Nyelvtudományi Közlemények 53. kötet (1952)

Kisebb közlemények - Korompay Bertalan: A finnugor néprajz válsága 292

V KOKOMPAY BÉRIALAX sát: ,.Általában nem mutathatunk ki olyan jelenségeket, amelyekről azt lehetne mondani, hogy különösképen és kizáró ag a finnugor népcsaládhoz tartoznának." (Esin. kansat. I. 1.) Ebből érthető MAiíNraENnek arraA-aló készsége, hogy a finnugor néprajz fogalmát a területtel, ahol a finnugorok élnek, tehát északi Ke!eteurópa néprajzával részben azonosítsa, helyettesítse (uo. 2. 1.). Szkeptikus megjegyzéseibe' sarjadtak ViLKüNAnak az egész ,.finnugor iskola" eredményeivel szembeforduló kritikai megfontolásai. Mielőtt azonban az ő kritikájára kerítenénk sort, fussuk át a finnugornéprajz helyzetét a többi országokban. — Észtországban a munka megindítása MANNINEN érdeme volt. A szellemi néprajz művelői is többé-kevésbbé simultak a finn isko'ához. Ha név szerint nem említjük őket, azért van, mert hiányzik még munkásságukhoz a megfelelő történeti távlat. Ügy látszik, azon a nyomon haladnak, amelyen HARVA és HÁMÁLÁINEN járt előttük. Arról a nagyarányú és főleg sokirányú munkáról, amellyel a finnugor népekről való ismereteket az orosz és szovjet néprajz gazdagította, az Akadémia kiadásában 1928-ban megjelent Finnugor Gyűjtemény (Finnougorszkij Szbornik) ad részletes tájékoztatást. POPPE N. N. értekezéséből (,,Etnograficseszkoe ízucsénie finnougorszkich' narodov SzSzSzR") érdekesen világlik ki az a fellendülés, amely a nemzetiségek néprajzi gyűjtésében — a finnugorok közül különösen a votjákokéban — az Októberi Forradalom nyomán következett be. A legnagyobb orosznyelvű irodalma a vo^ai finnugoroknak van. A régebbi kutatók közül CHARUZIN, SZMIRNOV, KUZNYECOV nevei a legkiemelkedőbbek. Munkáik forrásértékük miatt fontosak; sokkal kevésbbé, mint ,,finnugor" problematikájú művek. Ujabban egy finnugor kongresszus eredményeképen, 1948-ban „Szovjetszkoe finnougrovédenie" cím alatt Leningrádban kiadtak egy gyűjteményes kötetet. Ez hívta ki CsEBOKSZAROVot, a gyűjtemény bírálóját, hogy általában az ÚR. finnugor néprajzi törekvésekről elvi vitát indítson. Magyarországon JANKÓ halála (1902) után hosszú időre pangás következett be a finnugor néprajzban. Nem szólva MUNKÁCSI BERNÁTTÓI, aki vogul népköltési gyűjtését folytatólag sajtó alá rendezve kiadványában a vogu'ok hitvilágát tárgyaló nagy tanulmányt tett közzé, mely azután német fordításban a Keleti Szemle hasábjain a külföld számára is hozzáférhetővé vált, továbbá MÉSZÁROS GYULÁnak a világháború előtt a csuvasok között végzett kutatásairól: JANKÓ nagyszerű kezdeménye követők nélkül maradt. Néprajzkutatóink el voltak foglalva a hazai néprajz feltárásával s kitekintésekre nem igen maradt idejük. Az első világháborvi után SCVLYMOSSY SÁNDOR lépett fel népmesekutatásokkal, melyekben népmeséink ..keleti elemeit" igyekezett kideríteni. Ezek, bár nem maradtak minden hozzászólás nélkül (HONTI JÁNOS: NNy. 1935), mégis folklórunk holt tőkéjéhez tartoznak, amelyről senki sem tudja húsz év múltával, hogy pontosan mit ér. Tartósabb sikert értek el népzenekutatóink. Azzal, hogy rámutattak magyar és cseremisz dallamben egyezésekre, oly problémát vetettek fel, mely mindenesetre egyik kiindulópontja lehet általában a többi finnugor problémák megoldásának is. Az 1930-as évek körül a tárgyi néprajz érdeklődése is megélénkült és viszonylagos virágzását egy évtizeddel később érte el egyrészt GTJNDA BÉLA főként