Nyelvtudományi Közlemények 53. kötet (1952)
Kisebb közlemények - N. Sebestyén Irén: Seg ~ Seeg 262
266 N. SEBESTYÉN IBÉX anyagában: So. sátiuGu?1 'kukkula, kumpu, mátás' (orom. domb, gyepvagy mohdombocska); FL. íd^mjipi: mas. 'máttáan tapainen kohóínná' {gyepdombocskához hasonló kiemelkedés); AK. sá0 V s. - <pé\% 'epátasainen paikka (tiellá)' (hepe-hupás hely úton); — sajíjcn V&nM 'epátasainen. kuoppainen ja máttáinen (tie)' (hepe-hupás, gödrös (út) gyepdombocskákkal). — KANNISTO adataiban szóközépi ->/&/?- mássalhangzó kapcsolatot látunk, a képzős alakokban viszont nasalis nélküli megfelelést. (Nasalis -f- hofflorgán explosiva mássalhangzó-kapcsolat esetében ugyanilyen megfelelést látunk pl. a következő biztos példában AK. Uph KK. 1§X'A, FL. íaxxaL stb. 'Gerede, Oesprách' ~ AK. Ux, KK. l'§x 'Wort'. plur. nom. AK. fch^dt, KK. Urjlt stb. (vö. KANNISTO, Vok. 104, FUF. XVII, 13). Magyarázatod kíván még" az alsókondai m0"y.:s.-pai és sa0 r] c k7] pV<&] adatokban "az a0 (labiális a) hang. Ez LIIMOLA meggyőző magyarázata szerint másodlagos hang, eredeti a hangból fejlődött az utána következő labiális magánhangzó hatására. A szóban levő ritka vogul szót LIIMOLA a következő szókkal egyeztette: osztj. AHLQV. É. éoi]k 'Berg, Hügef, STEINITZ Ni., Kaz. fajk* 'Erdhügelchen', mdM. conga 'Insel', észt sünk, gen. sünga 'höherer Rasenhügel'. Ezek közül az osztják és a moksa-mordvin szót a m. ság 'collis, monticulus, mons' térszínforma-névvel egyeztettem (MNy. XLVI, 122) idevonva a vogul (MUÍÍK.— SZIL.) saxl 'halom; Hügel' szót is, míg az észt sünk szót a magyar sziget, valamint a vogul MTJNK.—SZIL. sankw 'halom; Hügel', K. %a/wíén, 'dombos, hügelig' és a cser. sürjgá 'Erdhocker, eitt kleiner Hügel' szavak megfelelőjének magyaráztam (i. m. 122-123). A fentebb tárgyalt vogul szó (éakwéf stb.) ü vokálisa miatt nem illeszkedik be azon mélyhangú szavak közé, amelyek hangalak és jelentés szempontjából egyaránt pontos megfelelői a magyar ság szónak, ellenben azonosítható a magyar seg térszínforma-névvel. A vogul alaki változatok a hangja éppen úgy levezethető egy ugor elsőszótagbeli öf hangból, mint a magyar seg nyilt e hangja. Teljesen világos a vogul adatok és a magyar szó consonantizmusa is. A szóközépi vogul hangok h, -g-, -Jlu k u - és a szóvégi magyar -g — fgr. *-t]k- mássalhangzó-kapcsolat szabályos folytatói. Ha a vogul adatokban a /? a tőhöz tartozik, akkor ez a magyarban vokalizálódott, beleolvadt a tővégi magánhangzóba és azzal együtt elveszett. A vogul adatok szókezdő s hangja (MUNKÁCSI S == s, vö. KANÍTISTO: FÜF. A III. Anz. 195) fgr. jésített affrikátára megy vissza s ugyanezen fgr. *fsszabályos folytatója a magyar s- szókezdő hang is, mely a seg térszínformanóvben sz hanggal váltakozott (vö. Szégh). Meg kell jegyeznem, hogy legalább is egy biztos esetben, a szügy szóban, a fgr. jésített affrikátának a magyarban sz- a folytatója (vö. PAASONEN, Beitr. 152, 226. sz.). Mivel a magyar ság és seg térszínforma-nevek consonantizmusa és jelentése tulajdonképpen teljes azonosságot mutat, fel kell vetnünk a kérdést, vájjon nem ugyanazon finnugor szó ngorkori alakpárjáról van-e szó, amelynek mélyhangú folytatója a magyar ság, vog. saxl, magashangú folytatója pedig magyar seg, vogul sahwér stb. Ezt a kérdést nem lehet eldönteni addig, míg nem tisztázódik, hogy a vogul salcwér stb. szóban a ív (fi) hang a tőhöz tartozik-e vagy pedig képző, és nem tisztázódik a magyar ság és a vogul saxl adatok magánhangzójának (ugor rövid illabiális a?) a többi finnugor megfelelő o hangjához való viszonya,
