélhető. Helytelen volna tehát arra gondolnunk, hogy pl. nyelvünk alapszókincse kizárólag finnugor eredetű szavakból áll, hiszen már az ilyenekül ismertek között is vannak olyanok, amelyek iráni eredetűek (száz, méh, méz, stb.), persze alig egynéhány. De még azt sem mondhatjuk, hogy csak a honfoglalás előtt meghonosodott különböző eredetű elemek tartoznak nyelvünk alapszókincséhez (pl. az alán asszony, híd, bo^ár-töiök dél, ökör, sár, szőlő, stb-), mert hiszen a viszonylag szépszámú szláv szó (barack, barázda, csütörtök, drága, ebéd, goromba, kovász, olaj, paraszt, rozsda, stb), továbbá latin, német s egyéb eredetű szó is beolvadt alapszókincsünkbe. Teljesen feledésbe merült viszont or 'tolvaj' (vö. eloroz, orvul), nap 'anyós' szavunk, ami arra mutat, hogy a gyökérszavak állománya sem egészen mentes a változásoktól. A román nyelvek alapszókincsébe gall és germán szavak hatoltak be, amelyek részben már a latinban meghonosodtak (pl. carrus 'szekér', camisia 'ing', wirdan 'figyelni, nézni', stb ).A baráti Román Népköztársaságban beszélt román nyelv alapszókincsében ú. n. autochton és albán (buzá 'ajak', ceafá 'nyakszirt', sámbure 'mag', stb-) és jelentős számú szláv szó fordul elő (brazdá, 'barázda', coasá 'kasza', mándru 'büszke', nevoie 'szükség', prag 'küszöb', raná 'seb', rapitá 'repce', stog 'asztag', tainá 'titok', stb.). Még az alapszókincs legellenállóbb rétegéhez: a testrészek elnevezéseihez tartozó szavak sem mentesek a változástól. így pl. fej szavunk megfelelői csaknem az egész finnugorságban fennmaradtak, a román nyelvekben azonban a latin caput és ennek származéka a capjitium-capitia (spanyol cabeza) mellett a 'fej' jelentésűvé lett testa 'cserépedény' is elég gyakori (fr. tété, ol. testa, újprov. testo, stb. ld. MEYEE,—LÜBKE, REW). Hasonló jelenséget tapasztalunk a germán nyelvekben is: a német Kopj latin eredetű szó (< cupa, cuppa 'kupa, serleg') s csak az újfelnémet korban győzött a Haupt felett, amelynek megfelelői tovább élnek más germán nyelvekben (ang. head, holl. hoofd, kop, svéd hufvud, norv. hode, stb.). Nem érdektelen itt megemlíteni, hogy nyelvünkben is van a kupa szónak 'fej' jelentése (pl. kupán vágni, stb.). De vehetjük pl. kéz szavunkat is, mely a finnugor nyelvekben is általában megmaradt, míg az indoeurópai nyelvekben igen nagy a változatosság (pl. orosz pYKa, lat. manus, gör. xe 'Q, alb. dóré, stb.). A számneveknél is előfordulhat változás, idegen nyelvekből vett jövevény: míg pl. a román o mie 'ezer' latin eredetű, a 'száz' jelentésű o suta bizonyos hangtani nehézségek ellenére is csak szláv lehet. Mivel az alapszókincs nemcsak gyökérszókból áll, kétségtelenül ideszámíthatjuk azokat a közkeletű, évszázadokon keresztül fennmaradó és-
