Nyelvtudományi Közlemények 53. kötet (1952)

Kisebb közlemények - N. Sebestyén Irén: Seg ~ Seeg 262

MAGYAR SEG — SEEG 265 hogy a seg térszínforma-névnek bizonyos vidékeken, így Veszprém megyében és bizonyos időben — valószínűleg évszázadokon keresztül — volt egy *ség <--> o-» *szég > szeg változata is. Éppen a Szégh adat hosszú é hangja, amely ebben a szóban kétségtelenül *é- hangból fejlődött, nagyon valószínűvé teszi, hogy az OklSz. Seeg adatainak ee hangjelölése mennyiségi megkülönböztetést jelent a Seg, seg adatok e hangjelölése mellett, vagyis hogy az ee hangértéke a Seeg adatokban e volt. Bizonyos nyelvjárásokban tehát a seg térszínformanévben is bekövetkezett a nyilt e tőhangzónak megnyúlása: e > é, amely a tővégi rövid magánhangzó lekopása után egytagúvá vált szavaink nagy részében bekövetkezett: *kezi (kezű) > kez ^v kezet, kezes, keztyü, kezkenö stb. stb., vö. GOMBOCZ, ÖM. II. 1. 78. GOMBOCZ megállapítása szerint (i. m. 79) ezen nyúlás következtében „az Árpád-kor vége felé a magyar e hangok rendszere új hanggal: a hosszú nyilt é ( = l) hanggal gazdagodott". Ebből a hosszú nyílt é hangból később bizonyos helyzetekben e fejlődött: kéz > kéz. így lett a *szeg alakváltozatból is Szégh. Itt mindjárt felvethetjük a kérdést, hogy miért nem következett be az e hang megnyúlása a seg térszínforma névben az egész nyelvterületen, miért csak bizonyos nyelvjárásokban? Erre nehéz feleletet adni. Mindenesetre feltűnő, hogy a nézetem szerint se^-nek olvasandó Seeg változat egy adatban sem szerepel összetétel tagjaként, míg a seg változat már a XIII. sz. közepétől kezdve az okleveles adatok szerint főleg összetételek tagjaként fordult elő és fordul elő a mai nyelvben is. Ebből levonhatjuk talán azt a tanulságot, hogy az összetételeknek nem csupán az eredeti jelentés megőrzése szempontjából lehet konzerváló szerepük, hanem az eredeti hangalak megőrzése szempontjából is éppen úgy, mint sokszor a formansokkal ellátott alakoknak. Megállapíthatjuk tehát, hogy a régi nyelvben volt egy 'monticulus, collis' jelentésű seg térszínforma nevünk, amelynek az Arpád-kor végétől kezdve egyes vidékeken szabályos hangfejlődéssel seg változata is élt s ezzel a változattal azonosíthatók az OklSz. Seeg adatai. Az 1751-ből származó Szégh adat alapján megállapíthatjuk azt is, hogy a seg (Seg) alaknak volt egy *szég (Szeg) változata, amelyből szintén szabályos hangfejlődéssel Szeg lett. A seg változatnak nyelvünkből való kiveszése összefügghet azzal, hogy a térszínforma-név önálló szóként való használatában korán elavult. Veszprém megyében legalább is a XVIII. sz. közepéig még élt önálló használatban a Szégh változat, de azután ez a szó is ugyanarra a sorsra jutott, mint a seg. Mindezek előrebocsátása után seg ~ seg térszínforma nevünk eredetének tisztázása szempontjából teljes figye met érdemelnek azok a vogul adatok, amelyeket LIIMOLA MATTI közölt a Virittájá 1947. évfolyamának 160. lapján egy szómagyarázat keretében. LIIMOLA a felsőlozvai nyelvjárásból feljegyzett énekekben MUNKÁCSI Vogul Népköltési Gyűjteményének IV. kötetében a 8., 84. és 148. lapokon a következő ritkán előforduló főnévre akadt: éakwtr, *éakwér 'orom, domb': éakwér 'orom', xárp-éakwara 'nyiressel borított hegy orma', sakwérkém 'dombocskám'. REGULY (VÖ. i. mű 84, 148) feljegyzéseiben a szót sagur és birt. sz. raggal sagvára alakban találjuk meg. Ezek az alakok képzős alakoknak foghatók fel; az -r végzet ritka elhomályosult képző (vö. LIIMOLA i. m. 161). LIIMOLA az alapszót is megtalálta KAÍTNISTÖ kéziratos