Nyelvtudományi Közlemények 53. kötet (1952)

Kisebb közlemények - Horváth Károly: Szalad 252

SZALAD 255 sulpi, sül'páli, Reg. sáVpoali 'szökken, ugrik'; sulinti, sulinti, sulintüli 'szökken, szökdel, iramodik; KL. sulenti 'ua.'; sulösali 'szökken'; söltxali 'ugrándozik, ugrál'; sut%eli, sottali 'futkos, száguld'. — Az utóbbi példákban az l kiesett. (SZILASI; VogNGy. II/2 699, 701 és az ott idézett helyek). A felsorolt szavak valamennyien egy sul- tő származékai. A másaihangzók képviselete tekintetében az osztják és vogul szó egybevetése nem kifogásolható. A szóbelsei magánhangzó tekintetében nem ilyen egyszerű a helyzet; az osztják a helyén ü hangot találunk. Hogy mi lehetett a szó eredeti vokalizmusa, nem állapítható meg, mert a déli nyelvjárásokból nincsenek rá adataink. Lehetséges, hogy a y eltűnése okozta az ü vokalizmust. KANNISTO munkájából (WogVoc.) nem kapunk feleletet problémánkra. Érdemesnek tartom azonban idézni STEESTITZ munkájából az osztják-vogul maganhangzófelelésekre vonatkozólag a következőt: „Bei Abweichungen von den direkten Vokalentsprechungen ist es sehr oft nicht nötig, einen Vokalwechsel zu rekonstruieren, wenn man námljch die belegten , Vokalwechsel sorgfáltig berücksichtigt. So ist bei wog. So tülmant- usw.,' osztj. V. lahm,usw. 'stehlen' wog. *u nicht mit ostj. a zu vergleichen, sondern mit ostj. u in dem Perfektstamm V. lulm- usw." (FgrVok. 86). Az osztj. saydl-, vog. sul- esetében némileg hasonló a helyzet: a Trj. nyelvjárásban .siy.^ra multidőt találunk. De ha vogul a szó vokalizmusa tekintetében vannak is kétségeink, a javasolt osztják-vogul egyezést nem lehet elutasítani 1. a mássalhangzók szabályos megfelelése, 2. az osztják -y-, vogul Q megfelelésre felhozott példák, 3. a jelentések pontos megegyezése miatt. Felvetődik ezek után az a kérdés, hogy a SETlLA-féle suota •—- szalad egyeztetés fenntartható-e? Tudjuk, hogy az obi-ugor nyelvek /t, yl féle hangkapcsolatának a távolabbi rokonnyelveknek általában Ik szokott megfelelni. A suota esetében SETALÍ szerint magánhangzó + *d volt az eredeti hangállapot. Ha tehát a fenti egyeztetésem helyes, a finn suota szó kikapcsolandó a szalad rokonságból. A finn-permi nyelvekben egyelőre nem találok kifogástalan megfelelőt. A szalad igét általában kapcsolatba szokták hozni a szilaj szóval. Tudomásom szerint CzF. vetette fel először azt a gondolatot, hogy a szilaj korábbi *szalajból fejlődött. Ezt az ötletet BUDENZ is elfogadta (MUSz. 297), bár előzőleg (NyK: VI, 424) a szilaj szót a lapp svaile 'indomitus, inassuetus labori (equus, rangifer)' adattal egyeztette. BUDENZ nyomán a két szó összetartozása nyelvészeti irodalmunkban szinte közhellyé vált. SIMONYI (Nyr. XXXVIII, 98) és GOMBOCZ (MNy. XVI, 9) a magyar veláris g-ről szóló dolgozatukban a szalad rw szilaj alakpárban a ^-> váltakozás maradványát látják. Hasonlóan nyilatkozik STEINITZ is (FugrVok. 93 — 4), bár az egyeztetést megkérdőjelezi. A szilaj szó elemzése egyelőre nem oldható meg megnyugtatóan. Egyrészt a feltételezett szil-tőnek egyéb származékát nem ismerjük, másrészt az -aj képző szerepe sem világos. Budenz egy -aj képző nyomait keresi a tolvaj, mezej( telén), tulaj(don) és dévaj szavakban (UA. 198., MUSz. 253). JUHÁSZ szerint az -aj képző van a duhaj szóban is (MNy, XXXVI, 296). — Az-aj, -ej képző az őrségi népnyelvben gyakori (MNyszet, V, 131) főleg