Nyelvtudományi Közlemények 53. kötet (1952)

Kisebb közlemények - Korompay Bertalan: A finnugor néprajz válsága 292

KORO.MPAY BERTALAN : A FINNT GOR NÉPRAJZ VÁLSÁGA 29H schen Volksliedes". FUF. X). Később AARNE ANTTI a mesékről szólva („Leitfaden der vergleichenden Márchenforschung". FFO. 13, 13. 1.), KROHN KAARLE pedig a mondákkal kapcsoltban („Die folkloristische Arbeitsmethode". 1926, 54. 1.) eleve arra az elvi álláspontra helyezkedett, hogy ősi rokonságra valló közös elemek a finnugor népek szájhagyományában nem maradtak fenn. Jóval tovább tartotta magát a finnugor elmélet a tárgyi néprajzban. SIRELIUS nagy építkezési munkája („Über die primitíven wohnungen der finnischen und ob-ugrischen völker." FUF. VI—XI, 1906—11) valóságos kivirágzása a finnugor néprajznak, kétkötetes finn néprajzi kézikönyve pedig (,,Suomen kansanomaista kulttuuria". I 1919, II 1921) szintén számos ponton érvényesíti a finnugor szempont jogát az eredet kérdéseiben. SIEELIUS után, aki 1929-ben halt meg, Finnországban a finnugor néprajznak három nagy képviselője maradt: HARVA UNO, HAMALAINEX ALBERT és MANNINEN ILMARI. Legközvetlenebbül MANNINEN járt a mester nyomában. Amit SIRELIUS finn területen végzett cl, ő azt a munkát áttette Észtországba („Die Sachkultur Estlands". I 1931, II 1933), azonkívül több nyelven megjelent kézikönyvet írt a finnugor népek tárgyi néprajzáról (németül: ,,Die finnischngrischen Völker". Leipzig 1932), valamint merészen kísérletet tett finnugor szempontból az eredmények tárgyi összegezésére (Suomen suku III., „Esi" neellinen kansatiede". 1934). Munkásságának körvonalait egy folyóiratunk korábbi évfolyamában közölt nekrológban kíséreltük meg ismertetni (NvK. XLIX, 1935)" A finnugor vailáskutatás vezető-egyéniségéről, HARVA UN óról e helyütt fölösleges szólnunk, minthogy a szerkesztő szíves felszólítására éppen ebben a szálúban van alkalmunk róla megemlékezni. így csak HAMALAINEN ALBERTTŐI kívánkozik ide annak a megállapítása, hogy egyik legsokoldalúbban képzett művelője volt a finnugor néprajz munkaterületének. A volgai finnugorság között — mint HEIKEL az építkezést — a népi eljegyzési és házassági szokásokat kutatta (,,Mordvalaisten, tseremissien ja votjakkien kosinta- ja háátavoista". MiQ

FOu. XXIX, 1913). Másik ugyancsak finn nyelvű munkájában az emberi test részeihez fűződő babonákat tárgyalta a finnugorság nagy részére kiterjedően főként levéltári anyag alapján (,,Ihmisruumiin substanssi suomalais-ugrilaisten kansojen taikuudessa". MSFOu. XLVII, 1920). Ezen kívül fontosak építkezéstörténeti vizsgálatai. raflUyek közül a legutolsó, a skandináv finneket tárgyaló, nem egy helyen finnugor távlatokat nyit meg (,,Keski-Skandinavian suomalaiset". 1947). Habár a finnugor néprajz számára, mint látjuk, egészen új, érdekes területeket hódított meg: mint annak SIRELIUS után professzora, mégis sokszor szembe került kortársaival. Kétségtelen, hogy ezek a viták hozzájárultak a finnugor néprajz fokozatosan elmélyülő válságához. Kezdetei nem mai keletűek. Ha meg akarnók határozni, tulajdonképpen honnan indult ki, már MANNINEN finnugor tárgyi néprajzára lehet utalni, mint a válság bizonyos formájának első jelentkezésére. Ennek bevezetéséből már 1934-ben kiolvashatta minden szakember a szerző meglepő általánosítá-