Nyelvtudományi Közlemények 53. kötet (1952)

Kisebb közlemények - Korompay Bertalan: A finnugor néprajz válsága 292

V A finnugor néprajz válsága Az utóbbi években egymásután jelentek meg a Virittájá folyóiratban VILKUNA KXTSTAA finn néprajztudósnak olyan cikkei, amelyekben a finnugor néprajz létéről vagy nemlétéről van szó. Minthogy ez a szempont nemrég a Szovjetszkaja Etnografija hasábjain is felmerült s bennünket különben is közvetlenül érint, nem mehetünk el hallgatagon mellette, hanem történeti visszapillantás keretében vetjük fel a finnugor kérdésekkel legtöbbet foglalkozó szakfolyóiratunk olvasói előtt. A múlt század nagy finnugor nyelvészei — a finnek éppenúgy mint a magyarok — valamennyien szinte magától értetődőnek vették, hogy nyelv, ősköltészet, műveltség és történet: voltaképen mind egy irányba mutató megnyilvánulások; ahova a nyelv eredete mutat, oda mutat a költészet eredete, az ősműveltség, az őshaza, az őstörténet is. A néprajzi irodalomban e tanításnak fényében ragyognak felénk az olyan munkák, mint CASTRÉN MÁTYÁS finn mitológiája (,,Förelásningar i finsk mytologi". 1853), HEIKEL AXEL monográfiája a volgai finnek építkezéséről („Die Gebáude der Ceremis-sen, Mordwincn, Esten und Finnen'. JSFOu. IV, 1888), SCHRÖDER LIPÓT összehasonlító tanulmánya az észtek és az indoeurópai népek lakodalmi szokásainak ősi kapcsolatáról („Die Hochzeitsbráuche der Esten." Berlin 1888) és KROHN JÚLIUS később magyarul is megjelent finnugor ősvallási munkája („Suomen suvun pakanallinen jumalanpalvelus". 1894). Ebben az időben nálunk finnugor síkon leginkább csak verstani elméletek jelentkeznek: NÉGYESY LÁSZLÓ dolgozatára célzok („Az ugor összehasonlító verstanról". Budenz-album 1884), aki hosszú ideig érvényben maradó nézeteit 1910-ben „A magyar költészet eredete" című tanulmányában foglalta össze. A konkrétabb, elmélyültebb kutatás a századforduló táján lendült fel a magyar JANKÓ JÁNOS („A magyar halászat eredete". 1900) és finn SIRELIUS U. T. halászati műveinek („Über die Sperrfischerei bei den finnisch-ugrischen Völkern". 1906) megjelenése idején, de már szinte egyidejűleg, sőt valamivel hamarabb mutatkoznak a lankadás első jelei i$. Nevezetesen a Kalevalakutatásokban. Miután KROHN JÚLIUS úttörő munkája (Kalevala 1885) finnugor irányban is sarjasztott néhány elméleti hajtást, ezekre 1889-ben a orosz VESZELOVSZKIJ M. A. mérte a első csapásokat, kimutatva a többi finnugor népnél található világteremtési mondáknak eredetét balkáni bogumil eretnek legendákban. („Dualiszticseszkie pover'ja o mirozdanij.") Apja elméletének e megnyirbálása során ment végbe fiában, KKOHN KAABLEban fokozatos eltávolodása a finnugor problémáktól, mely a Kalevalát illetőleg végpontját 1918-ban érte el („Kalevalankysymyksiá", különösen 12. fej.). Ekkor végkép számot vetett annak lehetőségével, hogy a Kalevala motívumaiból bármit is össze lehessen kötni a rokonnépek hagyományaival. Ekkortájban kezdtek meginogni a verstani és folklorisztikai összevetések. PAASONEN HENRIK 1897-ben még mordvin-finn egyezésekről beszélt („Itásuomalaisten kansain runoudesta". Valvoja): 1910-ben azonban már visszavonta ősi kapcsolatokat feltevő egyzetetéseit („Über den Versbau des mordwini-